Tavaly Budapesten évek óta nem látott számú újépítésű lakás között válogathattak a vásárlók, de közben egy év alatt 70 ezer forinttal szökött fel az átlagos négyzetméterár a fővárosban. Azonban em csak a lakások száma és ára emelkedik, hanem a kockázatok is!
Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint tavaly a fővárosban 9100 újépítésű társasházi lakást adtak el, a legtöbbet 2006 óta. A korábbi évekhez hasonlóan a XIII. és XI. kerületben vásároltak leginkább, összesen 4300 alkalommal, ami a fővárosi piac közel felét teszi ki. Nem Budapest az egyetlen város, ahol gombamód szaporodnak az újépítésű társasházak, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a KSH legfrissebb adatai szerint az építőipar volumene egy év alatt több mint negyedével nőtt.
A keresletnövekedés és az építőipari beruházásokat segítő intézkedések hatására megindult ingatlanfejlesztéseket folyamatosan adják át a kivitelezők, az új lakások száma várhatóan idén még magasabb lesz, és Budapesten elérheti a 10 ezres álomhatárt is. Nem véletlen a gyors felfutás, a kivitelezőket fenyegető határidő sürgeti. 2019 végén, a jelenlegi szabályozás szerint, megszűnik a kedvezményes, 5%-os áfakulcs. A 2020-ban el-, illetve átadott ingatlanok után már várhatóan 27%-os forgalmi adót kell megfizetni, amit nem csak a beruházók, hanem a vásárlók zsebe is megérezne. Az áremelkedés megállíthatatlannak tűnik, egy év alatt az átlagos négyzetméterárak 70 ezer forinttal 620 ezer forintra emelkedtek, és további drágulás jöhet 2019 után, hacsak nem lépnek életbe más, az építkezést támogató intézkedések.
A nagy sietség miatt nem példa nélküli, hogy egy beruházó végül visszalép a projekttől, mivel nem látja biztosítottnak, hogy határidőre valóban elkészül az épület, és a lakások a lakhatási engedélyt is megkapják. Ez utóbbi további hónapokat vehet igénybe. Egyre többet hallani a határidőcsúszásokról, a nem megfelelő minőségű kivitelezésről vagy a folyamatosan emelkedő költségekről a piacon. „Egy banki finanszírozású beruházás esetén a pénzintézet nagyon szigorú előírásokat követve vizsgálja meg a projekt minden elemét. Ez garanciát jelent a vásárlók számára, hogy pontosan azt a lakást, annyiért és akkor kapják meg, ahogy az előszerződésben megállapodtak” – mondja Homolya Gergely, az OTP Ingatlanpont újépítésű ingatlanokkal foglalkozó projektmenedzsere. „Az újlakások iránti kereslet nem fog csökkenni a következő években sem, és az áremelkedés is látványos. Azt tanácsolom, hogy aki befektetésben gondolkozik, mihamarabb forduljon ingatlanszakértőhöz, aki segít kiválasztani a legbiztonságosabb megoldást” – teszi hozzá a szakértő.