Barkastól a milliárdos családi vállalkozásig

A Verarbeiten Pausits Kft., a mára milliárdos családi vállalkozás története több mint 35 éves múltra tekint vissza. Az alapító Pausits Imre ugyanúgy alkalmazottként, egy állami vállalatnál kezdte pályafutását, mint sokan mások abban az időben. 

A 80-as évek elején tapasztalható lassú gazdasági és politikai átalakulás eredményeként megalakulhattak az első gazdasági munkaközösségek, a GMK-k. Pausits Imre az adódó lehetőséget felismerve azonnal nagy lelkesedéssel és hittel vágott bele, kezdetben másodállásban. Jöttek is szépen sorban a munkák. De amikor egyszer éjjel fél háromkor a munka után megállította a rendőr az öreg Barkasával, és kérdezte, hova siet ezzel a szörnyeteggel, amire az volt a válasza, hogy „gyorsan aludni egyet, mert reggel hatra megyek dolgozni”, nyilvánvalóvá vált számára, hogy ezt így sokáig nem lehet csinálni. Ezért 1983 utolsó napján kilépett az állami vállalattól, és azóta főállású vállalkozó.

Az önállóság kezdetén

Az első igazi nagy megmérettetése az ácsi cukorgyár felújítása volt. Mindösszesen hatan vállalták el, és fejezték be sikeresen az ijesztően nagynak tűnő munkát. Az eredményeken felbuzdulva 1986-tól már exportmegbízásokat is vállaltak, eleinte a szomszédos Ausztriában. Tették ezt abban az érában, amikor még meghívólevéllel is csak évente egyszer lehetett nyugatra menni. „Kellett egy kis idő, mire megszokták a fegyveres határőrök, hogy én akár naponta többször is ingázom Ausztriába, és azt is nehezen hitték el, hogy nem számítógépekkel ügyeskedek, ami jellemző volt akkoriban” – idézi fel emlékeit.

A 80-as évek végére megszűnt a kapcsolat a volt állami céggel, és ezzel egy időben új telephelyet és megrendelőket kellett találniuk. Szülőfaluja, Halászi ideális földrajzi elhelyezkedése, a hármas határ és autópályák közelségéből adódóan kézenfekvő alternatívát kínált. Meg is vettek egy volt tsz-telephelyet a falu határában, ahol ma is működik a cég. Eleinte alig tíz emberrel, 200-300 négyzetméteren kezdték a munkát. Akkor még építőipari beruházás volt a fő tevékenységük, ami 2000-ben egy 220 lakásos projekt kulcsrakész megvalósításában és értékesítésében teljesedett ki. Akkoriban ez volt a harmadik legnagyobb ilyen jellegű projekt Magyarországon.

Nemzetközi terepen

A 2005-ös év újabb fordulatot hozott a cég életében. Akkor nyergeltek át teljesen az acélszerkezetek és gépek gyártására. Dinamikus növekedés vette kezdetét. A 2005-ös 800 millió forintos árbevétel után 2008-ra már elérték a 3,6 milliárd forintot. Akkorra már szinte 100 százalékban külföldi, főként német, osztrák és finn piacra termeltek. A családi vállalkozásban gyártott nehézgépek alvázait nagymúltú multinacionális gépgyártó cégek veszik meg, szerelik össze, majd értékesítik. A 2009-es válság hozta az első komolyabb törést a cég életében, amit a piacon akkoriban jelen lévők mindegyike fekete betűvel jegyez. Az önmagunkba és a munkájuk szükségességébe vetett hitnek, meg persze a cég stabil gazdasági helyzetének köszönhetően sikeresen átvészelték ezt az időszakot is.

A céget a Magyar Multiprogram keretében beválasztották azon 170 közé, amelyek 100 százalékban magyar tulajdonban vannak, és nagy a potenciáljuk a gazdaság különböző területein. Céljuk, hogy.....

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelenik meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!

 

 

 

Hirdetés átugrása →