Nagyobb esély a kkv-knak

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a "Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című pályázati felhívás, amelynek korábbi 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 milliárd forinttal megemeli.

A vállalkozások már beadhatják igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre.

 

A technológiai innovációs fejleasztéseket támogató pályázati felhívás népszerűségének egyik oka, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot, ezért az újranyitás alkalmával is nagy érdeklődésre számít a szaktárca.

 

A támogatásból a vállalkozások olyan eszközöket, immateriális javakat - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - vásárolhatnak, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre, és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

 

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 6 hónap - olvasható az MTI beszámolójában.

Hirdetés átugrása →