Trendi szokás, vagy korai üzleti találkozás

A K&K csapata az ebéd- és vacsoratesztek után most jó reggelizőhelyek után kutatott. Alapos netes körbenézés, és kiderül, sorra nyílnak a magukat kifejezetten reggelizőnek hirdető helyek. A pesti oldallal Buda is felveszi a versenyt: mi most a budai kínálatból hármat próbáltunk ki, egy hét leforgása alatt.

Budai reggelizőtesztünk rávilágított arra, hogy ez az egykoron polgári létformához kapcsolódó szokás, a kávéházi reggeli ismét divatban van, ami jó, hiszen rohanó életünkben egyszer-egyszer egy kényelmes reggelit elfogyasztva kezdhetjük a napot.

 

 

Déryné a Krisztinavárosban

 

Első helyszínünk egy igazi „régi motoros”. A reggelizés kultúrájának egyik budapesti úttörője a bisztrókonyha budai fellegvára, a krisztinavárosi Déryné volt. A modern, francia stílust megidéző kávéházat senkinek sem kell bemutatni. A 7.30-tól 11.30-ig felszolgált reggeli népszerűségét mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy a reggeli időszakban szinte pillanatok alatt megtelik olyan vendégekkel, akik szeretik megadni a módját a napindításnak. Pezsgő, Prosecco, frissen centrifugált répa-narancslé kiskarafban, ez mind-mind a dérynés reggeli velejárója, a pincérek szinte kötelezően hozzák magukkal, és kínálják a vendégeknek.

 

A meleg reggeli választéka nem túl széles, viszont ami van, az ütős. A hely jellegzetes reggeli fogása a Déryné által átértelmezett Eggs Benedict (1980 forint), amelyet természetesen kipróbálunk. A frissen készített tojásétel percek alatt érkezik egy kis serpenyőt utánzó tálon tálalva, hollandi mártással nyakon öntve. Az alapja az angol briós helyett szalmaburgonya, mellé ropogósra sült bacon, paradicsom chutney és pirított hagymakarika. Kicsit eltér a világon mindenhol hagyományosan hasonló eredetijétől, de összességében telitalálat, bár én nem nevezném Eggs Benedictnek. A Croque szendvicspárból a Madame-ot választjuk (2180 forint), amely szintén tojással a tetején érkezik hollandi mártás kíséretében. A Dérynében egyebek mellett akár bőséges angol reggelire is befizethetünk (2450 forint), ha szeretjük a napot házi kolbásszal, csilis babbal, pirított gombával, tükörtojással és sült paradicsommal indítani. Külön kiemelendőek a Déryné saját péksége által sütött házi péksütemények, baguette és házi kenyerek kínálata, melyet a bisztrón kívül, az utcán felállított pékbódéból is elvihetünk hazáig vagy a munkahelyünkre.

 

A Déryné határozottan az egyik legstílusosabb és nagyon kellemes atmoszférájú bisztrója és egyben reggelizőhelye a városnak, és kifejezetten a legtrendibb hely Budán. A T-com Headquarter és a környék néhány kisebb irodaháza már kora reggel frissen vasalt ingben megjelenő öltönyös üzletemberekkel tölti meg a helyet, de sokan választják barátnői találkozások helyszínéül is a Pestre áthajtani nem akaró budai polgárok köréből. Ha olyan üzleti találkozóhelyre vágyik a K&K magazin olvasója, ahol garantáltan találkozna néhány celebbel is, vagy csak megmutatná magát a felső üzleti körök képviselőinek, netán presztízskérdés, hova viszi üzletfelét, akkor az a Déryné. Nem ajánljuk a helyet titkos vagy meghitt üzleti beszélgetésekre, találkozókra, mert az egymáshoz közel lévő asztalok és az egész évben szinte telt házzal működő reggelik erre nem alkalmasak. Igen nagy az áthallás egymás között, és garantált, hogy ismerős is felbukkan. Két meleg reggeli ételért, két presszó, egy cappuccino, egy tea, valamint egy friss répa-narancs italért összesen 8000 forintot fizettünk szervizdíjjal együtt. A Déryné hétvégi brunch étlapja 16.30-ig kínál meleg reggelit.

 

 

Pasarét: bisztró Bauhaus környezetben

 

Másik választottunk a pasaréti buszforduló megújulásakor kialakított kávézó-étterem, a Pasarét bisztró (korábban Origó, majd Kispiac Buda).
A Bauhaus épület a nyüzsgő pasaréti közlekedési központtal ideális helye a gyors bisztrószerű étkezéseknek, akár reggeliknek is. A hely igen szűkös, korábban csak nyári terasszal üzemelt, de az új tulajdonos a kiülés hangulatát megtartó, télen is zárt és fűthető üvegteraszt varázsolt. A hely talán a pasaréti vonzáskörzetből is megél, hiszen bent néhány asztal és egy hátsó kávézópult fogadja a látogatókat. Az épület jellegéből és az igen letisztult és nagyon puritán designból adódóan friss lendületes modern konyhát várunk. Hétköznap reggel 8-tól, hétvégén 9-től délig reggelizhetünk. Az étteremben nincs étlap, a reggeli kínálatot (de a nap közbenit is) egy jó nehéz fatáblát a vendéghez cipelve ismerjük meg.

