Hogyan erősítsük a vásárlói lojalitást a visszáruval kapcsolatos stratégiával – ebben is segitséget nyújt az SAP Emarsys. A kereskedők hosszú távon jobban járnak, ha megszüntetik a vásárlók elé gördített akadályokat, különben elvesztik leghűségesebb vevőiket. A tapasztalatok szerint, aki erre odafigyel, nem feltétlenül kell több visszáru megbízást kezeljen, viszont sokat tesz a vásárlói lojalitás megőrzéséért. Az SAP Emarsys felmérése a magyar piac számára is fontos tanulságokkal szolgálhat.
A termékek életciklusa a vásárlói lojalitás szempontjából jelentős kihívássá vált 2023-ra. Az SAP Emarsys kutatása szerint a visszaküldési díj bevezetése miatt a brit vásárlók több mint negyede, az amerikaiak nagyjából harmada fordult már el olyan márkától, amelyhez korábban hűséges volt. A britek 18 százaléka tisztességtelennek tartotta a lépést, 13 százaléka pedig már ki is dobott felesleges árucikket amiatt, hogy nem volt ésszerű azt plusz pénzért visszaküldeni. A határidő is érzékeny szempont: az amerikai vevők 40 százaléka hagyta el a korábban kedvelt márkát amiatt, hogy a visszaküldésre rendelkezésre álló idő lerövidült. Mindez komoly veszélyt jelent a vásárlói lojalitásra.
Mivel a brit vevők 23 százaléka változásokat követel a szállítási és csomagolási gyakorlatban, a kereskedők újraterveznek. Idén eddig a brit cégek 27 százaléka és amerikai társaik 32 százaléka helyezte előtérbe a szállítási folyamataik korszerűsítésébe történő beruházást. A fenntartható csomagolás ügye is egyre fontosabb: minden harmadik márka fektet erre is hangsúlyt.
Mindez a magyar piacon is figyelemreméltó tanulságokkal szolgálhat. Érdemes a fejlettségben előttünk járó nyugat-európai és tengerentúli piacok hangulatváltozásaira figyelni, hiszen hosszútávú tapasztalatok szerint idővel a magyar szokásokban is hasonló változás történhet. A fogyasztók itthon is könnyen elfordulhatnak azoktól a webshopoktól, ahol a nem kívánt vagy hibás áru visszaküldése nem díjmentes. Mivel Magyarországon térségi összehasonlításban a csomagküldési, postai díjak vásárlóerőparításon mérve meglehetősen magasak, még inkább megfontolandó, hogy a kereskedők áthárítsák-e a költségeket, ennek ugyanis nagy jelentősége lehet a fogyasztói lojalitás szempontjából.
A kiválasztástól a vásárláson és a szállításon át a kézhezvételig, történjen az üzletben vagy online, a vásárlók elé gördített akadályok veszélyeztetik a márka reputációját. Nem elég a megfelelő terméket a megfelelő áron kínálni; a folyamat minden lépésénél teljes átláthatóságra, és a vevők igényeire reflektáló megoldásokra van szükség. A visszárukezelés emellett mind az adatgyűjtés, mind a bizalom megteremtése szempontjából hatalmas lehetőség a márkahűség építésére. Az ezt jól értő kiskereskedelmi márkák magasabb értékeket érnek el a vásárlói életciklus folyamán, végső soron arányaiban kevesebb visszárut kapnak, és javítják a mindennél fontosabb ügyfélélményt.
„Mivel az SAP a világ kiskereskedelmi forgalmának körülbelül 95 százalékában jelen van termékeivel, az SAP Emarsys további növekedése biztosított. Ez egy win-win szituáció, hiszen kimutatható növekedést biztosít a kereskedőknek és egyértelműen jobb kiszolgálást és ügyfélélményt a vásárlóknak” – mondja Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. Az Emarsys a globális márkáktól a régiós nagyágyúkon át a helyi feltörekvőkig mindenféle referenciával bír, több mint 1500 céggel dolgozik együtt számos szektorban. Olyan ügyfeleknél kapcsolja össze a front és back office-t, mint a Puma vagy a PizzaHut. A magyar, illetve a régiós piacon legismertebb felhasználóik a BioTechUSA és az eMAG.
A lojalitásra nagy hangsúlyt helyező love-brandek számára az omnichannel stratégia a megoldás. Az SAP Emarsys egy olyan vevőkapcsolati platformot kínál, amely képessé teszi a marketingeseket, hogy az időt pénzre váltsák. Segítségével üzleti eredményeket hozó, személyre szabott, több csatornára kiterjedő kampányokat kezelhetnek, és az értékesítési adatoktól a fogyasztói visszajelzések legkisebb rezdüléséig mindenről azonnali visszajelzést kaphatnak, így lehetőségük van finomhangolni kampányaik üzeneteit, árazását, hirdetési paramétereit.