Katapultálnak a „bőrönd részvények”?

Talán hamarosan vége a lezárásoknak, az emberek pedig nemcsak akarnak, de tudnak is újra repülni. A felgyülemlett kereslet rázúdul
a piacra, és rég nem látott bomba üzletet hoz a légitársaságoknak. Így azok részvényei is a mennybe mennek. De nézzük, kik lehetnek a nyertesek, feltéve, ha megvalósul ez a forgatókönyv! És próbáljuk meg számba venni a kockázatokat is.

Szomorú rekorddal zárta 2020 szeptemberét a Liszt Ferenc repülőtér. Alig 88 ezer ember fordult meg egy hónap alatt Ferihegyen, ami nemcsak 94 százalékos visszaesést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, hanem azt is, hogy a forgalom az 1973-as szintre gyengült. Persze a teljes 2020-as év azért összességében ennél valamivel jobban sikerült, de a 4 milliós utasszám így is 76 százalékos visszaesés. Illeszkedik az európai trendbe: tavaly a koronavírus és a lezárások következtében 1,7 milliárd utas tűnt el, és 6 millióval csökkent a járatszám az öreg kontinensen az Eurocontrol adatai szerint.

Ezek után persze nem csoda, hogy amint a pandémia megérkezett Európába, zuhantak az európai légitársaságok részvényei is. A nagy klasszikus légitársaságok – mint a Lufthansa, az Air France vagy az International Airlines Group (a British Airways anyacége) – részvényei elveszítették értékük felét, kétharmadát és csak 2020 novemberében kezdtek magukra találni, köszönhetően annak, hogy akkor már látótávolságba került a vakcinák tömeges használata.

Újra felfelé

De a légitársaságok részvényei közül messze nem mindegyiket viselték meg ennyire a pandémia következményei, a lezárások. A Ryanair például előbb és gyorsabban felgyógyult, részvényének árfolyama idén februárban visszakapaszkodott az egy évvel ezelőtti szintre. A Wizz Air pedig még rajta is túltett, hiszen nemcsak visszajött az esésből, de most februárban már történelmi maximumán forgott. Ez egyébként jól illeszkedik a középtávú trendbe is, mely az ultrafapados modell előretörését mutatja. A klasszikus légitársaságok részvényei már 2018 óta gyengültek, a Ryanair a trendet tekintve stagnált, egyedül a Wizz Air tudott erősödni.

Nézzük csak: egyáltalán kik a legnagyobb szereplők az európai légipiacon? Utasszámot tekintve – a 2019-es „békeév” adatait alapul véve – fej-fej mellett a Ryanair és a Lufthansa vezeti a listát 150 millió körüli utasszámmal, majd az International Airlines és az Air France 118, illetve 104 millióval. A Wizz Air jól láthatóan már komoly szereplő, a nyolcadik helyével és az éves 40 milliós utasszámmal leelőzte a Norwegiant, a SAS-t, az Alitaliát. Ráadásul messze a leggyorsabb növekedést produkálta az utóbbi bő évtizedben, hiszen 2006-ban még csak hárommillió utast szállított. A Wizz Air jól láthatóan az előre menekülést választja a pandémia idején, 2020-ban nemcsak sok új repülőt vett, emellett terjeszkedik is, az olasz desztináció mellett többek között London második legnagyobb repülőterén, Gatwickben nyitott bázist.

A sikeres modell

Az elmúlt bő egy évtizedben bebizonyosodott.........

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K magazin tavaszi lapszámában jelent meg.

Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy rendelje meg, most extra kedvezménnyel.

Hirdetés átugrása →