Előrejelzések szerint a turisztikai szektor, és azon belül a vendégéjszakák száma globálisan 30%-kal nőhet majd 2023-ban, az idei 60%-os bővülést követően, azonban a teljes nemzetközi idegenforgalmi szegmens teljesítménye még így is elmarad majd a pandémia előtti szinttől. Sajnálatos módon a jelenlegi gazdasági helyzet, az energiaválság és a tomboló infláció a turisztikai- és vendéglátó szektor hazai szereplőire is negatívan hatnak. A turizmus digitalizációja azonban esedékesebb, mint valaha, hiszen a technológiai megoldások segítenek a költségcsökkentésben, illetve az ügyfélélmény növelésén keresztül a versenyképességet is erősítik – hívta fel a figyelmet Rasztovits Dávid a Digitális Turizmus Zrt. alapító-vezérigazgatója
A Világgazdasági Fórum Digitális Transzformáció Kezdeményzése (DTI) szerint 2025-ig a légiközlekedés, utazás és turisztika terén megvalósuló digitalizáció mintegy 305 milliárd dollárnyi hozzáadott értéket teremt majd az iparágnak a hatékonyság- és jövedelmezőség növelésével.
A digitalizáció tehát a turisztikai szektorban is egy igen jól megtérülő befektetés, így a hazai szereplőknek is egyre inkább meg kell barátkozni a technológiával, hiszen ezen hosszútávú versenyképességük múlik.
Ennek elősegítése érdekében működik együtt a turisztikai szereplőknek digitalizációs szolgáltatásokat nyújtó Digitális Turizmus Zrt., illetve a DOQdrive, mely saját fejlesztésű, átfogó megoldást kínál az elektronikus dokumentumkezelésre, digitális azonosításra és - aláírásra. Az együttműködés keretében a két cég elsődleges célja a magyar turisztikai szektor digitalizációjának felgyorsítása, ennek érdekében a Digitális Turizmus Zrt. kizárólagosan kínálja majd a szegmens szereplői számára a a DOQdrive megoldásait.
„A koronavírus-járvány hat-nyolc évvel repítette előre az emberek hozzáállását a digitalizációhoz, és ez igaz a turisztikai ágazatra is, amelynek az úgynevezett digitális érettsége a legelmaradottabb. A modern turizmus korszakát a pandémia zárta le, így 2020-ban beköszöntött az új turizmus korszaka. A koronavírus-járvány által előidézett piaci dinamikák, valamint a globális világban zajló gazdasági és társadalmi változások rákényszerítették a szektort, hogy még inkább a modern technológiák, a digitalizáció és az innovációk irányába forduljon. Ezen premisszák mentén az új turizmus alapvetéseit most lehetne meghatározni." – mondta az együttműködésről Rasztovits Dávid, a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója.
Az új turisztikai korszak két technológiai aranyháromszögön alapul
Az egyik aranyháromszög részét a készpénzmentes, kontaktusmentes és érintésmentes megoldások képezik, míg a másik automatizált, adatvezérelt és mesterséges intelligencia alapú. A koronavírus-járvány rámutatott, hogy a technológia segítségével számos kihívás küzdhető le a turizmus terén is.
„Minden olyan jellegű dinamikára, amit az utóbbi két-két és fél év során tapasztaltunk, megoldást kellett találni, a digitalizáció pedig megoldásokat, eszközöket adott ehhez a kezünkbe, hogy egy adatvezérelt jövőképet tudjunk felépíteni. Évtizedek óta változás zajlott ugyan a világban, de az informatikai és infokommunikációs szektor szakértői azon az állásponton vannak, hogy a pandémia hat-nyolc évet repítette előre a szakmát digitális érettségben. Sokkal nyitottabbá váltak a vállalkozók és az állampolgárok arra, hogy a digitális megoldásokat beépítsék a saját életükbe. Márpedig, ha beépítik ezeket a megoldásokat, akkor sokkal egyszerűbben lesz tervezhető a jövő" – emelte ki Rasztovits Dávid.
„A megoldásaink óriási segítséget jelentenek a turisztikai szereplőknek, hiszen a DOQdrive-nak köszönhetően pillanatok alatt megvalósítható a vendégek azonosítása és becsekkolása – akár személyzet nélkül, automatizált módon. Másrészt szinte teljes papírmentességet tudunk biztosítani, ami szolgáltatói oldalról jelentős költségcsökkentést eredményez. A turizmusban elsődleges fontosságú az ügyfélélmény, az egész szektor erre alapul. Számos olyan funkciót lehet digitalizálni, amelyek nem az élményről, hanem az adminisztrációról szólnak, ezzel a digitalizációban előrelépő szereplők a versenyképességüket is növelik, ami a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben létfontosságú" – húzta alá Hortobágyi Ágoston a DOQdrive-ot fejlesztő DO-Q-MENT Digitális Kft. alapító-ügyvezetője.
A két cég Magyarország mellett a nemzetközi piacra is kilép, ahol szintén közösen kínálnak majd digitalizációs megoldásokat a turisztikai szereplőknek. Ennek első lépéseként a Digitális Turizmus Zrt. részt vesz a most zajló World Travel & Tourism Council Global Summit szakmai rendezvényen, ahol a világ első számú turisztikai vezetőivel folytatnak megbeszéléseket. Illetve az itt szerzett tapasztalatok alapján hasznosítják majd itthon és a nemzetközi piacokon a világ vezető turisztikai trendjeit.