a magyarok kétharmada csak belföldre utazna

Tízből kilencen terveznek vakációt az idei nyárra, ötödük már foglalt is – derül ki a Szallas.hu friss felméréséből. A válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik. A Balaton térsége, Eger és környéke, az Őrség, a Mátra és a Tisza-tó is keresett célpontok lesznek.

Online felmérést végzett a Szallas.hu az utazni vágyók körében idén januárban. Az eredmények szerint a többség tervez nyaralást, és már minden ötödik válaszadó le is foglalta szálláshelyét. A felmérés ugyan nem reprezentatív az ország lakosságára nézve, de a válaszok tanulsága szerint a szállás kiválasztásában döntő szerepet játszik most az ár, a tisztaság és a biztonság. „Ezek a kritériumok a Szallas.hu kínálatában szűrőként is megjelennek, hogy megkönnyítsük a szálláskeresést – mondta Pardi Dorina, a Szallas.hu marketingvezetője. – Ráadásul valamennyi partnerünk rugalmas feltételeket kínál, így a vendégnek nem kell előleget fizetnie, lemondható vagy módosítható az időpont.” A marketingvezető hozzátette, hogy kínálatukban akciós ajánlatok is találhatók, így az árérzékeny vendégek is megtalálják számításaikat, és így akár a korábbi évekhez képest kedvezőbb áron is lehet majd nyaralni.

A vakációzástól ódzkodók leggyakrabban a koronavírus-járvány miatt bevezetésre kerülő korlátozásokra (63%), magától a járványtól és így a megbetegedéstől való félelemre (14%), anyagi helyzetükre (13%) és egyéb okokra (pl. munka, szülés stb. – 10%) hivatkoznak. „Bízunk benne, hogy a nyári szezon mozgatórugója lesz, hogy a Szallas.hu-n SZÉP-kártyával is lehet fizetni, így aki erre a cafeteriára jogosult, felhasználja üdülési keretét” – mondta Pardi Dorina.

A válaszadók kétharmada csak belföldre utazna, míg harmaduk hazai és külföldi üdülést egyaránt tervez. Belföldön a Balaton mellett Eger, Pécs, Gyula, Hévíz és Sopron is népszerűek lesznek, és sokan látogatnak majd el az Őrségbe, a Mátrába és a Tisza-tó partjára is. A nemzetközi célpontok közül Horvátország, Olaszország és Görögország iránt fokozottabb az érdeklődés a válaszadók körében.

Szállástípusok közül a hotelek (34%), apartmanok (31%) majd a panziók és vendégházak (27%) a legnépszerűbbek, de lesznek, akik rokonoknál vagy saját nyaralóban szállnak meg. A vendégek keresik az aktív kikapcsolódási és feltöltődési lehetőségeket. Népszerű program lesz a kirándulás, fürdőzés vagy strandolás, hajós kirándulás, aquapark-látogatás, túrázás, városnézés is. A többség (40%) beoltatná magát a koronavírus elleni vakcinával akár külföldi vagy belföldi nyaralás kedvéért is. 35% nyilatkozott úgy, hogy még nem tudja, mit tenne. „A villámfelmérésünket követően reprezentatív kutatással is készülünk, hiszen az eredmények ismeretében tudunk felkészülni a nyári szezonra” – mondta a marketingvezető.

 

Hirdetés átugrása →