Pelenka.hu: Megpróbálunk mindig többet adni a vásárlónak

Az építkezésben, a víziók alkotásában és megvalósításában erős – vallja magáról Csereklei Zoltán. A pelenka.hu-t működtető Webshop Global Kft. alapító ügyvezetője beszélt arról, hogyan váltott a média világából az e-kereskedelemre, miben látja a sikere titkát, mennyire versenyképesek szerinte a magyar hátterű webáruházak és elárulta azt is, hogy miért döntött a Beauty.hu megvásárlása mellett.

Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című nemrégiben piacra került könyvben jelent meg elsőként.Ha kíváncsi a könyvben szereplő többi, közel félszáz cég történetére vásárolja meg a könyvet.

 

Komoly sikert ért el az online médiában is Csereklei Zoltán, hiszen felépítette az egymillió felhasználót elérő Femcafe.hu-t, azonban egy éles váltást követően az e-kereskedelemben folytatta, és létrehozta a baba-mama kategóriában napjainkra megkerülhetetlennek tűnő Pelenka.hu-t. Azzal kapcsolatban, hogy mi a titka, hogyan tudott egymás után két, a maga területén meghatározónak számító vállalkozást is felépíteni, két dolgot említett: mindig arra törekedett, hogy a szakértője legyen annak, amivel éppen foglalkozott, és arra is, hogy mindig egy kicsit jobb legyen, mint a többiek. „Nincsenek titkok, ha megnézzük, minden sikeres vállalkozás mögött ez van. Nyilván jól kell piacot választani, én például nem kezdek olyanba, amiben nem látom a potenciált” – mondta el.

A Femcafe.hu-ból 2017-ben szállt ki, ám úgy érezte, hogy még bőven van benne annyi lendület, tettvágy, hogy ne csak a befektetéseiből éljen, hanem felépítsen egy új vállalkozást. „Alapvetően az építkezésben vagyok erős, a víziók alkotásában és azok megvalósításában. Több tényező is közrejátszott abban, hogy kiszálltam a Femcaféból, igazság szerint kicsit beleuntam a végére, illetve a médiában olyan mechanizmusok jelentek meg, amelyek miatt könnyű szívvel döntöttem az eladás mellett. Az exit után először úgy gondoltam, befektetőként folytatom, több lehetőséget is megvizsgáltam, a kriptovaluták világát, az ingatlanpiacot és az e-kereskedelmet is. Igyekeztem bővíteni az ezekkel a területekkel kapcsolatos tudásomat, és végül az e-kereskedelem tetszett meg igazán. Felállítottam jó néhány kritériumot magamnak, mielőtt beléptem ebbe a szektorba. Néhány hónapos kutatómunka után találtam meg azt a szegmenst, ami minden előre felállított szempontomnak megfelelt. A baba-mama egy olyan, korábban kiaknázatlan terület, ahol láttam lehetőséget nagy dolgot létrehozni. Ez egy óriási piac, ahol nincsenek növekedési gátak. Az előéletemből adódóan értek a nőket célzó kommunikációhoz, marketinghez. Ráadásul az online térben nem láttam komolyabb szereplőt ezen a területen, így ezt jó lehetőségként fogtam fel. A Pelenka.hu csapata küldetésként tekinti, hogy segítse a kismamák és a kisbabás családok életét, mindennapjait. Magunkra szolgáltatóként tekintünk, nem pedig kereskedőként. Mindig igyekszünk többet adni az elvártnál. Így, ezzel a hozzáállással gyorsan növekedésnek indultunk, és a termékkörünkből adódóan számíthatunk a folyamatosan visszatérő vásárlókra” – mondta el Csereklei Zoltán.

A Webshop Global Kft. 2018-ban indult, féléves előkészítő munka után állt össze a webshop és az infrastruktúra. Kezdetben mindössze háromfős csapat volt a cégnél, és bár eleinte befektetőként tekintett magára, miután azt tapasztalta, hogy a víziójához nem talál megfelelő vezetőt, az operatív irányítással járó feladatokat is átvette, és azóta is ügyvezetője a cégnek.

