Az arcdiagnosztikát már az ókori kínaiak is ismerték, ma pedig reneszánszát éli. Egyre elterjedtebb az üzleti életben is, nemcsak tárgyalópartnerünk tulajdonságaira következtethetünk a segítségével, sokan már a kiválasztásnál, karriertervezésnél is használják.
Halász Alexandra mintegy 20 éve kezdett arcdiagnosztikával foglalkozni. Nagyon sokféle irányzat működik, ő a kínai metódust tanulta, mely a kínai természetgyógyászatból indul ki. Az ókori tanítás szerint a testi egészség mellett bizonyos tulajdonságokra, lelki állapotokra is következtetni lehet az arcvonásokból. Az arcod valójában nem azt mondja meg, hogy ki vagy: ez előítélet, címkézés lenne. Sokkal inkább azt, hogy hogyan viselkedsz reflexszerűen, ösztönösen a különböző helyzetekben. Ezek a reakciók, viselkedésmódok pedig tudatos odafigyeléssel meg is változtathatóak! – mondja Alexandra.
Nézzük meg például a bokszolókat.
Széles állkapocs, masszív, ütésálló homlok. Ezzel szemben egy gátfutó keskeny arcú, ránézésre is egy gazellára emlékeztető. Vagy nézzük meg Donald Trumpot, a kínai arcdiagnosztika szerint fal típusú arc: apró ajak, mélyen ülő, kis szemek. Arról híres, hogy mindent bír, nem lehet kibillenteni a nyugalmából – sorol néhány bevezető példát Alexandra. Igazából az a lényeg, hogy milyen arányok jellemzik az arcot. Az arcelemzés nem arról szól, hogy valakinek a gyenge pontjait keressük, hanem az előnyös tulajdonságait emeljük ki. Megtudhatjuk, hogy milyen hajlamai, képességei vannak. Még inkább érdekessé válik a dolog, ha párokat, cégtársakat vagy együtt élőket elemzünk. Mint mondja, a házaspároknál nagyon gyakori, hogy az egyik a széles arcú oroszlán típus, a döntéshozó, és ezek nem mindig a férfiak, másikuk a szívós, kitartó, keskeny arcú gazella típus. Azoknál a pároknál, ahol egybe esnek a főbb arányok, nagyobb valószínűséggel lehet következtetni a stabil kapcsolatra.
Nézzük a részleteket
Kezdjük a homlokkal, melynek mérete és formája is meghatározó. A csapott homlok gazdája kevesebbet tépelődik, inkább cselekszik, míg a nagy, domború homlok a többet gondolkodó, de éppen ezért a döntéseit nehezebben meghozó ember jellemzője. A jellegzetes dudorok a homlokon művészi hajlamra utalnak, gazdáik nehezebben találják meg helyüket az életben.
Az egyik legfeltűnőbb rész az arcon a szemöldök. Az alacsonyan fekvő szemöldök például általában zárkózottabb, introvertáltabb embert jelez, míg a magas szemöldök gazdája inkább távolságtartó. (Persze az eredeti szemöldökről beszélünk, a hölgyeknél a kiszedett és rajzolt szemöldök itt félre visz.) A bokorból kinéző szemek jelentése, szeret közel menni a dolgokhoz, míg a nagyon sűrű szemöldökből bőséges életenergiára, és erős egyéniségre lehet következtetni. Az ívelt szemöldök általában rugalmasabb, nyitottabb személyiséget jelez, összehasonlítva az egyenes szemöldökkel. A nagy, kidülledő szemek gazdája jellemzően kíváncsi a világra, szeret szerepelni, míg a mélyen ülő szemek tulajdonosai titokzatosabbak, hallgatagabbak. Fontos a szemek közötti távolság is. A közel ülő szemek gazdája kisebb részt tud áttekinteni, jellemzően kritikus a világgal, szigorú és precíz. Vele ellentétben, a távol ülő szemek gazdái szélesebb sávban látnak, és többnyire megbocsátóbbak, nagyvonalúbbak.
