Így lehet évi 150 ezer forintot spórolni az albérlet/kollégiumi díjakon

A money.hu szakértője olyan lehetőségre hívja fel a figyelmet, ami a folyamatosan dráguló lakbérek mellett – és a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek tükrében – hasznos pénzügyi alternatívát jelenthet az egyetemi tanulmányaik miatt albérletet vagy kollégiumot kereső diákoknak és szüleiknek.

A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint éves szinten, országosan és Budapesten is csaknem 10%-os drágulás látható az albérletpiacon. Ez pedig igencsak nehéz helyzetbe hozhatja a megfizethető lakhatást kereső, felsőoktatásban részt vevő tanulókat is.

Azt viszont még mindig kevesen tudják, hogy az egészség- és önsegélyező pénztári számlán megtakarított összegből nem csupán egészségügyi termékek és szolgáltatások költségeit fedezhetjük, hanem oktatással összefüggésben álló támogatás is igényelhető egyebek mellett tankönyvre, taneszközre, ruházatra, egyetemi/főiskolai hallgatók utáni tandíjra és térítési díjra (pl. pótvizsgával kapcsolatos költségekre).

Az elszámolható tételek között ráadásul a kollégiumi vagy lakásbérleti díj is szerepel. Amennyiben pedig egy diáknak esetleg még nincs jövedelme, úgy a szülő, örökbefogadó szülő vagy gyám is igényelheti a lakhatásra is fordítható támogatást SZJA-visszatérítés formájában.

„Így az államilag elismert felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, 25 évesnél fiatalabb tanulók kollégiumi vagy albérleti díja is elszámolható. A támogatás mértéke mindig a tárgyév első napján érvényes havi minimálbér összege lehet, ami 2024-ben gyermekenként maximum 266.800 forint. Ebből legfeljebb éves szinten 150 ezer forint az adóvisszatérítés, a fennmaradó rész saját befizetés. Így akár havonta 12.500 forintot lehet spórolni a lakbéren, aminek köszönhetően akár nagyobb alapterületű albérlet is szóba jöhet” – emelte ki Korponai Levente, a money.hu vezetője.

HOGYAN MŰKÖDIK A TÁMOGATÁS?

  1. Előre befizetjük az összeget az önsegélyező pénztári számlára
  2. Eltelik 180 nap
  3. Igényeljük a támogatást a megfelelő számlák csatolásával (albérlet, kollégium)
  4. Megkapjuk a támogatást, a megfelelő éves összeget kiutalhatjuk magunknak (vagyis eddig még csak annyi történt, hogy a pénzünket „átfuttattuk” a pénztáron)
  5. Igényeljük az adóvisszatérítést az adóbevallásban
  6. Megkapjuk a 20%-os, évente akár 150 ezer forintos adóvisszatérítést

 

Hirdetés átugrása →