Tőzsdére mennek a kkv-k

Egyre több hazai középvállalat látja a nyilvános működés előnyét és tervezi a belépést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új platformjára, az Xtendre. A befektetők bizalmának elnyeréséhez a cégeknek elsősorban reális árazásra, hiteles befektetési történetre és elkötelezett menedzsmentre lesz szüksége az EY szakemberei szerint.

Jelenleg már két cég részvényeivel kereskednek a BÉT középvállalati platformján, az Xtend-en. A tőkepiacon keresztüli finanszírozás a kedvező hitelkörnyezet mellett is egyre népszerűbb lehet. A fokozódó érdeklődés fő oka, hogy a tőzsdén a cég egy változatos befektetői szerkezetet építhet ki, amivel kötelezettségei nem növekednek, mint a hitelek esetében, ugyanakkor a tulajdonosi irányítást az általa meghatározott mértékben kell csak kiengednie a kezéből. A piacra lépés költségeinek felét, 40 millió forintig, ráadásul megtéríti a BÉT a mentoring pályázata keretében. Az EY becslése szerint évente akár 4-5 új szereplő is megjelenhet az új piacon annak reményében, hogy anyagi forrást vonjon be növekedéséhez vagy egy várható akvizícióhoz.

 

A tőzsdére lépés ugyanakkor komoly tervezést és felkészülést igényel, amit az Xtend esetében is érdemes már legalább 12-24 hónappal a bevezetés végrehajtása előtt megkezdeni. Különösen a számviteli és beszámolási követelményekre való átállás lehet megterhelő, de ebben az időszakban építi ki a cég azt a szervezeti struktúrát és új gondolkodásmódot, ami megalapozza későbbi sikereit a platformon.

 

Az EY tőzsdei bevezetés gyakorlatáról szóló konferenciáján Dr. Várszegi Sarolta, a Vámosi-Nagy Ernst & Young ügyvédi iroda szakértője kiemelte: „Az Xtend reális tőkebevonási alternatíva lehet a hazai középvállalkozásoknak is. A folyamat során nem csak magára a tőzsdei bevezetésre készülnek fel a cégek, hanem közben szemléletmód váltás, szervezeti fejlesztés, és hatékonyságot növelő átalakítások is zajlanak. Azonosításra kerülnek azok a területek, amelyeken az érintett társaságnak változásokat kell eszközölnie. A transzparens működés követelményeinek való megfelelés eleinte bonyolult feladatnak tűnhet, de a gyakorlatban kiderül, hogy igenis megvalósítható és közben érezhető előnnyel jár az üzletfelekkel való kapcsolatokban, a piaci elismertségben.”

 

Sikeresen azok a cégek kereskedhetnek majd az új platformon, akik megfelelően árazzák részvényeiket (91%), vonzó befektetési történettel (65%) és megbízható menedzsmenttel rendelkeznek (56%) – az EY nemzetközi befektetők körében készített felmérése szerint.

 

Hirdetés átugrása →