Tükörgyáros família

Négy generáció óta üvegmegmunkálással foglalkozik a soproni Hirschler család. A vezetés mindig is apáról fiúra szállt. Több mint 10 éve azonban Hirschler Judit áll a kormányrúdnál. Ma már évente közel kétmillió visszapillantó tükör készül náluk, de az ipar 4.0 és a munkaerőhiány komoly problémát okoz nekik is.

Még a dédpapa kezdte felvirágoztatni az üzletet, aki 1899-ben költözött Sopronba, és ott megalapozta az üveges dinasztiát. Először ablaküvegezéssel, képkeretezéssel, homokfújt üvegezéssel, ólomüvegezéssel foglalkoztak. A kolozsvári nagy templom üvegei ma is őrzik ennek emlékét, hiszen ma is látható a Hischler név az üvegeken. Aztán generációról generációra a Hirschlerek voltak Sopron üvegesei, a cég vezetése mindig apáról fiúra szállt.

 

Hárman Európában

 

„Édesapám a 70-es években arra gondolt, hogy a klasszikus szolgáltatási paletta mellett kellene egy másik láb is a cégnek. Akkor kezdett fejlődni az autóipar, és belevágtak a tükörgyártásba” – emlékezik Hirschler Judit. Szállítottak az Afitnak, de az első igazi komoly vevő az Ikarus volt. A buszok kivétel nélkül Hirschler tükrökkel gurultak le a gyártószalagról. Mára persze a korabeli profil teljesen eltűnt, kizárólag visszapillantó tükör gyártásával foglalkoznak. A világ nagy autógyárainak beszállítói, a cég egyike annak a három európai vállalatnak, amely képes a legmodernebb igényeknek megfelelő visszapillantó tükröket gyártani.

 

Hirschler Judit a negyedig generáció képviselőjeként több mint 10 éve vette át édesapjától a vállalat vezetését, elsőként törve meg az apáról fiúra szálló vezetői hagyományt. „A nagyobbik bátyám az édesanyám családjának mesterségét vitte tovább, kőfaragó, másik bátyám szintén az üvegiparban dolgozik, szélvédőket, tetőablakokat, vasúti üveget gyártanak, többek között a TGV gyorsvasútnak. Úgy alakult, hogy édesapámmal én tudtam a legjobban együtt dolgozni, így elég hamar eldőlt, hogy én viszem majd tovább a céget.”

 

„Dolgoztam ugyan más iparágban is, de már 18 éves koromban nyilvánvaló volt, hogy itt fogok kikötni – teszi hozzá. – Ez nekem biztonságot is jelentett, meg láttam is a cégben a perspektívát.” Fontos az is, hogy szereti a műszaki kihívásokat: „Jó-jó ez a cégvezetés, de mégis az az igazi, ha egy új fejlesztést meg tudunk csinálni. Ha egész nap csak egy irodában ülnék, az biztosan nem elégítene ki.”

 

A társaság jelenleg 13 ország 26 gyártójának szállít visszapillantó tükröket. Egy kis családi cégnek megvan az az előnye, hogy sokkal rugalmasabb, sokkal gyorsabban tud dönteni bizonyos helyzetekben. „Eljön a vevő, elmondja, mit akar, átbeszéljük az igényeket, és hetek alatt elindul a gyártás. Gyakorlatilag én egyedül el tudom dönteni, hogy belefogunk-e egy fejlesztésbe” – mondja Hirschler Judit. A tehergépjármű szegmens a legfontosabb vevőjük, de például a Daciák 80 százaléka is Hirschler visszapillantó tükrükkel gördül le a futószalagról.

