Idén a korábbiaknál is nehezebb dolga volt a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának, mert rekordszámú jelölés érkezett hozzájuk a rangos, immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. A több mint 900 jelölést mérlegelve kiválasztották azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és a vele járó, ettől az évtől jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában tartandó gálán.
A 2003-ban alapított díj célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség szellemi eredményeit, hogy elősegítse a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlődését egy hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A díjat gondozó alapítványhoz érkező jelölésekből minden évben kategóriánként három, összesen 30 nevet választ ki a hattagú kuratórium. Ők már biztosan Prima díjat kapnak, majd az év végi gálán derül ki, hogy közülük kik lesznek a legjobbak a legjobbak között, vagyis a Prima Primissima díjasok. A tíz kategória: magyar irodalom; magyar színház-, film- és táncművészet; magyar képző- és iparművészet; magyar tudomány; magyar oktatás és köznevelés; magyar építészet; magyar ismeretterjesztés és média; magyar sport; magyar népművészet és közművelődés; magyar zeneművészet.
„Rendkívül nagy öröm, hogy ilyen sok jelölés érkezett, hiszen ez azt jelenti, hogy mások is úgy gondolják, ez a díj a szakmai teljesítmény valódi elismerése, hogy olyan emberek kapják, akik minden tekintetben igazi példaképek lehetnek. Az egyéni eredmények, életutak elismerése mellett az is célunk, hogy a Primák és Prima Primissimák emberi tartása, értékrendje, kitartása minél többeket ösztönözzön arra, hogy megtalálják az utat a saját sikerükhöz. Biztos vagyok benne, hogy az idei díjazottak is sokakat inspirálnak majd. Annak érdekében, hogy a díjak továbbra is méltó módon támogassák a kiemelkedő, példaértékű eredmények, életművek létrejöttét, idén megemeltük a díjakkal járó pénzösszegeket” – emelte ki Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
A pénzdíjak ettől az évtől az alábbiak szerint alakulnak:
a Prima Primissima díj 15 millió forintról 20 millió forintra,
a Prima díj 5 millió forintról 8 millióra,
a Junior Prima díj 2 millió forintról 3 millióra,
a Vármegyei Prima díj 1 millióról 2 millió forintra emelkedett, a Vármegyei Prima Közönségdíj, illetve a Különdíj egységesen 500 ezer forintra nő.
A Prima Primissima Közönségdíjjal járó pénzösszeg felajánlója a Prima Primissima alapító Demján Sándor özvegye, Demján Sándorné Lídia, aki csatlakozva Dr. Csányi Sándorhoz szintén bejelentette a díj összegének emelését, így az a korábbi 15 millióról 20 millió forintra nő.