A nyár utolsó hónapjában is csúcsot döntött a BUX, 38 092 ponton zárt. Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar hazai tőzsdei cégek, és valamennyien erős negyedévről számoltak be. A tőzsdetagok közül a WOOD állt a részvénypiaci rangsor élére, második a Concorde, harmadik pedig az Erste lett.
Augusztusban 212,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami nemcsak a júliusi érteket haladja a meg (198,2 milliárd forint), de a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket is (158,36 milliárd forint). A nyári szabadságolások még mindig meglátszanak a forgalmi adatokon, a napi átlagforgalom az augusztusi 23 kereskedési napon 9,2 milliárd forint volt, ami kevesebb az előző havi (9,4 milliárd) értékhez képest, de jelentősen meghaladja a tavaly augusztusi értéket (6,9 milliárd).
Havi részvénypiaci forgalom
Szépen futott a BUX augusztusban is, mivel a hónap folyamán több alkalommal is átlépte a 37 ezres történelmi határt, 2017. augusztus 28-án új csúcson, 38 098 ponton zárt, végül ehhez hasonló szinten, 38 092 ponton fejezte be a hónapot.
Index értékek relatív változása
A vezető részvények közül most is az OTP részvényei teljesítettek a legjobban, a bankpapír árfolyama 9,3 százalékot nőtt augusztusban, melyet a MOL követett 7,2 százalékos emelkedéssel. A Magyar Telekom 5,2 százalékos, a Richter pedig 1,6 százalékos pluszban fejezte be az augusztusi kereskedést.
A kisebb részvények között a Prémium kategóriában az Appeninn volt a hónap nyertese 54,2 százalékos emelkedéssel, melyet a CIG Pannonia (20,8 százalék) követett. Nem sokkal ettől lemaradva a PannErgy tudta még 10 százalék fölötti plusszal zárni az augusztust, az árfolyama 17,3 százalékkal nőtt.
Augusztus az árfolyam emelkedések tekintetében a kisebb kapitalizációjú Standard kategóriás papírok esetében nem volt annyira izgalmas, mint a július, de érezhetően volt mozgás náluk is. Közülük például a Nordtelekom 66,7 százalékot, az Enefi 34 százalékot, a Konzum pedig 24 százalékot emelkedett.
Blue chip részvény forgalom és árfolyamváltozás
Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 424,5 milliárd forint volt. A szolgáltatók rangsorának élére szoros versenyt követően ezúttal a Wood & Company Financial Services a.s lépett 95,7 milliárdos forgalommal, míg a második helyen a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 82 milliárd forintos forgalommal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az Erste Befektetési Zrt. foglalja el 63,5 milliárd forintos forgalommal.
Szekciótagok részvényforgalma
Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar hazai tőzsdei cégek. Jelentett az OTP, a Richter, a MOL, a Magyar Telekom, az Állami Nyomda és újonc tőzsdei cégként a Waberer’s is. Valamennyien erős negyedévről számoltak be, ami vélhetően boldoggá tette a befektetőiket. A standard kategóriát erősítő Alteo Nyrt. új beruházásokat jelentett be, az Opimus Nyrt. pedig nevet váltott, Opus Nyrt. lett az új elnevezés. Lezárult az FHB részvények kötelező nyilvános vételi ajánlati eljárása. Az Appeninn részvényekre kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a Konzum csoport. Az OTP meghirdette 2017-2018-as kötvényprogramját, melynek keretében kezdeményezheti a kötvények tőzsdei bevezetését a magyar, a szlovák, a bolgár, a horvát és román tőzsdére, erre azonban kötelezettséget nem vállal. A Graphisoft Park után a BIF is kezdeményezte SZIT-té válását, valamint a hónap utolsó fontos tőzsdei híreként nyilvánossá vált, hogy új tőzsdetagot köszöntött a BÉT az Interactive Brokers személyében. A következő hónapra kitekintve, szeptember egyik érdekessége lehet a MOL split, azaz a cég részvényeinek 1:8 arányú felaprózása.