Igen szerencsésnek mondható az utóbbi időben a lakossági szféra, hiszen napelemes terveik megvalósításához igen széles paletta áll rendelkezésre a támogatások terén. Most sorra vesszük a elérhető támogatásokat, hiteleket, és bemutatjuk, hogy melyik program kiknek is nyújthat segítséget a napelemes beruházáshoz.
TÁMOGATÁSOK, HITELEK NAPELEMRE
Ahogy azt a bevezetőben már jeleztük, hazánkban az utóbbi években számos olyan program is elindult, ami lehetővé teszi a háztartások, épületek hatékonyabb energiagazdálkodását. Ezek a támogatások és hitelek pedig már nemcsak az újonnan épülő ingatlanok napelemes fejlesztéseihez nyújtanak segítséget, hanem a már használatban állók felújításaihoz is. Nézzük is milyen csomagok közül lehet választani:
Falusi CSOK
A falusi CSOK, vagyis a vidéken élők által igényelhető Családi Otthonteremtési Kedvezménye lehetőséget teremt arra, hogy az igénylők napelemes rendszert is kialakíthassanak otthonukon, a programban ugyanis a támogatható tevékenységek között szerepel a „központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is” felújítási munkálat. Ez potenciálisan olyan családok számára jó lehetőség, akik 2 gyermeket terveznek.
Babaváró hitel
A babaváró hitelt azon személyek tudják igényelni, akik gyermek, vagy gyermekek születését tervezik. Bár az igénybevételnél nevesíteni kell, hogy az igénylő mire is szeretné fordítani, az a későbbiekben nem kerül ellenőrzésre, így gyakorlatilag egy „szabadfelhasználású” kedvező kamatozású kölcsönről van szó. A felvehető összeg maximuma 10 millió Ft, amiből jócskán kijön egy napelemes rendszer, a maradékkal pedig szabadon gazdálkodhat a család.
Otthonfelújítási Támogatás
Az utóbbi időszakban a napelemes piac visszacsatolásai alapján az egyik legnépszerűbb program az Ottthonfelújítási Támogatás, amely egy 6 milliós beruházás esetén, optimális munkadíj és anyagköltség megosztással akár 50%-os visszatérítést is biztosíthat. Ezzel a lehetőséggel azok a családok élhetnek, ahol a háztartásban él 25 alatti gyermek. Ahogy a babaváró hitelnél, úgy itt is elmondható, hogy egy átlagos háztartás igényét kielégítő napelemes rendszer költsége meg sem közelíti a megszabott felső korlátot, így itt is adott a lehetőség további beruházások végrehajtására.
HET – „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva”
Az utóbbi hónapokban a legnagyobb sajtóvisszhangot kapó program az a lakossági napelemes támogatás, ami 100%-os intenzitással lehetőséget biztosít majd az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások számára napelemes rendszer (és modern fűtésrendszer) kialakítására. Itt tehát igen széles a támogatottak köre, a lényeg csupán annyi, hogy a fejlesztendő ingatlanban élők 2020. évi bevallás szerinti összevont jövedelmének egy főre jutó összege 0 forint és 4.850.000 forint közé essen.
MNB Növekedési Hitelprogram Zöld Otthon Program
Az MNB Növekedési Hitelprogram Zöld Otthon Program (NHP ZOP) célja, hogy fellendítse a zöld lakások piacát. A program most 2021. októberében indul, és a meghirdetett csomag keretében maximum 2,5%-os fix kamatozású, legfeljebb 70 millió Ft-os hitelösszeg igényelhető 25 éves futamidőre. Ennek a konstrukciónak nincs családpolitikai követelménye, a kikötés csupán annyi, hogy a kölcsönt a BB, vagy annál jobb energetikai besorolással rendelkező otthon kialakítására, illetve vásárlására lehet fordítani. Ez a hitelprogram minden valószínűséggel a napelemes piacnak is újabb lendületet ad majd.
Ingyen napelem, 100% vissza nem térítendő támogatással!
Érkezik idén az új lakossági napelemes pályázat, amellyel Ingyen napelemes rendszerhez juthat. Kérjen ajánlatot, és pályázzon az elsők között!
Az EU-Solar napelem kalkulátor segítségével percek alatt kiszámolhatja, mekkora napelemes rendszerre van szüksége:
Kattintson ide és számolja ki 1 perc alatt, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége!