Hamarosan 30-40 százalékos támogatás napelemekre?

2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”. Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője szerint az új szabályok miatt sokan az elektromos fűtés felé fordulnak, pedig a hőszivattyús megoldás üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Hozzátette, egy belengetett uniós pályázat keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére, ami megfelel a leendő feltételeknek, ráadásul azzal szinte nullára csökkenthető az áram- és a fűtésszámla.

Egy kormányrendelet értelmében jövőre minden új építésű ingatlan energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani, vagyis csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha legalább BB energetikai osztályú besorolást szerez.
Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy várhatóan a legtöbb beruházó az elektromos fűtés mellett teszi majd le a voksát, mert ennek a bekerülési költsége arányosan a legalacsonyabb. Hozzátette ugyanakkor, hogy a másik oldalon a levegő-víz hőszivattyúval vagy a klímával történő fűtés hatékonysága háromszor, négyszer akkora is lehet.
„Lényegesen drágább egy hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, de mivel tervezéskor hosszú távban kell gondolkoznunk, jobban megéri ez a beruházás, mert az üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Ráadásul, ha jól ki van alakítva, a hőszivattyú a legkomfortosabb megoldás, hiszen egyszerre oldjuk meg lakásunk fűtését, hűtését és a meleg víz készítését is. Ez a jövő, már Nyugat-Európában is ezt favorizálják” – magyarázta.
A szakember ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy jövőre a hővisszanyerő szellőztető berendezések népszerűsége is megnőhet a szabályozás miatt. Mint fogalmazott, ennek a bekerülési költsége nem kevés, viszont a komfortfokozatot nagyon megemeli, és komoly hőt lehet vele visszanyerni, ami jó hatással van az egész lakásra.  
Peredi József szerint rossz beidegződés, hogy mindenki gázkazánban gondolkozik, mert bár ezek nagyon kényelmesek, és automatikusan működnek, már nem üzemelnek 25 évig, és a beüzemelési költségük is rendkívüli mértékben megugrott. Ma a gázkazáncsere mindennel együtt egymillió forint feletti összeget jelent, és ettől már nem áll messze a hőszivattyú ára sem, ami jóval energiatakarékosabb választás.

A napelemek támogatása lehet a jackpot

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakkiállításon azt jelezte, hogy jön egy olyan uniós pályázat, amelynek keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére.
A Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője úgy látja, hogy ha ez a támogatási rendszer a gyakorlatban megvalósul, az elképesztő növekedést eredményezhet a piacon. 
„A napelem-telepítésben olyan szinten lementek az árak, hogy nagyon megéri elgondolkodni rajta. Ha ehhez kapnának az emberek még 35-40 százalékos támogatást, azzal már megütné a jackpotot a lakosság. Amikor egy ház energiaellátását száz százalékban napelemek fedezik, akkor az áram- és a fűtésköltség szinte nullára csökken” – magyarázta.
A szakember elmondta: a folyamat általában úgy zajlik, hogy előbb felmérik a fogyasztást, és ennek alapján állítják be a napelem-telepítést úgy, hogy nullára jöjjön ki a rezsi. Megjegyezte, hogy általában túlméretezik a beruházását valamennyivel, mert a tapasztalatok szerint az emberek kevesebb pénzért már több elektromos fogyasztót használnak.
A napelem-telepítés költségei egy 30-40 százalékos támogatás esetén alig pár éven belül meg is térülhetnének, éppen ezért Peredi József azzal számol, hogy hamarosan robbanásszerűen kezdenek majd el érdeklődni az innováció iránt az ügyfeleik.

 
Hirdetés átugrása →