 

Sopronban sem könnyű

 

A múlt évben egyébként komoly növekedést értek, el 660 millió forintra emelkedett az árbevétel. Szeptemberben pedig egy új, 1000 négyzetméteres csarnokot avattak Sopronban, melyhez magyar forrásból az Irinyi-terv keretében közel 200 millió forintos támogatást nyertek el. A fejlesztésnek köszönhetően bővül a létszám is. Persze a munkaerőhiány nekik is komoly problémát jelent. Aki egy szöget be tud egyenesen ütni, már elment Ausztriába – idézi a soproni mondást Hirschler Judit. Mint mondja, náluk zömmel fizikai munkások dolgoznak. Üvegipari képzés nincs Magyarországon, így ők tanítják be a munkaerőt, de egyre nehezebb megtartani a dolgozókat, és egyértelműn csökkent az utóbbi években a színvonal. Megfelelő felkészültségű mérnököket, minőségbiztosítási szakembereket jóval könnyebb találni.

 

„De, ha éppen szüret van Ausztriában, vagy éppen eperszezon, azt mi is megérezzük, hasonlóan sok más soproni céghez. Sokan hirtelen beteget jelentenek” – avat be a mindennapi problémákba az ügyvezető. Komoly kihívás megfelelni az új igényeknek is. Most éppen egy Volkswagen projekt is az asztalon van, de ehhez meg kell felelni az ipar 4.0 és IATF előírásainak, ami egy közepes méretű családi vállalkozás számára szintén nem egyszerű.

 

A hagyomány ereje

 

A cégvezető asszonynak négy gyereke van. Richárd fiuk már 6 éve a cégben dolgozik, a legfontosabb területen, fejlesztőként. A három lány közül a legnagyobb a német nyelvű közgazdasági egyetemet végezte el Sopronban, jelenleg Ausztriában bontogatja a szárnyait. A második Budapesten jár a SOTE-ra, és egészen más pályát képzel el magának. A legkisebb pedig a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanul vendéglátást. Minden vágya, hogy vendéglőt nyisson – avat be a családi titkokba.

 

Egyelőre a fiú a biztos pont az utódlás szempontjából, de a két közgazdász lányból is lehet akár utánpótlás. „Szeretném, ha a jövőre 120 éves családi vállalkozás menne tovább. Nem azért küzdünk és fejlesztünk, hogy megszakadjon a hagyomány. De nem könnyű feladat kedvet csinálni nekik, amikor azt látják, hogy apa és anya éjjel-nappal dolgozik, ezer gondja van. Sokszor nehéz nekik megmagyarázni, hogy ez jó, de azt hiszem, a neveltetés, a tradíció ad azért egy útirányt.”

Hogy milyen tanácsot tudna adni az utódlással kapcsolatban? „Hát azt nehéz – mondja. – Minden helyzet, minden vállalkozás és minden család más. Mi egy nagyon összetartó, nagy család vagyunk. Egy családi születésnapon több mint 40-en összegyűlünk. A gyerekekkel kiskoruk óta beszélünk a céges ügyekről, sokat voltak mindig bent. Nyáron jöttek dolgozni, és kaptak fizetést is. Kedvet csináltunk nekik. Szerintem fontos bevonzani őket.”

 

Visszapillantás

 

„Amikor én gyerek voltam, Sopron zárt övezet volt, még Budapestről is engedély kellett a beutazáshoz – emlékszik vissza Hirschler Judit. – Nagyon sok választásunk nem volt. Ott volt a Fertő-tó, ahol lehetett vitorlázni, meg a Dalos hegy, ahol lehetett síelni. A szüleimnek volt egy házuk a tó partján, levittek minket, a bátyáim vitorláztak, így én is követtem őket. Ebből a sportból nem lehet kiöregedni, ez egy életre szóló szerelem. Na meg a férjem is vitorlázik, így nem csoda, hogy a gyerekeim is ezt a sportot választották. Úgy látszik, ez is öröklődik, mint egy családi cég. A férjem egyébként nemcsak a vitorlázásban a társam, hanem a fejlesztésekben is. Meg mindenben. Nélküle nem is tudtam volna ezt eddig csinálni, pláne négy gyerek mellett.”

A Hirschlerek ma is igazi patrióták. Soha nem vetődött fel, hogy máshova költöztessék a céget. „A kemencéket sem lehet szállítani, de mi sem akartunk soha máshol élni. Sopronnak van egy íze – adja meg a magyarázatot –, és mi erről nem akarunk lemondani.”

 

Hirdetés átugrása →