A vállalkozások digitalizációja sosem látott lendületet vett a koronavírus-járvány alatt 2020-ban. A dinamikusan növekvő digitális gazdaság stabil működéséhez elengedhetetlen a megbízhatóan elérhető energiaforrás. Az erőműveket, a hálózatot és a lakossági és üzleti szolgáltatásokat magába foglaló MVM Csoport ezt a megbízható szolgáltatást 2021-től az új, MVM Energetika néven működő anyavállalat vezetésével biztosítja továbbra is. Az MVM leányvállalatok egységes megjelenés és márkanév mellett folytatják munkájukat a jövő évtől.
Az MVM Csoport Magyarország egyik legnagyobb, 15 ezer munkatárssal működő, 1810 milliárd forintos árbevételt elérő vállalatcsoportjaként jelentős kihívásokkal szembesült az idei évben. A koronavírus-járvány hatására a cégcsoport is ahol csak lehetett, otthoni munkavégzésre állt át. Az erőműveket azonban folyamatosan működtetni kellett, ahogy a villamosvezeték-rendszert is, de az ügyfélszolgálatokat sem lehetett bezárni. Ezért még a legnagyobb erőfeszítés mellett sem volt mód a home office arányát 60 százalék fölé emelni.
Az ügyfélkapcsolatoknál is igyekeztek a kontaktusok számát csökkenteni, ehhez a digitalizációt és minden lehetséges eszközt bevetettek. „Az MVM hálózati társaságai a pandémiás helyzet miatt egyrészt a leolvasási feladatokat telefonos, digitális csatornára terelték át, másrészt a kikapcsolásokat felfüggesztették” – ismertette intézkedéseiket Jákó Eszter, az MVM Csoport kommunikációs igazgatója.
A digitalizáció előmozdítására egy három hónapos kampányt indított az MVM Csoporthoz tartozó NKM Energia Zrt. A környezetbarát e-számlára váltó ügyfelek minden új villamosenergia- vagy földgáz-e-számlára történő regisztráció után garantált 500 forint számlajóváírást kaptak, illetve ugyanennyivel támogatták a koronavírus-ellátó központnak minősített Szent László Kórház alapítványát. Összességében 85 ezer új NKM e-számla-regisztráció érkezett, az alapítványnak 73 millió forint támogatást utaltak.
A vállalatcsoport külső kommunikációjában fontos szerepet kaptak azok a jótékonysági kampányok, amik a koronavírus elleni küzdelmet segítették. 310 számítástechnikai eszközzel – laptopokkal, asztali számítógépekkel és monitorokkal – segítették a távoktatásban résztvevő tanulókat, míg az Egyszülős Központon keresztül az egyedülálló szülőket is támogatták tíz táblagéppel. Jákó Eszter büszke arra, hogy „a Mercarius flottakezelővel közösen 10 gépjárművet adtunk át, amelyeket az Országos Mentőszolgálat használt szűrésekre szerte az országban, ugyanakkor két gépjárművet adtunk a Budapest Bike Maffia számára a járvány idejére. További fontos tétel volt a lélegeztetéshez elengedhetetlen berendezés a Honvédkórház számára. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a nagy értékű videolaringoszkóp berendezést én adhattam át a kórház vezetésének.”
A digitális oktatás kihívásaival megküzdő diákok aktivizálására is figyelmet fordított az MVM Csoport. Az Edison Junior pályázatára 230 gyermek jelentkezett. A 6–14 év közötti fiatalok a saját maguk által érzékelt problémákra adtak innovatív válaszokat. Az MVM Okosbútor online nyereményjátékán szeptemberben 397 magyarországi általános és középiskola 2153 diákja szállt versenybe, végül tíz iskola nyert egy-egy nagy értékű okosbútort.
A belső kommunikációban is kihívást jelentett a járványhelyzet. A 90 vállalatból álló MVM Csoportnál a sok ezer munkavállaló folyamatos tájékoztatása, a belső szabályok átlátható és gyors átadása eddig nem látott sebességet követelt meg. A védőfelszerelések (maszkok, kézfertőtlenítők) átadását is meg kellett szervezni, és ezt is folyamatosan és hatékonyan kellett kommunikálni.
A kritikus infrastruktúrát jelentő erőműveknél, a villamosenergia-átviteli hálózatot működtető és rendszerirányító MAVIR-nál, az elosztó és földgáztároló társaságoknál nem jöhetett számításba az otthoni munkavégzés, de a fertőzések esélyét már csak azért is minimalizálni kellett, hogy a kulcsmunkavállalók ne essenek ki a fontos munkából.
Innovatív megoldással sikerült úrrá lenni a helyzeten: heti, illetve kétheti műszakokat szerveztek, így számos munkatárs – például a diszpécserek – beköltözött az irodákba, ezzel jelentősen csökkent a megbetegedés és a fertőzés veszélye.
A belső kommunikáció a pandémia miatti korlátozások okozta kevesebb mozgási lehetőségre is reagált. Az MVM sportegyesület edzői Facebook csoportban tartottak heti több alkalommal online edzéseket. A közösségi média és a vállalati online csoportok segítséget nyújtottak a munkavállalóknak a mindennapi életben is. Az MVM önkéntességi zárt Facebook csoport például a gyerekek felügyeletének, online oktatásának megszervezésében nyújtott segítséget. A kisgyermekkel gyesen, illetve gyeden otthon lévő kollégák részére Erőforrásbankot hozott létre a vállalat. Ezen kezdeményezések értékét az is mutatja, hogy az MVM Csoport nyerte el az „Év Családbarát Vállalata – különleges időkben” pályázat díját nagyvállalati kategóriában 2020-ban.
Az MVM Csoportnak mind külső, mind belső kommunikációban fontos volt az egységes fellépés a koronavírus-járvány alatt. A cégcsoport eddig több márkanevet is használt, illetve a vizuális megjelenés sem illeszkedett megfelelően az időközben bővülő, egyre inkább nemzetközivé váló portfólióhoz.
2021. január 1-től olyan új arculattal és logóval jelenik meg az MVM Csoport, amely minden platformon rugalmasan használható, alkalmazkodik a nemzetközi piaci elvárásokhoz. Az MVM Magyar Villamos Művek új neve MVM Energetika lesz. Az MVM nevet és márkát veszi fel – néhány speciális kivételtől eltekintve – az összes leányvállalat. A legjelentősebb változást az jelenti, hogy immár ügyfélmárkává is válik az MVM azáltal, hogy az NKM is felveszi az MVM nevet, így már 4 millión kerülnek közvetlen kapcsolatba hazánkban az MVM márkával.
(X)