Maratonfutás után sprint – ilyen volt az idei nyár a COVID-19 járvány első és második hulláma között a Szallas.hu szerint. A KSH adatait elemezve 11-13 százalékra becsülik a hazai turizmus csökkenését. Bár az augusztus és a július jól teljesítettek, és szeptember is kiemelkedő volt a belföldi foglalások tekintetében, a következő időszak év végéig 20-35 százalékos visszaesést tartogat.
A teljes megtorpanást robbanásszerű foglalási kedv váltotta fel a szezon előtt. A Szallas.hu adatai alapján bár júniusban még harmadával kevesebb foglalás volt, mint tavaly, de júliusban már 5 százalékkal, augusztusban pedig 13 százalékkal több. A hazai szállásfoglaló portál által közvetített bruttó forgalom 10,8 százalékkal nőtt a nyáron 2019-hez viszonyítva. A rajtuk keresztül leadott, nyári időpontokra megtett foglalások száma 1,4 százalékkal nőtt. Bár ajánlataik keresettek voltak, a külföldi turisták hiánya jelentős veszteséget okozott a turizmusnak. A KSH adatait vizsgálva a Szallas.hu 11-13 százalékra becsüli a hazai turizmus csökkenését.
Minden második foglalás 50 ezer forint alatti volt, minden negyedik 50-100 ezer forint közötti, minden tizedik pedig 100-150 ezer forint közötti. 2020 nyarán 10 százalékot nőtt az átlagos foglalási érték, ami átlagosan 68 047 forint volt. Az árak változása lekövette a szezont: júniusban 7315 forint volt a fejenkénti és éjszakánkénti átlagár, míg júliusban 8000 forint, augusztusban 8290 forint. A szezon alakulása mellett a lokáció is befolyásolta az árat. A népszerű vízparti régiók közül a Velencei-tónál üdülhettünk a legborsosabb áron (10 371 Ft/fő/éj). A Balaton térségében 8830 Ft/fő/éj áron vakációzhattunk, míg a Tisza-tó környékén 6000 forint alatt is foglalhattunk. A Tisza-tónál 15 százalékkal, a Velencei-tónál 13 százalékkal, a Balatonnál 9 százalékkal drágult az egy főre levetített éjszakánkénti foglalási ár.
A foglalások kétharmada apartmanba, vendégházba vagy panzióba szólt, harmaduk pedig valamilyen hotel kategóriába. A rövidebb utazások voltak népszerűek, a vendégek harmada két, negyedük egy, ötödük pedig három éjszakára szállt meg. Csak minden 10. esetben kértek négy éjszakát, és csak öt százalék 5 éjszakát.
Átlagosan 39 nappal előre foglaltak a vakációzók. „Bár a korábbi trendek szerint egyre előrelátóbban terveztük utazásainkat, nyaralásunkat akár 240 nappal előre foglaltuk, az idei év gyökeres változást hozott – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – A járványhelyzet mellett nyár elején az időjárás sem kedvezett a turizmusnak.” A sajtószóvivő elmondása alapján sok esetben az utolsó pillanatokban foglaltak a vendégek és összességében erős utazási kedv volt jellemző. A legtelítettebb nap augusztus 20-a volt. Összefoglalva a nyári tapasztalatokat Kelemen Lili azt is elmondta, hogy a turizmus szereplőinek gyors reakcióra és cselekvésre, nyílt kommunikációra és proaktivitásra volt szükségük, hogy a tavaszi és előszezon időszakokban őket ért károkat a lehető legnagyobb mértékben enyhíthessék a főszezonban.
Sötét felhőkkel érkezik az ősz
Bár a szeptemberi időszak még kiemelkedő volt a belföldi foglalások tekintetében, októbertől decemberig 20-35 százalékos már a visszaesés. Az őszi szünet és az október 23-ai hosszú hétvége az eddigi tendenciák alapján 12 százalékkal maradnak alul tavalyhoz képest. Az eddigi foglalások alapján van érdeklődés a szilveszteri és karácsonyi ajánlatokra, decemberben 30-a lesz a legtelítettebb, ezt pedig a szenteste követi.
Ugyan nyáron is gyakoriak voltak az utolsó pillanatos foglalások, ami az utolsó negyedév eredményeit javíthatja még, de nehéz időszak előtt áll a hazai turizmus. „Meglepő módon egyébként a lemondási arány július óta a tavalyi szint alatt van, szeptemberben különösen alacsony volt – részletezte Kelemen Lili. – Az utazók valószínűleg nagyobb biztonságban érzik magukat a rugalmas feltételek miatt.” Zalakaros, Gyula, Eger, Hajdúszoboszló és Hévíz a legvonzóbbak az utolsó negyedévben.