Hogy milyen volt akkor az e-kereskedelem elfogadottsága, és mekkora változások történtek azóta, mutatja, hogy a rajt előtt még a szakmabeliek is csodálkozva fogadták az elképzelést, nehezen tudták elképzelni, hogy az interneten fognak pelenkát vásárolni a magyarok. Az élet azonban rácáfolt a kétkedőkre, ugyanis nagyon dinamikusan fejlődött a forgalom, folyamatosan képesek voltak évről évre duplázni, így volt ez tavaly is.

„Az induláskor pontosan láttam, mi az irány, volt vízióm, és nem figyeltem a konkurenciát, a piacot, hanem a saját növekedési stratégiánkat valósítottuk meg, és ez hozta évről évre a dinamikus növekedést. Az alapkoncepciónk az, hogy megpróbálunk mindig többet adni a vásárlóknak, és úgy kiszolgálni őket, ahogyan mi is elvárnánk, hogy kiszolgáljanak minket” – hangsúlyozta. Ez a hozzáállás pedig bevált, hiszen nagyon jól működik a webáruház esetén a szájreklám. Persze költenek marketingre is, de viszonylag alacsonyabb büdzsét szánnak erre, és a célcsoport ismeretéből adódóan az őket pontosan elérő ötletes, kreatív, szuggesztív megjelenésekben gondolkodnak.

A Webshop Global Kft. az idén komoly lépésre szánta el magát, megvették a Beauty.hu-t. Folyamatosan törekedtek a meglévő vásárlói bázis még teljesebb kiszolgálására és növelésére, így például háztartási vegyi árukkal, papíráruval, drogériás termékekkel is bővítették az elmúlt években a portfóliót. Ebbe a törekvésbe pedig tökéletesen illeszkedik a Beauty.hu, amelynek a megvételévela női szépségápolás területén tudták tovább szélesíteni a kínálatot. „Csak a webshopot vettük át, majd teljesen újraépítettük az oldalt, és a saját infrastruktúránkra optimalizáltuk. Már most is több száz női szépségipari márkával dolgozunk együtt, de a célunk az, hogy az ezen a területen jelen lévő összes nagy brand termékei megjelenjenek a portfóliónkban” – fűzte hozzá.

Csereklei Zoltán szerint ők az online piacon tapasztalható 2023-as megtorpanás ellenére is tudnak növekedni. Azonban úgy látja, hogy a magyar piac a régió legerősebb e-kereskedelmi piacaihoz – a lengyelhez, a csehországihoz és a románhoz – képest nagyon le van maradva a penetrációt, a volument, a háttér-infrastruktúrát, valamint az iparág működését tekintve.

„Hatalmas veszélyt jelent a hazai webáruházakra nézve, hogy sokkal erősebb és innovatívabb külföldi szereplők jelennek meg a piacon, és a fogyasztók sok esetben nem is tudják, hogy nem hazai cégtől vásárolnak. Azt is hozzá kell tenni, hogy gyakran jobb kiszolgálást nyújtanak a külföldi társaságok, mint az itthoniak. Vannak persze nagyon jó hazai törekvések, de úgy látom, hogy a tőke, a szakértelem, valamint a vállalkozói kockázatvállalás hiánya miatt a magyar e-kereskedők nem nagyon mernek nagyot álmodni és a tovább építkezni nemzetközi szintre. Ezt a lépést még mi sem tettük meg, de a lehetőség ott van, és nyitott számunkra is, így csak idő kérdése annak megvalósítása.”

A Webshop Global Kft. alapítója és tulajdonosa a vállalkozásépítésben és az e-kereskedelemben szerzett tapasztalatait igyekszik megosztani másokkal is, ennek jegyében lett az egyik alapítója az Ekereskedelmi Akadémiának. Mint fogalmaz, ha egy vállalkozó vagy vezető a saját fejlődésére időt és energiát áldoz, akkor sokkal jobb teljesítményt tud nyújtani az általa irányított cég is. Hitvallása szerint minden vállalkozás olyan, amilyenné a vezetője teszi.

Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című nemrégiben piacra került könyvben jelent meg elsőként.Ha kíváncsi a könyvben szereplő többi, közel félszáz cég történetére vásárolja meg a könyvet.


Hirdetés átugrása →