A szem mellett a másik, az arcnak igazi karaktert adó testrész az orr. Az egyenes orrból egyenes jellemre, törvénytiszteletre következtethetünk.
A homorú, gyermekien fitos orr gazdája általában kedves és befolyásolható. A széles orrcimpa magabiztosságot, extrém esetben önfejűséget jelezhet, míg a szűk orrcimpák kevésbé magabiztos, óvatosabb jellemre utalnak.
A telt felsőajakból arra következtetünk, hogy gazdája szeret sokat beszélni, míg a keskeny felső ajkúaktól nem várhatunk sok fecsegést. Nem véletlen, hogy a férfiak többsége ebbe a csoportba tartozik. A telt alsó ajakból nagyvonalúságra, nagylelkűségre következtethetünk, míg ennek ellenkezőjéből a szűkmarkúságra. A homlok síkjánál jóval előrébb lévő ajak gazdájának – ahogy a szólásmondás is tartja – jellemzően előbb jár a szája, mint az esze.
Ösztönös vs. tudatos
Az új munkatárs kiválasztásánál, nagyon sok mindent figyelembe vesznek a felvételiztető HR-esek. Az arcdiagnosztikai tudást nagyon kevesen használják tudatosan, többnyire intuitívan döntenek, ösztönösen nézik az arc arányait. Fontos ilyen szempontból, hogy mennyire szimmetrikus, arányos az arc. Jellemző, hogy a szembetűnő aszimmetriák mögött általában van egy kis idegrendszeri kiegyensúlyozatlanság, ők kevésbé egyenletesen teljesítenek, gyakran kiegyensúlyozatlanok.
A klasszikus arányosság nem hátrány. Az arc hosszának egyharmada az állcsúcstól az orrlyukakig, innen ugyanannyi a szemöldökig, illetve szintén az arc hosszúságának egyharmada a homlok tetejéig. Ha a klasszikus arányoktól nagymértékű eltérést tapasztalunk, abból már lehet egyéni jellemzőkre következtetni. Példa erre Hosszú Katinka erőteljes állkapcsa, olyan, mint egy torpedó, rendkívül szívós és megállíthatatlan.
Érdekes megfigyelni, hogy a főnökök ritkán vesznek fel olyat, akinek szélesebb az arca, oroszlánabb náluk. Jellemzően szeretnek olyan embert választani, aki hasonlít rájuk, csak egy kicsit szolidabb kiadásban: kicsit keskenyebb arc, görbébb orr. Állásinterjúnál egyébként sok különböző módszert is bevetnek a felvételiztetők. Van olyan cég, ahol az interjú során a jelentkező székét szándékosan indokolatlanul messzire teszik. Ha közel húzza, az már önmagában jó jel, hiszen az illető mer felszólítás nélkül cselekedni, aktív, és szívesen közeledik.
Speciális kiválasztás az, amikor a cég felsővezetőt keres. Fontos ilyen esetben a megjelenés, a testalkat, az, hogy a jelölt mennyire foglalja el a teret. Úgy is mondhatjuk, aki akkora, amekkora, és kitölti a teret, az inkább való főnöknek. Jó pont, ha a szemedbe néz, rendben van a körme, cipője, haja. Mindez azt mutatja, hogy kiterjeszti a figyelmét a körülötte levő dolgokra. Így jobb esély van arra, hogy a cégen is rajta tudja tartani a tekintetét. Érdekes módszer egyébként, melyet egy-egy cég már használ, amikor meglepetésszerűen, bejelentés nélkül meglátogatják a lakásán a jelentkezőt. Ha egy igazgatói kiválasztásnál azt látják, hogy rendetlenség jellemzi a lakást, eséllyel lehet arra következtetni, hogy a jelölt a munkában sem tudja kontrollálni a dolgait.