Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
A Duna House saját, 2026 első félévi budapesti tranzakciós adatai szerint egy eladott lakás átlagosan 76,2 millió forintért kelt el. A lakások átlagos alapterülete 56 négyzetméter volt, az átlagos négyzetméterár pedig 1,38 millió forint. A tégla lakásoknál ez az érték 1,42 millió forint, panelnál 1,2 millió forint. Vidéken ezzel szemben átlagosan 835 ezer forintot kértek egy négyzetméterért, ami jól mutatja, mekkora még mindig a főváros és a vidék közötti árolló.
Az autópiacon inkább árstabilizáció, egyes szegmensekben árcsökkenés volt jellemző az elmúlt hónapokban. Egy népszerű középkategóriás új autó alapára a tavalyi 10-11 millió forintról 9-10 millió forintra csökkent, miután több márka is levitte forintárait az erősödő forint miatt. A kisebb crossover modellek 8-8,6 millió forint környékén állnak, a legolcsóbb új autó pedig 5,7 millió forintból elérhető. A használt autók kínálati átlagára 5,5 millió forint volt idén júliusban, alig egy százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
„Az autópiacon idén szinte egyedülálló helyzet állt elő. Több márka is csökkentette a forintárait az erős forint miatt, a lakáspiacon viszont ehhez hasonló korrekcióra nem került sor. Ez tovább szélesítette azt a szakadékot, ami már évek óta tart a két vagyontárgy értéke között" – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A KSH adatai szerint a lakásárak országos szinten 2015 óta nominálisan mintegy négyszeresükre, reálértéken pedig több mint kétszeresükre nőttek. Ez az emelkedés jóval meghaladja az autók drágulását, amely a legnépszerűbb modelleknél ugyanebben az időszakban körülbelül a duplájára rúgott. A budapesti használt lakáspiacon 2026 első negyedévében a KSH szerint még mindig 7-9 százalékkal magasabbak voltak az árak, mint egy évvel korábban, miközben az autópiacon több modellnél is áresés történt.
„A következő időszakban sem várható, hogy az autók drágulása utolérné a lakásokét. A kínálat szűkössége és a lakáscélú programok tartják fenn a keresletet az ingatlanpiacon, az autópiacon viszont az erős forint és a márkák közötti erős verseny inkább mérsékli az árakat. A lakás és az autó közötti értékkülönbség a mostani trendek alapján a következő időszakban is nőni fog" – tette hozzá Szegő Péter.