Egyedi tervezésű szerszámok kereskedésével, majd gyártásával indította a vállalkozását több mint negyedszázada Losonczi István. Ma már fiával közösen vezeti a céget, aki friss szemléletet és tudást hozott magával a multi világból. Rekord, 800 milliós árbevételt várnak az idei évtől, mégis szeretnének megmaradni jó nevű családi kisvállalatnak.
Losonczi István hosszú éveken át a békéscsabai Forcon nevű szerszámkészítő cégnél dolgozott, először a fejlesztési területet, majd a műszaki részleget vezette. A 90-es évek elején privatizálták a céget. „Az új olasz tulajdonos egészen más szemléletet honosított meg, mint amit mi megszoktunk – mondja –, az éljünk a mának mentalitás nem feküdt nekem.” Három év után fel is állt, és úgy döntött: inkább egyéni vállalkozó lesz Békéscsabán. Nem volt kezdőtőkéje, így eleinte a szerszámkereskedés volt a cég fő profilja, majd két év után jutott el oda, hogy már gyártott is szerszámokat: „Újra azzal tudtam foglalkozni, amit szeretek, amihez igazán értek.”
Egy bankhitel segítségével vett egy marógépet és egy tervező szoftvert is. Lassan nőtt a létszám, és sikerült újabb és újabb gépeket venni. Kezdetben szinte kizárólag egyedi szerszámokat gyártottak, ám a termékpaletta hamarosan mechanikus és hidraulikus munkadarab-megfogó eszközökkel, valamint speciális mérőkészülékekkel is bővült. A cég új zászlóshajója az AXIS PRO mérőkészülékük, egy tengelyjellegű alkatrészek gyártásközi mérésére tervezett számítógépes vezérlésű és kiértékelésű mérőgép, amely képes minden darab ellenőrzésére és egyedi azonosítására, manuálisan vagy robotos kiszolgálással. Egyre nagyobb a kereslet az ilyen mérőkészülékekre, a Losonczi Innovation Kft. bevételének ma már több mint 50 százalékát ezek a megrendelések adják, és a gyártókapacitásukat is több hónapra előre lekötik.
2014-ben nagy mérföldkőhöz ért a vállalat, amikor új, saját tulajdonú telephelyre költöztek. Üzemükben létrehoztak egy XXI. századi igények szerinti gyártó bázist, amit azóta is folyamatosan fejlesztenek, 2019-ben és 2020-ban közel nettó 300 millió forint értékű gépbeszerzési és ingatlan-felújítási beruházás valósult meg a cégnél.
Kihívásban gazdag idők
A közel három évtized alatt több nehezebb időszakot is megértek. Az első a 2000-es évek elejére tehető, amikor a járműipari partnereik az áfa-visszatérítés visszatartása miatt jelentősen csökkentették termelésüket és ezáltal megrendeléseiket is. A cégnek küzdenie kellett az életben maradásért és lenyelnie a keletkező veszteséget. A második hullámvölgy a 2008-as válsághoz kapcsolódott. Ekkor volt fél év, amikor minimálisra csökkent a rendelésállomány, de ezen a nehéz perióduson már elég gyorsan túllendültek az addig felhalmozott gazdasági tartalékoknak hála.
„A harmadik kihívásokkal teli ciklus pedig a közelmúlt volt – veszi át a szót Ifj. Losonczi István. – Nemcsak a pandémia miatt volt visszafogottabb a kereslet, hanem ez az időszak az autógyártás trendkeresésével is egybeesett. Nem volt még meg a konszenzus, hogy a hibrid, a benzines, a dízel vagy az elektromos autóké-e a jövő, ezért a nagy autógyártók kivártak a kutatás–fejlesztéssel. Amikor eldöntötték, hogy 2035-től nem lehet értékesíteni belső égésű motorral személygépkocsikat az EU-ban, onnantól hatalmas léptékkel indult el a fejlesztés. Azóta milliárd eurókat költenek kutatásra, fejlesztésre. Ennek eredményeként hatalmas lett a kereslet az általunk is gyártott szerszámokra és mérőkészülékre. Reméljük, ez a lendület ki is tart egy, másfél évtizedig.”
