Az alacsony kamatok miatt az utóbbi években bankbetétekből állampapírokba és befektetési alapokba, ingatlanokba vándorolt át a hazai magánbefektetők megtakarításának nagy része. Ma már több száz befektetési alapnak több mint hétszáz befektetésijegy-sorozata létezik csak Magyarországon, ráadásul külföldi alapkezelők alapjai is kaphatók, eligazodni közöttük már emiatt is nehéz. Az alapkezelők a kockázatosabb alapfajtáknál gyakran azt mondják: nem ajánlják rövid távra ezeket, csak hosszúra. Általában 4-5 évet szoktak megjelölni minimumként. Ennyi idő alatt a piacok kisebb-nagyobb hullámzásai már nem érződnek annyira, csökken a véletlen szerepe, a befektetési jegyek megvásárlásának pontos ideje kevésbé befolyásolja a hozamot. Kiegyenlítettebb és magasabb teljesítmény várható. Ezért aztán kézenfekvő, hogy ne rövidebb távú hozamok alapján próbáljunk az alapok között dönteni, ahogy sokan teszik, hanem a hosszú távú teljesítményt tekintve.

 

 

Elég idő

 

Hogy miért éppen tíz évre érdemes hozamot számolni? Azért, mert valójában a 4-5 év helyett igazából még többre lenne szükség sok alap teljesítményének korrekt megítéléséhez; csak ilyen hosszú időtávot valószínűleg az alapkezelők sem mernek mondani. A magyarok között ugyanis kevesen vannak, akik egyáltalán egy évnél hosszabb időre mernek előre gondolkodni, hát még egy egész évtizedre… Amikor például azt halljuk, hogy a részvények hozama hosszú távon meghaladja az államkötvényekét, ez az összefüggés inkább évtizedek, mint évek alatt igazolható. (Ha egyáltalán igazolható, mert még az is vitatott.) De azért is jó a tíz év terminus, mert ez szép kerek szám, nem lehet rá azt mondani, hogy önkényesen választották ki, és tényleg sok kisebb-nagyobb árfolyam-ingadozást kiküszöböl. Elég hosszú ahhoz, hogy azt mondhassuk, ha egy vagyonkezelő ezen az időtávon jól teljesít, az már nem valószínű, hogy a véletlen, a szerencse műve lenne.

 

A tíz év előnye és hátránya az is jelenleg, hogy benne foglaltatik a 2008-2009-es nagy pénzügyi válság. Így megmutatkozik, hogy egy alap kezelői hogyan tudták túlélni. Hogyan tudtak menedzselni egy olyan helyzetet, amelyet ritkasága miatt nagyon nehéz kezelni. Mások meg esetleg éppen azt mondják majd, hogy azért rossz a válságot is belevenni egy ilyen hozam-összehasonlításba, mert olyan rendkívüli események, óriási egyszeri kilengések torzítják a teljesítményeket, amelyek lehet, hogy újabb fél vagy akár egy egész évszázadig nem fognak előfordulni, és így lehetetlen felkészülni rájuk. De épp a válság megtaníthatott a tőkepiacon mindenkit arra, hogy semmire ne mondjuk azt: lehetetlen.

 

 

Számvetés

 

A hazai alapok között 122 olyat találtunk, amelynek van tízéves múltja és hozama. A jó hír az, hogy ezek közül a válság ellenére csak 15 olyan akad, amelynek hozama még mindig negatív volt. (Azok között is néhány ingatlanalap, illetve túl kicsi, gazdaságosan nem működtethető termék.) Látszólag rossz hír viszont az, hogy bár a válság mélypontjához képest sok tőzsdeindex értéke sokat emelkedett, így a magyar BUX indexé is mintegy háromszorosára, csak pár olyan alap van, melynek tízéves hozama eléri az évi tíz százalékot. Azért csak látszólag rossz ez, mert évi tíz százalékos hozam tíz éven keresztül kamatos kamattal annyit jelent, hogy a befektetésünk értéke 159 százalékával nő, azaz két és félszeresére. A legjobb alapok nagyjából ugyanilyen átlagos hozamokat értek el. Évi nyolc százalék tíz év alatt 115 százalékos, évi öt százalék pedig 63 százalékos hozamot jelent.

 

Csakhogy egy olyan alap, amely részvényekkel foglalkozott, általában valamennyit a válság elején is kellett, hogy tartson belőlük, így mire a mélypont közelében vásárolhatott volna, valamennyit buknia is kellett. A 2007-es évben a legtöbb tőzsdeindex új csúcsokra ért, és utána 5-7 évig nem érte el azokat újra. Aki pedig már próbált tőzsdézni, tudja, hogy az összeomlások utáni mélypontokat pontosan elkapni nagyon nehéz, szinte lehetetlen, alig valakinek sikerül, annak is inkább csak véletlenül.