 

Kezdésnek két jó erős kávét rendelünk, majd a szinte kötelező és a másik két étteremben is megtalálható reggeli sztenderdekből választhatunk: tojásételek (tükör-, rántotta, omlett) darabáron (265 forint) és ham and eggs, mint a számlából utólag kiderül, szintén darabáron (570 forint). Roppanós virsli, Mr és Mrs Croque, és itt a magyaros házi vonalat erősíti még a bundáskenyér (990 forint) is. Egy kéttojásos omlettet és egy három tojásból készült ham and eggset rendelünk egy narancslé és egy ásványvíz kíséretében. Az omlett két tojásból látszatra egy kicsit soványra sikerült, a ham and eggs hibátlan, a házikenyér friss és könnyű. A hely belső kialakítása és hangulata egy hideg téli reggelen nem túl barátságos, szinte ridegnek tűnik, nyáron a nyitott terasz és a zöldövezet közelségének képzete miatt biztos másképp hat. Gyors üzleti reggelikre, közepes árfekvésben a pasaréti polgároknak vagy a környező alvónegyedekből a városba igyekvőknek jó választás lehet, hosszabb barátnős találkozókra, komolyabb üzlet megkötésére azonban nem ajánljuk, mert a helyet a manapság divatos modernista jellegtelenség uralja. Problémás lehet még a parkolás is. Számlánk végösszege két főre 5800 forint, szervízdíj nélkül.

 

 

Baltazár: egyszerre hagyományos és modern

 

Buda talán legnagyobb presztízsű, ugyanakkor üzletileg egyáltalán nem frekventált helyén, a történelmi Várnegyedben próbáltuk ki a szintén magas kategóriába tartozó Baltazárt. A Zsidai család által üzemeltetett Várbeli egységek egyik zászlóshajója, a Baltazár Butik Szállodával egybeépült bisztro-étterem egyben a szálloda reggelizője, napközben és este azonban egy trendi grillétterem. A hagyományos és modern vonalat ötvöző konyha mellett a remek, friss New York-i hangulatot idéző fúziós dizájn miatt is érdemes betérni. A reggeli mindig friss: a kínálatban olyan interkontinentális különlegességek sorakoznak, mint a Eggs Atlantic, a füstölt lazaccal buggyantott tojással angol brióson (1980 forint) vagy a norvég füstölt lazaccal megpakolt New York Bagel (1480 forint). Kisebb étvágyúak választhatják a müzli-gyümölcs kombinációt(990 forint), az egyszerű roppanós bécsi virslit mustárral (1060 forint), a magyarosabb reggeli ételekért rajongók pedig a 3 feltéttel, például: hagymával, gombával és magyar mangalicasonkával megspékelt omlettet. Aki szereti az előre összeállított reggeli kínálatot, annak ajánlják az egyszerűbb franciás reggelit 2 croissant-nal, vajjal, lekvárral, frissen facsart gyümölcslével és meleg itallal (2860 forint). Vagy a tartalmasabb „power” reggelit, ami tartalmaz valamilyen tojásételt 3 tojásból, vagy New York bagelt, vagy croque madame-ot, egy kosár házikenyér kíséretében, lekvárral, vajjal, frissen facsart narancslével és meleg itallal (4200 forint). A reggeli étlapról egyébként fél 8 és fél 11 között lehet rendelni.

 

Mi bécsi virslit, valamint 2 lágytojást rendelünk, mustárral és császárzsemlékkel, valamint 3 tojásból omlettet az előbb említett feltétekkel. A reggeli gyorsan érkezik, a felszolgálók tempósan végzik a dolgukat, igaz, 9 óra körül csak néhány asztalnál ülnek, mert valószínű, hogy február eleje lévén a szálló sem teltházas. A Vár-negyed a kormányzati negyed ide költözéséig amúgy sem a pezsgő üzleti élet helyszíne. Amíg a jó idő be nem köszönt, terasz híján a turisták sem fedezik fel a Baltazárt reggelenként. Talán éppen ezért ez az a hely, amelyet meghitt és nyugodt találkozók helyszíneként ajánlunk, ahol várhatóan nem botlunk bele sok ismerősbe, ahol az asztalok elég távol vannak egymástól ahhoz, hogy nyugodtan beszélhetünk féltve őrzött üzleti titkainkról is, miközben kellemes, fiatalos környezetben, minőségi alapanyagokból, egyszerűen elkészített reggelit fogyaszthatunk. A számlánk a fenti ételekért és 2 kávéért 7800 forint, szervízdíjjal együtt.

 

Hirdetés átugrása →