Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a 4 napos munkarend megvalósíthatósága kapcsán. A vállalat emellett reprezentatív országos kutatásba is kezd annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét az innovatív megoldásról, társadalmi párbeszédet kezdeményezve a témában.
Világszerte számos országban indulnak kezdeményezések a munkaszervezési módszerek reformjával kapcsolatosan, Amerikában és Belgiumban már több vállalat is átszervezte működését, Angliában pedig a napokban indul a világ egyik legnagyobb, munkarenddel foglalkozó kísérlete, 70 vállalat részvételével. Azok a külföldi szervezetek, melyek bevezették a 4 napos munkahetet, kiegyensúlyozottabb munka-magánélet egyensúlyról, magasabb produktivitásról, kevesebb kivett betegszabadságról számoltak be.
A pilot jelleggel indított időszakban a csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak heti 4 napos munkarendben és kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre. A 4 hónapos teszt időszak legfontosabb célja az információgyűjtés. A gyakorlati adatok elemzésén túl, a munkaerőpiac összes szereplőjének véleményére is kíváncsi a Telekom, éppen ezért országos reprezentatív kutatást indítanak a témában. A kutatás vizsgálni fogja, hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek a 4 napos munkahét kapcsán és hogy ennek bevezetéséről mi a véleménye a munkavállalóknak és az üzleti élet szereplőinek. A kérdőív júliustól bárki számára elérhető lesz online, emellett célzottan bevonásra kerülnek az üzleti döntéshozók és a HR szakma szereplői. A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.