 

További rossz hír, hogy mind a 122 alap hozamának egyszerű számtani átlaga 3,8 százalék volt éves szinten, ami nem tűnik túl magasnak. Most, a minikamatok korszakában még csak-csak jónak látszik, de tíz év alatt voltak kamatok tíz százalék közelében is Magyarországon, például 2009-ben vagy 2012 elején.

 

 

Indexre fel!

 

Nézzük meg, hogyan járt volna a befektető, ha nem alapokba, hanem indexekbe fekteti a pénzét. Leginkább akkor örülhetett volna, ha magyar államkötvényeket vesz, mégpedig hosszú futamidejűeket, ezek ugyanis évi 8,5 százalékot hoztak (MAX index). Rövid állampapírokkal is 5,7 százalékot lehetett volna elérni (RMAX), a BUX index viszont csak 3,2 százalékot hozott volna annak ellenére, hogy az utóbbi két évben értéke megkétszereződött. Előtte ugyanis sok évig esett, vagy stagnált.

 

A német részvények DAX indexének 5,9 százalékos és az amerikai papírok S&P 500 indexének 4,9 százalékos hozamához hozzá kell adni az euró, illetve a dollár értékének növekedését is, ami 2,0, illetve 3,9 százalék. A német részvények tehát 7,9, az amerikaiak 8,8 százalékot hoztak volna elvileg, ami egész szép. Bár még mindig jobban megérte a magyar államkötvény a maga 8,5 százalékával és minimális kockázatával. (Azt azonban tegyük is hozzá, hogy ez a következő tíz évben aligha fog megismétlődni, a jelenlegi 3,5 százalékos tízéves hozamunkból aligha lesz megint ilyen magas teljesítmény.)

 

Azért írtuk az indexekről, hogy elvileg ennyit hoztak volna, mert az indexekbe fektetni nem lehet. Csak valamilyen, ezeket követő befektetési termékbe, legyen az indexalap, certifikát vagy egyéb. Ezeknek azonban költségei vannak, legjobb esetben is évi fél-egy százalék, míg az indexekben költségek nem szerepelnek. A hazai befektetési alapok költségei egyébként az MNB által évente készített összesítések szerint átlagosan évi két százalék körül vannak, az indexalapoké ennél jóval alacsonyabb is lehet: fele-negyede.

 

 

Taktikák

 

Úgy tűnik, az alapkezelők tényleg jobban teljesítenek nyugalmasabb időszakokban, mint a turbulenciák során. Öt évre nézve az alapok teljesítménye átlagosan évi 1,3 százalékponttal magasabb, 5,1 százalékos volt. Ez sem volt persze teljesen turbulenciamentes időszak, 2015-ben és 2016-ban is voltak esések, de alapvetően ez kedvező időszak volt, amikor a részvények és kötvények is sokat drágultak.

 

Nem elég, hogy az alapok átlagos teljesítménye nem volt túl magas, azt is rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a múltbeli hozamok nem garantálják a jövőbeli jó teljesítményt. Akkor hát melyik alapot válasszuk? Ha olyan nehéz alapok között választani, akkor nem érdemesebb inkább kitanulni, hogy befektetések, részvények között magunk tudjunk válogatni? Vagy a számok alapján vegyünk inkább indexeket, legalábbis indexalapokat? Sokak szerint igen. A Föld egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett is ezt javasolja a befektetőknek: vegyenek olcsó, alacsony költségű tőzsdeindexeket hosszú távra, és spórolják meg maguknak a további utánajárás, a befektetések összehasonlítgatásának költségét. Nagyjából összefoglalva azok az érvei, hogy a befektetés egy külön szakma, teljes embert kíván. A legtöbb embernek nincs rá elég ideje, hogy kitanulja, jobban jár, ha a saját szakmájával foglalkozik. Az indexalapok pedig szerinte a vagyonkezelők zömének teljesítményét képesek túlszárnyalni, ezt mutatják a múltbeli számok Amerikában.

 

De mikor vegyük meg az indexalapokat, hogyan ne járjunk rosszul, mint például azok, akik 2007-ben, éppen a válság előestéjén vásároltak? Most, 2017 februárjában megint történelmi csúcson vannak a részvényindexek: az amerikai, az európai, a magyar. Vannak erre is taktikák, de komoly türelmet kívánnak. Az egyik, hogy – nem csinálunk semmit. Ülünk állampapírban, ne adj isten bankbetétben, és lesünk, mint pók a hálójában. Ha azután azt halljuk, hogy összeomlottak a tőzsdék, mindenki siránkozik, csődbe ment néhány bank, legalább 30 százalékot estek az indexek, „vér folyik az utcákon”, akkor bevásárolunk. Hasonlóan azokhoz az okosakhoz, akik a 2-3 ezer forintra esett OTP kedvéért álltak sorba 2008 végén a brókercégeknél számlát nyitni.