Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógépközpontjában helyezték üzembe.
Spaller Endre, a KIFÜ elnöke az átadáskor elmondta: a szuperszámítógép 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak felel meg.
A hatalmas számítási teljesítménnyel rendelkező szuperszámítógép, azaz a High Performance Computing (HPC) infrastruktúra ma már nélkülözhetetlen a tudományos életben éppúgy, mint az innovatív ipari megoldások kidolgozásánál.
A Debrecenben elhelyezett berendezést az egész országban fogják használni háromnegyed részben kutatók, de 20-25 százalékban a vállalkozásoknak is a rendelkezésükre áll - mondta.
Hozzátette: a mindennapokban olyan feladatok megoldásában segít, mint a klímakutatás, a telekommunikáció, a közlekedésszervezés, az energetika, az egészségügy, az anyagtudomány, az asztrológia, vagy az autóipar.
Spaller Endre jelezte, a Komondor bővíthető, ezáltal a jövőben jelentkező további felhasználói igényeket is ki tudja majd elégíteni.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja felidézte: az első, jóval kisebb teljesítményű szuperszámítógépet 2011-ben helyezték üzembe az egyetemen, akkor hetven kutató kezdte meg a munkát a berendezéssel.
Ma már csak az egyetemükön több mint száz kutató használja a szuperszámítógépet, amely a DE kezelésében van, de az egész ország tudományos infrastruktúráját szolgálja - fűzte hozzá, megjegyezve: hogy a Komondor elhelyezésére szolgáló épületet, infrastruktúrát úgy alakították ki, hogy a későbbiekben bővíthető legyen a berendezés.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt emelte ki, hogy a tudomány és a gazdaság mellett energetikai szempontból is fontos a városnak a Komondor.
A szuperszámítógép működtetésével keletkező hőt használják ugyanis a jövőben a debreceni sportuszoda fűtésére. Az ehhez szükséges infrastruktúrát most építik ki, így leválhat a távfűtésről - tette hozzá a polgármester.