Újított az OTP

Elindította érintéses mobilfizetési megoldását az OTP Bank. A hitelintézet folyamatos fejlesztéseket hajt végre a mobilfizetés területén, június elején már megújult a Simple alkalmazás, az új, érintéses mobilfizetési szolgáltatás bevezetése pedig ennek a folyamatnak egy újabb lépése.

Az elmúlt évek áttörést hoztak az érintéses fizetésben Magyarországon: 2016-ban először haladta meg az érintéses bankkártyás fizetési tranzakciók száma a hagyományosakét. Hazánkban 1,2 millió okostelefon rendelkezik az érintéses fizetéshez szükséges NFC (Near Field Communication) technológiával, amely a jövőben már a középkategóriás okostelefonokban is elérhetővé válik. Az OTP Bank saját fintech cége, az OTP Mobil Kft. által fejlesztett és üzemeltettet Simple alkalmazás forgalma az év első három hónapjában már 590 millió forint volt, ami több mint a teljes 2016-os forgalom fele.

 

Június elején a Simple alkalmazás új dizájnt és felhasználói felületet kapott. Az eddig megszokott csempék helyett kártyákat használhatnak az ügyfelek, ezeket preferenciájuk szerint sorba is rendezheti. Annak érdekében, hogy az applikációt minél könnyebben és kényelmesebben lehessen használni, a fejlesztések során figyelembe vették a felhasználók visszajelzéseit, igényeit is. A megújulás soron következő lépéseként az OTP Bank a Simple alkalmazáson keresztül elindította érintéses bolti mobilfizetési szolgáltatását, kezdetben a pénzintézet ügyfelei számára. Az új, érintéses szolgáltatás igénybevételéhez az OTP Bank által kibocsátott MasterCard vagy Maestro bankkártyára, valamint NFC képes, minimum 4.4-es Android operációs rendszert futtató telefonra van szükségük a felhasználóknak.

 

„A digitalizáció folyamata nem újdonság számunkra, mindig igyekeztünk az új trendek élén állni és elsőként reagálni a fogyasztói igényekre. Az OTP Bank korábban kétfajta megoldással szolgálta ki azon ügyfeleit, akik mobiltelefonjukat kívánták használni fizetési eszközként. Egyrészt, a hazai mobilszolgáltatókkal együttműködve biztosítottunk egy SIM-kártya alapú megoldást, másrészt, a Simple alkalmazáson keresztül. Mivel ügyfeleink inkább az utóbbi megoldást preferálták – immáron csaknem 300 ezer a regisztrált felhasználók száma – a Simple megújításához időzítve ismét egy jelentős lépést tettünk az új, érintéses mobilfizetési szolgáltatás elindításával. A Simple a mai naptól több millió OTP ügyfél számára teszi elérhetővé a mobiltelefonnal való érintéses fizetés élményét bankfiók vagy mobilszolgáltató felkeresése nélkül”- mondta Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

 

A most bemutatott applikáció azzal képes fokozni az ügyfélélményt, egyszerűbbé tenni a vásárlást, hogy össze lehet kötni a fizetések során a POS terminálokon megadandó PIN kódot a telefon zárolásának feloldásához szükséges kóddal. Amikor a felhasználó fizetni szeretne, nem kell mást tennie, mint feloldania a telefonját és már érintheti is a terminálhoz. Sőt, a funkció használatához még internetes csatlakozás sem szükséges, így akár offline módban is használható.

 

Hirdetés átugrása →