Aki olyan céget tud építeni, ami összhangban van személyes céljaival, több időt ad neki, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos számára, akkor az életminősége is javul – vallja Krausz Zoltán. A Vállalatépítés.hu alapítója és Tulajdonosi Jövőkép konferencia főszervezője a K&K Magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy melyek azok a fő kihívások, amelyekkel a hazai vállalkozásoknak meg kell küzdeniük és miért fontos a tulajdonosi jövőkép ahhoz, hogy egy cég szintet tudjon lépni.
Idén első alkalommal rendezik meg a Tulajdonosi Jövőkép Konferenciát március 6-án. Miért érezték úgy, hogy szükség van egy ilyen rendezvényre?
Most már több mint 20 éve, hogy cégeket építek és több mint 10 éve csak hazai, középvállalati tulajdonosokkal együttműködve teszem ezt. Ezen évek munkája során az derült ki, hogy bármilyen irányba szeretné egy tulajdonos fejleszteni a vállalkozását, ennek kiindulópontja mindig az ő személyes jövőképénél van. A konferenciával a célunk alapvetően az, hogy minél több embernek megmutassuk, hogy mekkora lehetőség van abban, ha valakinek van egy erős tulajdonosi jövőképe. Persze bármikor érdemes belevágni a cég fejlesztésébe, de nagyságrendi különbség lesz az ezáltal teremtett értékben, ha valaki a személyes céljaival is össze tudja egyeztetni ezt a folyamatot.
Miről fog szólni ez az esemény, milyen tartalomra számíthatnak a résztvevők?
Lesz három, rendkívül tanulságos előadás, amelyek közül az egyik arról szól, hogy miért fontos egy erős tulajdonosi jövőkép és hogyan lehet azt megalkotni. Ha már megvan a jövőkép, a következő lépés, hogy ezt megvalósítsuk az adott cégben is, és a jövőkép mentén felépítsük a társaság új verzióját, ami a vállalkozás fejlődésében és tulajdonos életében is egy szintlépést jelent – ezzel a témával szintén foglalkozik egy előadás. A harmadik előadás és az azt követő pódium beszélgetés során pedig konkrét példákon keresztül - 3 hazai középvállalati cégtulajdonos segítségével – mutatjuk be azt, hogy ők milyen utat jártak be, mit adott nekik ez a szemlélet, milyen nehézségekkel küzdöttek meg és küzdenek most és persze javaslatokat is megfogalmaznak azoknak, akik a folyamat előtt állnak, vagy még toporognak, mielőtt erre az útra lépnének.
Úgy tudom, Ön is előadást tart majd, miről fog beszélni?
Én arról beszélek majd, hogy egy cégtulajdonos hogyan tudja valóra váltani a tulajdonosi jövőképét a vállalatában. Fontos megemlíteni, hogy mi már működő, sikeres vállalkozásokkal dolgozunk, vagyis nem arról van szó, hogy egy gyengén teljesítő társaságot kell jól menő céggé változtatni, hanem arról, hogyan tud valaki szintet lépni a vállalkozásával. Hiszek abban, hogy aki olyan céget tud építeni, ami összhangban van személyes céljaival, több időt ad neki, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos számára, akkor az életminősége is javul. Hozzá kell tennem, erre az elmúlt években számos példát láttam.
Több mint 20 évnyi cég- és szervezetfejlesztési tapasztalattal hogyan látja, melyek a legnagyobb kihívások, amelyekkel a hazai középvállalatoknak meg kell küzdeniük?
Az egyik fő kihívás, hogy sokszor hiányzik a tudás és eszközrendszer ahhoz, hogy ők egy vállalkozásból vállalatot építsenek. Ebből adódóan sokszor nehéz felülkerekedniük azokon a kételyeken, amelyek egyébként jogosan felmerülnek bennük egy ilyen változtatás során. A harmadik nagy nehézség, hogy nem könnyű egy valódi, segítő partnert találni ehhez az úthoz.
A vállalatépítés.hu, amelynek alapítója hogyan tudja támogatni a cégeket ezen feladatok megoldásában?
Mi a tulajdonosi jövőkép megalkotásától egészen addig, amíg egy új működési mód megszilárdul a cégben - beleértve a stratégiaalkotást és annak megvalósítását – végig kísérjük őket és biztosítjuk számukra az összes eszközt. Üzleti és marketing stratégiát dolgozunk ki, adunk a kezükbe egy új szervezeti modellt és egy eszközt a kollégák teljesítményének és a cég értékrendjéhez való alkalmazkodásuknak az értékelésére. Emellett komplett üzleti teljesítménymenedzsment rendszert is bevezetünk, megtervezzük, vagy újratervezzük a kulcsfolyamatokat és egy új vezetői információáramlást is bevezetünk. Ez azonban csak az egyik nézete annak, amivel segítjük őket. A másik nagyon fontos dolog, amit kapnak tőlünk, hogy mi mindezt egy komplett rendszerként hagyjuk ott náluk, ami akkor is működik, amikor mi már nem vagyunk ott. Nem egy oktatáson vesznek részt, hanem kapnak egy olyan rendszert, amit beépítünk a cégbe. A harmadik tényező pedig az, hogy ahelyett, hogy önerőből 8-10 év alatt járnák be ezt az utat, velünk 2 év alatt, alacsonyabb kockázattal és kevesebb kudarccal tehetik ezt meg. Jelenleg nem csak itthon, de nemzetközi szinten is ez az egyetlen olyan rendszer, ami a tulajdonos személyes jövőképének kidolgozásától elkíséri addig, hogy egy önálló vállalati rendszer készségszinten is működjön a cégében.