Fizetésképtelen cégek és a válság

A koronavírus jelentősen hat a Magyarországon működő vállalatok fizetőképességére. Ennek mértékéről azonban számottevő véleménykülönbségek alakultak ki a gazdasági elemzők között. Az Opten adatai szerint országos szinten akár a 30%-ot is meghaladhatja a fizetésképtelenségi eljárások növekedése.

A 2008-as gazdasági válság és az ahhoz kapcsolódó csődhullám egyfajta referenciát ad ahhoz, hogy mire számíthatunk a koronavírus kapcsán kialakult gazdasági helyzetben. Természetesen nem lehet egy az egyben párhuzamot vonni a 2 válság között, hisz mind a kiváltó okok, mind az időbeli lefutás és az egyes szektorok érintettsége jelentősen eltér egymástól. Az elemzések és a modellezések ugyanakkor rámutatnak a hasonlóságokra és az összefüggésekre is, amik mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A járványmegelőzéshez hasonlóan a cégek intenzíven fókuszálnak a kintlévőség-megelőzésre és az annak kapcsán szükséges folyamatváltoztatásokra is. Ezt támasztja alá az is, hogy az OPTEN-Atradius közös szervezésű Workshopját – 3 hónappal a válsághelyzet kihirdetését követően - közel 100 fő részvételével tudták megrendezni. Persze ez is az online térbe költözött – köszönhetően a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK), mint a rendezvény technikai partnerének.

A nemfizetési kockázatok problémakörének egyik oldalán adódna az előrefizetés kikényszerítése a vevőktől, viszont a másik oldalon jól látszik, hogy az évi több 10.000 Mrd Ft-nyi utólagos fizetésű számlát nyilvánvalóan lehetetlen lenne átállítani előrefizetésre. Ez a teljes jelenlegi nemzetgazdasági működési modellt veszélyeztetné. A megoldás így a creditmanagement folyamatok újratervezése marad.

Az adatoknál felértékelődtek a likviditási mutatók, amelyek tekintetében sajnos a hazai KKV szektor sosem volt a legacélosabb – mondta el Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója a nemrégiben megrendezett Creditmanagement Workshop-on – hozzátette: a korábban széles körben alkalmazott kockázati modellek mellett szükség van a cégek gazdasági stressztűrő képességének vizsgálatára is. A 2 modell együttes használata kifejezetten hatékonyan segíti a kockázatcsökkentést.

A vállalati csődhullám elkerülését és a gazdaság folyamatos működését nagyban támogatják a hitelbiztosítók is, amelyek összességében a banki hiteleknél is nagyobb összegben biztosítanak szállítói hiteleket. Vanek Balázs – az ATRADIUS országigazgatója – elmondta a hitelbiztosítás széles eszköztára most sokat segít azoknak, akik eddig is igénybe vették ezt a szolgáltatást. Emellett a megélénkült érdeklődés is arra utal, hogy a hazai vállalatok tudatosan igyekeznek csökkenteni a saját kockázataikat.
 
A kerekasztalon résztvevő szakértők kiemelték a kereslet-ingadozás jelenségét (mind pozitív mind negatív irányban), a beszállítói láncok időszakos akadozását, az exportrelációk egyedi vizsgálatát és a visszaélési kísérletek megszaporodását is.

Hirdetés átugrása →