Megvannak 2020 Szerethető Munkahelyei – 150 kkv a listán

A Dreamjo.bs negyedik alkalommal is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. Az idei TOP 195 Szerethető Munkahely listájáról ezúttal is az online szavazatok döntöttek, amelyek száma 2020-ban meghaladta az 57 ezret.  Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 10 erdélyi cégnek ítélték oda.

Fontos a tudásmegosztás és egymás segítése

„Míg az elmúlt három évben inkább a díjátadó állt a kezdeményezésünk középpontjában, idén a szakmai kapcsolatok erősítését és a tudásmegosztást helyeztük fókuszba. Büszkék vagyunk arra, hogy most először lehetőségünk nyílt egy ingyenesen látogatható virtuális konferencia megszervezésére, melyen a résztvevők elismert hazai szakemberektől kaptak releváns információkat, illetve tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a jelenlegi helyzetben is stabil és a munkavállalók számára is élhető környezetet építeni és fenntartani”– mondta el Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója és a Szerethető Munkahelyek díj megálmodója, aki azt is hozzátette, hogy az eseményen kifejezetten pozitív hangvételű és motiváló előadások hangzottak el, amelyek megmutatták, hogy megfelelő hozzáállással és gyors reagálással a legnehezebb körülményekből is van kiút.

Rekordszámú nevező 26 iparágból és 156 településről

2020-ban rekord számú, közel 1.100 magyar és erdélyi nevező közül kerültek ki az idei év Szerethető Munkahelyei. Összesen 26 különböző iparág képviseltette magát a nevezők között és a legjobbak közé került cégek túlnyomó része szoftverfejlesztéssel foglalkozik, de sok nevező tevékenykedik kommunikáció, marketing, mérnöki, műszaki, gyártás és pénzügy, könyvelés területen is. Míg korábban méretét tekintve túlnyomóan klasszikus kisvállalkozások neveztek a díjra, az idei nevezők csaknem egyharmada már közép-illetve nagyvállalatok közül került ki. Bár a legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek is bekapcsolódtak a versenybe. Az ország minden szegletéből, összesen 156 településről érkeztek nevezések. Budapest mellett a szegedi, valamint a pécsi cégek közül képviseltették legtöbben magukat a versenyben, idén először pedig erdélyi cégek is jelentkezhettek a megmérettetésre.

HR és employerbranding különdíjakat is kiosztottak

A Szerethető Munkahelyek díj különlegessége, hogy a versenyhez használt profilokat úgy dolgozták ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben tudják bemutatni magukat, ebben az évben pedig arra is volt lehetőség, hogy a vállalatok jelezzék, milyen túlélési stratégiákat, intézkedéseket vezettek be a járvány negatív hatásainak kezelésére HR-szempontból.

A korábbiakhoz hasonlóan a szakmai zsűri idén is 5 HR és 5 employerbranding különdíjat osztott ki, melyek közül egyet-egyet ezúttal erdélyi cégeknek ítéltek oda. A zsűrizésben részt vett többek között Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely Kft. alapítója, Palocsay Géza az Adevinta Hungary részéről, Kiss Szabolcs, az Alcoa ügyvezető igazgatója, valamint Csoknyainé Horváth Gertrud, a DM Magyarország ügyvezetője is. A HR különdíjasok: Y-shift, Y-collective, Grape Solutions, Szentkirályi Magyarország, valamint az erdélyi COATS Romania. Az employerbranding különdíjasok: Flow Academy, ALLWIN Informatika, Protocall, Praktiker, valamint az erdélyi KESZ Romania. A szavazási időszak alatt a szavazóknak lehetősége volt azt is jelezni, hogy hol dolgoznának legszívesebben. A legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő KKV különdíját a Snapsoft nyerte el, nagyvállalat kategóriában pedig a Randstad Hungary-nél dolgoznának a legtöbbenszívesen.

Négyszeres Szerethető Munkahelyeket is díjaztak

A Szerethető Munkahelyek díj 2017 óta létezik és vannak olyan vállalatok, amelyek immáron negyedik alkalommal kerültek be a TOP díjazottak közé. Ezek a BOOKR Kids, az Emarsys- Technologies Kft., Green Fox Academy, Infosector, KAJAHU, Loffice Budapest, PV Napenergia, Szamlazz.hu, UXstudio, Webtown, valamint az Y-collective.

Mellettük a TOP 195 cég között szerepelnek olyan ismert munkahelyek, mint a Magyar Telekom, Telenor, Vodafone Magyarország, Praktiker, Richter Gedeon, Decathlon, NetPincér, Bátor Tábor Alapítvány, valamint a Brain Bar.

Hirdetés átugrása →