Példátlan pályát járt be 2020-ban a magyar munkaerőpiac: a tavaszi elbocsátások után ősszel már létszámhiánnyal küzdött a termelő szektor. A pandémiát követő kilábalásban fontos szerepe lesz az ipar teljesítményének, így késhegyre menő harc várható a tapasztalattal rendelkező, megbízható munkaerőért - ebben teljes egyetértés volt a kék galléros toborzással foglalkozó recruiTECH BLUE konferencia idei résztvevői között. A koronavírus-járvány ráadásul csupán a jéghegy csúcsa, a jövőt szinte minden iparágban a váratlan és hullámzó krízisek határozzák majd meg. Hogyan alakul a kék galléros erőforrás menedzsment a következő években? Erős kijelentések és hasznos tanácsok a recruiTECH BLUE előadóitól.
Sokat emlegetjük 2020-ban a „hullámzó válság” és a „V-, L-, W-, vagy U-alakú GDP-pálya” kifejezéseket, a gazdasági visszaesésből való kilábalás ütemét és módját azonban továbbra is erős bizonytalanság övezi. A koronavírus-járvány tavaszi hulláma jelentősen megtépázta a hazai cégek eredményeit, megkezdődtek a kényszerű létszámleépítések, a WHC pedig 40%-os visszaesést tapasztalt a kölcsönzött humánerőt érintő igényekben. A nyári fellélegzés után azonban már átlagosan a járvány előtti termelési szintek 90%-án működtek a vállalatok és ismét megjelent a munkaerőhiány. A tapasztalt kék galléros szakembereket pedig nem képes pótolni a vendéglátásból és a turizmusból felszabadult munkaerő, így megindult a külföldi toborzás is. Az újabb zárással még több bizonytalanság került a képletbe, azonban az eddigi trendek alapján úgy tűnik, a következő hullámok után is kulcsfontosságú lesz, hogy a termelő vállalatok milyen ütemben kapaszkodnak vissza vagy akár haladják meg a korábbi termelési szintjüket, hiszen ez a magyar összterméket is magával húzza.
„Minden jel arra mutat, hogy nemzetgazdasági szinten is döntő tényező lehet a termelő szektor teljesítménye, ez a terület pedig különösen kitett a munkaerőpiaci hullámzásnak. Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy hiba lenne arra várni, hogy 2021-ben minden visszarendeződik a jól megszokott kerékvágásba, hiszen csupán a bizonytalanság lesz állandó. Sokkal inkább azon kell dolgozni, hogy minél felkészültebben érjenek minket a változások, és rövidtávon is gyorsan és hatékonyan tudjunk tervezni. Ebben lesz kulcsszerepe a rugalmas toborzásnak, illetve a munkaerő-kölcsönzésnek” – hangsúlyozta Göltl Viktor, a konferencián a WHC Csoport ügyvezetője. Számos kihívással kell tehát megküzdeniük a kék galléros toborzással foglalkozó szakembereknek és a cégvezetőknek, így éppen időben hozta össze a recruiTECH BLUE a hazai HR-döntéshozókat.
Új szelek fújnak a szakmunkás toborzásban
A HR- seregszemle tanulsága szerint a szakemberek egyöntetűen úgy érzik, hogy az elmúlt egy évben jóval nagyobb terhelés alatt állnak, mint korábban, hiszen minden eddiginél fontosabb stratégiai kérdés lett a legjobb jelöltek megszerzése, valamint a fluktuáció minimálisra szorítása. Mindezt ráadásul olyan környezetben kell megoldaniuk, ahol a kollégák gyors reakciókat, folyamatos visszajelzéseket, stabilitást és törődést várnak a teljes munkavállalói életciklus során, miközben a személyes kapcsolatok helyett leginkább a digitális térben zajlik a kommunikáció. Fókuszba került a tudásmenedzsment és a folyamatoptimalizálás is, mivel az új normális az lett, hogy bármelyik munkavállaló bármikor kieshet egy időre a járványhelyzetben.
„Kétségtelenül felértékelődött a tapasztalt, jól teljesítő fizikai munkavállalók szerepe, ezzel együtt a hatékony toborzás, a fejvadászat és a munkaerő-kölcsönzés is kulcskérdés lett. A „minőségért” folytatott kiélezett harcban muszáj szintet lépni: fejleszteni kell a digitális toborzási eszközöket, bevetni az innovatív technológiákat, chatbotokat, közösségi médiát, miközben minden eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani az adatbázisok rendszerszerű, naprakész és értő kezelésére – és ne feledjük, ezek a megoldások már nem csak a szellemi foglalkoztatottaknál, de a kék gallérosoknál is szinte kötelezőek. Gyorsan kell válaszokat adni a még gyorsabban változó környezetre, és mi arra számítunk, hogy vállalati és munkavállalói oldalról is nagyobb szerep jut majd a munkaerő-kölcsönzésnek – tette hozzá a WHC Csoport ügyvezetője.
Sorsdöntő évek következnek: veszítesz vagy mersz?
Aki azt várja, hogy a pandémia leküzdése után megérkeznek a jól megérdemelt békeévek, az bizony nagyot téved. Az új évtizeddel együtt visszavonhatatlanul beköszöntött a VUCA világ (volatility: változékonyság, uncertainty: bizonytalanság, complexity: komplexitás, ambiguity: kétértelműség), vagyis egymást érik majd a váratlan, egész iparágakat megrengető változások. A jövőben a cégeknek rugalmasan és gyorsan kell alkalmazkodniuk az átalakuló igényekhez testreszabható, egyedi és mindenekelőtt minőségi megoldásokkal. Ehhez elengedhetetlen a szervezeten belüli stabilitás, az együttműködő és érték-alapú vezetés, illetve a különböző lehetséges forgatókönyvekre alapuló rugalmas üzleti stratégia. Habár a digitalizáció is robog tovább a maga útján, ebben az új környezetben mégis felértékelődik majd a munkavállalók tudása.
Pinczés Balázs, az autógyáraknak klímaberendezéseket gyártó Hanon Systems Hungary Kft. HR igazgatója nagy meglepetéseket vár a következő évtizedre: „úgy gondolom, hogy nagyon érdekes és tanulságos évek előtt állunk, globális viszonylatban is. A rohamosan öregedő társadalmakban csökkenni fog a vásárlóerő, az automatizáció pedig még inkább lenyomja majd az árakat, így a legtöbb iparágban óriási verseny alakul ki. A cégeknek belülről kell ellenállóvá válniuk, gyorsan és rugalmasan reagálniuk a kihívásokra. Ehhez kell akár néhány havonta igazítani a létszám- és kompetenciaigényeket, amiben nagy szerepe lesz az atipikus foglalkoztatási formáknak, a vendégmunkának és a kölcsönzött munkaerőnek is. Egy biztos: aki nem tud majd úszni az "árral”, az bukásra lesz ítélve, legyen bármilyen „nagy hal” is legyen.”