Megindult az ország: a védettségi igazolvánnyal rendelkezők megkezdik a szezont pünkösdkor. A Szallas.hu által közvetített bruttó foglalási érték az aktuális állás szerint 42 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Eger, Gyula, Siófok, Pécs és Budapest vonzza a legtöbb vendéget a hosszú hétvégén. A régiós toplistán Észak-Magyarország és Balaton végeztek az élen. Nyugat-Dunántúl iránt nőtt a leginkább az érdeklődés, 42 százalékkal többen foglaltak ide, mint az előző évben.
Epekedve várta a teljes magyar turisztikai ágazat a nyitás bejelentésének hírét. Miután a koronavírus ellen beoltottak száma meghaladta a 4 millió főt, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának köszönhetően, ismét lehetőség nyílik turisztikai célú utazásra a koronavírus ellen igazoltan védett vendégek és a velük együtt utazó, felügyeletük alatt álló, kiskorú gyermekek számára. A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány és személyi igazolvány együttes bemutatásával a szálláshelyen történik.
A pünkösdi hosszú hétvége az első kiemelt időszak a lazítások bejelentése óta, ki is használják ezt a védettségi igazolvánnyal rendelkezők. A Szallas.hu által közvetített bruttó foglalási érték 42 százalékkal nőtt a tavalyi pünkösdhöz képest. Az átlagos foglalási ár 9217 forint/fő/éj, ez közel 20 százalékos emelkedés előző évhez viszonyítva. 2020-ban a pünkösdi hosszú hétvégén a foglalások 72 százaléka 50 000 forint alatti, ötödük 50 001 és 100 000 forint közötti, 4,4 százalékuk 100 001 és 150 000 forint közötti kosárértéket képviselt. Idén a foglalások 60,4 százaléka 50 000 forint alatti, 26,8 százalékuk 50 001 és 100 000 forint közötti, 8,3 százalékuk 100 001 és 150 000 forint közötti kosárértéket jelent. Tehát átlagosan többet költenek szállásra. „Ez a szám – és így a közvetített bruttó foglalási érték is – viszont nemcsak az áremelkedésből adódik. – magyarázta Trepess Beatrix, a Szallas.hu közösségi média és PR-menedzsere. – Az utazás hosszának vagy utazók számának növekedése, továbbá esetleg a desztinációs eltolódás is hatással van a kosárérték növekedésére.” A szakértő azt is hozzátette, hogy beindultak az utolsó pillanatos foglalások is, valószínűleg ebben a minutumban is sokan véglegesítik foglalásaikat, így a statisztikák folyamatosan változnak.
Eger, Gyula és Siófok vonzza a legtöbb vendéget, de Budapest is a top5 belföldi úti cél között
Eger, Gyula, Siófok, Pécs és Budapest vonzza a legtöbb vendéget. A foglalási darabszámok alapján a Szallas.hu top 10 belföldi úti cél listájára még Sárvár, Hévíz, Hajdúszoboszló, Szeged és Zalakaros fértek fel. Régiós szinten Észak-Magyarország és a Balaton a befutók, a Szallas.hu platformján ötből két vendég e kettő szálláshely kínálata közül választ. Bár Nyugat-Dunántúl csak 3. a régiós toplistán a foglalások darabszáma alapján, de az ide szóló foglalások mennyiségének növekedése itt a legmarkánsabb tavalyhoz képest: 42 százalék a gyarapodás mértéke. „Pozitív irányba még a Dél-Alföld és az Észak-Alföld régiókban látunk változást, míg előbbinél 24,2 százalékkal, utóbbinál 6,5 százalékkal nőtt a foglalásaink száma” – mondta Trepess Beatrix.
A vendégek közel harmada hotelben, 26 százaléka apartmanban, 23 százaléka vendégházban, 15 százaléka panzióban és 5 százaléka egyéb szálláshelyen hajtja majd álomra fejét. Az átlagos foglalási hossz 2,15 éjszaka. A legtelítettebb nap május 24-e, hétfő lesz. A vendégek háromnegyede nem wellness-szálláshelyre megy. A Szallas.hu-n foglalók 99,78 százaléka belföldi úti célt keres fel a hosszú hétvégén.