Nem volt eleve eldöntve
1995-ben Losonczi István feleségével, Magdolnával együtt alapította a céget, aki elsősorban a gazdasági, pénzügyi területtel foglalkozott, majd később csatlakozott két gyerekük is, így ma már kétgenerációs családi vállalkozásként működnek. Hogy ez mennyire volt eleve eldöntve? „Semennyire, sőt ez évekig nem volt opció – emlékezik a fiatalabb István. – Én a BGE-n végeztem, és Budapesten dolgoztam, az MVM-nél, elemzési szakértőként, a nővérem pedig a reklámszakbában, a közgazdász és bölcsész végzettségével. 2015-ben ismerkedtem meg a feleségemmel, aki szintén vidéki lány. Ő nem szerette a budapesti életet, és vidékre vágyott. A lehetőség adta magát, hiszen úgyis damoklészi kardként lógott felettünk, hogy mi lesz ezzel a céggel, ha a szüleink nyugdíjba mennek.”
2016-ban költöztek haza, hogy új életet kezdjenek. Az alapoktól indult a betanulás, másfél éven keresztül a műhelyben dolgozott. „Esztergálás, marás, köszörülés – minden munkafolyamat mellett eltöltöttem jó pár hónapot, hogy megismerjek mindent – mondja. – Ez édesapám forgatókönyve volt, amivel az elején nem annyira értettem egyet, de utólag be kell hogy lássam: ha máshogy csináltuk volna, ma nem itt tartanánk. Egyrészt alaposan meg tanultam, hogy pontosan mivel foglalkozunk, mi hogyan működik, másrészt a kollégák is nehezen fogadtak volna el, ha rögtön a fenti irodában kezdtem volna” – emlékszik vissza a kezdetekre. Aztán persze felkerült az irodába, és ott jól tudta kamatoztatni a multis tapasztalatait. „Sok mindet tudtunk automatizálni, átalakítani, szemben a korábbi, így szoktuk csinálni hozzáállással.”
„Édesapám feladatai ügyvezetőként nagyon szerteágazók voltak, sok területtel foglalkozott egyszerre, így az én dolgom az volt, hogy szépen, lassan egyre több területet vegyek át tőle, hogy ő csak a kulcsterülettel, az egyedi ajánlatadással tudjon foglalkozni. Egy egyedi gyártócégnél ugyanis az a kulcs, hogy mindig megfelelő árcímkét kell ráakasztani egy olyan termékre, amely korábban még nem létezett. A profitabilitás elsősorban attól függ, hogy ezt mennyire jól csináljuk.”
Új felállásban, tovább
Hogy a második generáció friss szemlélete új lendületet hozott, az nem is kérdés. István nővére, Magdaléna négy éve csatlakozott a céghez, az ő irányítása alatt újult meg az arculat és indult el a kommunikációs tevékenység is. Ma már ő a marketing és a HR területek vezetője.
A generációváltásra és az alapító nyugdíjba vonulására igyekeztek előre felkészíteni a kollégákat és a szervezetet is. „Idén nagy szervezeti átalakuláson megyünk át, új vezetői szinteket hoztunk létre, kilenc ember került új pozícióba, folyik a szervezetfejlesztés vezetői, alkalmazotti tréningekkel, valamint egy új teljesítményértékelési rendszert is kidolgozunk. A cél az, hogy zökkenőmentesen működjünk majd akkor is, ha édesapám csak hetente kétszer jön be.” És hogy hol tartanak ebben most? „Inkább hetente hatszor bent vagyok, sőt, ha szabadságra megyek, előtte azért meg kell nyomni az előző hetet” – jelzi az alapító, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra.
A legfontosabbnak azt tartják, hogy megmaradjon a családias cégkultúra, nem is tervezik, hogy a következő években a negyvenes létszám fölé mennek. „Nem akarunk minden munkát megnyerni, de az fontos, hogy jussunk eszébe a vevőknek, szeretnénk a jók között a legjobbak lenni” – mondja az alapító. Inkább hatékonyságban, professzionalizmusban akarnak előre lépni.
A 2021-es évet 420 millió forint árbevétellel zárták, 2022-ben bevételük elérheti a 800 millió forintot. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy beérett a mérőkészülékek kifejlesztésébe fektetett több éves mérnöki munkájuk, valamint az autóipari fejlesztések is beindultak, és ezáltal teljes mértékben ki tudják használni a gyártói kapacitásaikat.
Nem csak a piacon sikeresek, a saját fejlesztésű AXIS PRO mérőkészülékkel öt rangos szakmai díjat is kaptak, és többek között a K&H Bank Családi vállalatok kiválósági díját is elnyerték sikeres generációváltás kategóriában. István így összegez: „Büszkék vagyunk rá, hogy meg tudjuk mutatni azokat az értékeket, amik a cégkultúránk alapkövei, és ezeket mások is elismerik.”