Új programmal segítik a kkv-k digitalizációját

A kis- és közepes vállalkozások technológiai fejlesztését, az ipar 4.0 kihívásaihoz igazodó digitális, infokommunikációs megoldások alkalmazását és elterjesztését is segíti az idén elindított "mintagyár" program.

A digitalizáció korszakában átalakul a gazdaság, már nem az alacsony költségű munkaerő, hanem a termelékenység és hatékonyság a versenyképesség egyik legfontosabb tényezője. Magyarországnak is át kell állnia egy új növekedési modellre, ennek érdekében dolgozta ki a nemzetgazdasági tárca a digitalizációt elősegítő programját - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén. A támogató intézkedések között említette a beszállító-fejlesztési programot, amelynek köszönhetően a kkv-k nagyobb arányban vehetnek részt a multinacionális cégek magasabb hozzáadott értékű termékeinek fejlesztésében és gyártásában.

 

A hazai kkv-k digitalizációját segíti a nemrég indított "mintagyár" program, ahol a cégek valós ipari környezetben ismerhetik meg, mit jelent egy vállalat életében az ipar 4.0. A tavaly megalapított Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform intézményi és szakértői hálózata szintén meghatározó szereppel bír a hazai vállalati szektor felkészítésében.

 

A találkozón a kkv- érdekképviseletek, a kamarák, a vállalkozói szakmai szervezetek, valamint a közigazgatás vezetőinek részvételével a Vállalkozz Digitálisan Programról, a Digitális Jólét Programról, illetve a digitalizáció munkaerőpiacra és a vállalkozásokra gyakorolt hatásairól is tanácskoztak – olvasható az MTI beszámolójában.

Hirdetés átugrása →