Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.

Több mint 500 hallgató és friss diplomás töltötte ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezőinek legfrissebb felmérését, melyben többek között arra keresték a választ, hogy a válaszadók hogyan értékelik a választott szakirányukat, és hogy milyen munkahelyek, pozíciók érdeklik őket leginkább karrierjük kezdetén. A Műegyetemi Hallgatói Kft.(MÜHASZ) meghallgat, és a kérdőívezést is azért végzi, hogy a leendő munkavállalók kedvére tegyen, ez alapján alakítják ki a kiállító partnereket is.

A kutatás eredményei szerint a hallgatók és friss diplomások 84 százaléka érdeklődési kör alapján választotta a szakirányát, de 77 százalékuk a karrierlehetőséget, a jövőben kereseti lehetőséget is megjelölte okként. Mint kiderült, a többség ráadásul jól is döntött, hiszen ötből négyen (82 százalék) saját bevallásuk szerint elégedettek azzal a szakkal, amit elvégeztek, és közülük majdnem mindenki a szakmájához kapcsolódó kiegészítő képzésre jelentkeznek még a jövőben.

Egytől ötig terjedő skálán a válaszadók a mérnöki és technológiai iparágat jelölték a számukra legvonzóbbnak (4,6) a munkaerőpiacon, ezt követte szorosan az egészségügy (4,4) és a pénzügyi és banki szektor (4,3) a dobogó második illetve harmadik fokán. A legkevésbé a marketing és reklám (3,5) és az oktatás (3,2) vonzó a diákok számára.

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a résztvevők milyen szegmensben keresgélnek leginkább állásokat. A legtöbbe (73 százalék) a nemzetközi cégeket jelölte meg, a kitöltők 54 százaléka a magánszektorban is nézelődik, a közszférában 34 százalék helyezkedne el, a nonprofit szektort 30 százalék választotta, a startupokat pedig mindössze 18 százalék tartja elképzelhetőnek munkahelyéül.

A kérdőívben kitértek arra is, hogy a hallgatók melyik vállalatnál szeretnének elhelyezkedni leginkább a diploma megszerzése után, ha van preferenciájuk. Bár mivel számos területről érkeztek kitöltések, a cégek eloszlását fenntartással kell kezelni, de kiemelkedően sokszor szerepelt a válaszok között a Telekom, a Mol, a Coca-Cola, a Yettel, a Bosch, az OTP és az Audi is.

Az említett vállalatok közül több is kiállítóként lesz jelen 2024. október 8-án és 9-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az 56. Műegyetemi Állásbörzén, ahová a friss felmérés szerint a látogatók 94 százaléka álláskeresés céljából megy el, de gyakornoki lehetőségek keresése és információgyűjtés miatt is sokan jelen lesznek a rendre tízezreket megmozgató rendezvényen, amelyre ezen a linken lehet regisztrálni: https://www.muegyetemiallasborze.hu/regisztracio.

Hirdetés átugrása →