Berlin A szexi metropolis

A kettéosztott városból és Kelet-Európa legszomorúbb barakkjából az utóbbi évtizedekben egy különleges, izgalmas nagyvárossá változott vissza Berlin. Pezsgő kulturális és gasztronómiai élet, tömérdek látnivaló, egy élhető nagyváros. Egy hosszú hétvége nem is elég rá

Külföldre utazni ugyan egyelőre nem nagyon lehet, de azért nem lesz ez mindig így. Egyszer vége lesz a lezárásoknak. Addig is bemutatunk pár potenciális célpontot, hogy könnyebben teljen az idő a határok megnyitásáig. 

Berlinről elsőként persze mindenkinek a Fal jut eszébe, mely majd három évtizeden át Európa kettéosztottságának és az elnyomásnak a jelképe volt. Ha valaki járt már a 80-as években Berlinben, és átment keletről nyugatra, talán sosem felejti el a határ közelében lezárt földalatti állomásokat, az NDK-s határőröket, és az útlevélvizsgálat megpróbáltatásait. Ehhez képest a kontraszt döbbenetes, ma Berlin egy jó hangulatú szabad metropolisz, rengeteg látnivalóval. Európa második legnagyobb városa, sőt a Brexit után a legnagyobb lesz. (Már ha egyáltalán lesz Brexit.)

Berlinbe egyébként három fapados légitársaság is jár, a Wizzair és a Ryanair mellett az easy.Jet is, ennek megfelelően olcsón lehet odajutni. Ha a hajnali járatokat átugorjuk, akkor is ideális menetrendet lehet összerakni, mi csütörtök reggeli Ryanairrel mentünk, és szombat esti Wizzel jöttük. Így gyakorlatilag a szombat is majdnem teljes értékű nap volt, hiszen este 10 órakor indultunk vissza. Schönefeldre érkeztünk, bejutni a centrumba 30-40 perc, és választhatjuk a S Bahnt, az expressz buszt vagy a szintén express vonatot is.

Alex

A szállásunk a Park Inn by Radisson az Alexander Platzon. Nemcsak kitűnő helyen van, a múzeumok szigete például alig tízperces sétával elérhető, de ez Berlin legmagasabb szállodája is, és mivel messze kimagaslik a környezetéből, a kilátás pazar. Az árak egy kétszemélyes szoba esetében kicsivel 100 euró felett indulnak, de ez felkúszhat akár a duplájára is, elhelyezkedéstől és a szoba kialakításától függően. További információk: https://www.radissonhotels.com/en-us/hotels/park-inn-berlin-alexanderplatz

A tér, népszerű nevén csak Alex, egyébként a 19 század elején I. Sándor orosz cár látogatása alkalmából kapta a nevét, és sokáig Kelet-Berlin központja volt. A második világháború végén az épületek nagy része elpusztult, a 60-es években korabeli szocreál stílusban építették újjá a kommunisták. (Természetesen azóta teljesen felújították.) Láthatóan imádták a magas épületeket, a szállodánk akkori nevén a Hotel Stadt Berlin 30 emeletes, és több mint ezer vendégszobája van. De a téren található a város egyik nevezetessége a Világóra is, és nem messze a 368 méter magas tévétorony, melyet még az NDK-s időkben építettek.

Öt múzeum egy szigeten

Na de végül is nem azért jöttünk, hogy csak nosztalgiázzunk, így irány a múzeumok szigete. Már a Porosz Királyság idején Európa egyik múzeumi központja volt, ma öt található itt. Kihagyhatatlan a Pergamon Múzeum, amely az elő-ázsiai és iszlám művészetek gyűjteménye, fő látványossága a pergamoni Zeusz-oltár még az 1800-as évek végén került ide. Ha már itt vagyunk, érdemes felkeresni a Neues Museumot, világhírű az egyiptomi gyűjteménye. Itt látható többek közt Nofertiti fáraó Egyiptomból kalandos úton kicsempészett mellszobra, de emellett sok, ugyancsak eredeti kincs látható, amit német régészek egyiptomi expedíciók alatt tártak fel. Ha több múzeumot is szeretnénk felkeresni érdemes kombinált jegyet venni, ára 18 euró, és érdemes előre megváltani, így lecsökkenthető a sorban állás ideje.

Folytatva az utunkat a Spree partján, irány a kormányzati negyed. Akár hajóval is megnézhetnénk a nevezetességeket, de végül is a gyaloglást választjuk. Irány a Reichstag, mely 1933-ig szolgált a német törvényhozás otthonául. Később, mint tudjuk, leégett, a háborúban szétbombázták, és mivel az NSZK ideiglenes fővárosa Bonnban volt nem is használták. Újjáépítésére a német egyesítés után került sor, 1999-ben adták át, és szinte minden téglát kicseréltek a felújítás során. Azóta ülésezik itt a német szövetségi parlament. Az épület üvegkupolája Berlin egyik nevezetessége, a kilátót nem szabad kihagyni. Ja, és fontos előre regisztrálni.

Felfedező séta

Másnap, régi szokásunkhoz híven, beneveztünk egy Free Walking Tourra. A Brandenburgi Kaputól kalauzolt egy lelkes német egyetemista lány három órán keresztül a fő látványosságokhoz. Nemcsak azért érdemes a városnézésnek ezt a formáját választani, mert néha újdonságot is hallunk, hanem egyszerűen jó hangulatú a sok helyről érkező csoporttal együtt felfedezni a várost. Na meg éppen csak belekóstolunk ilyenkor a nevezetességekbe, így pedig ami igazán megtetszik azt később fel lehet keresni.

A túra során láttuk a Holokauszt emlékhelyet, a Potsdamer Platz felhőkarcolóit, a Checkpoint Charlie-t, a Fal néhány maradványait, megálltunk Hitler állítólagos földalatti bunkere fölött. Megnéztük a Gendarmenmarkt tér két szinte iker templomát, a Humboldt Egyetemet, az Operát, az Unter den Linden sugárutat és a világörökségi Múzeumszigetet. És igen, tényleg láttunk olyat, amit korábban nem, és ahova visszamentünk a túra után: a Gendarmenmarktot. A tér közepén a Konzerthaus áll, érdemes rászánni egy félórát, és a tér sarkán a Rausch csoki ház is megér egy látogatást. Az emeletről pazar a kilátás, és van kitűnő kávé, torta, csoki is.

Egy tér változásai

Hogy Berlin milyen döbbenetes mértékben változott az utóbbi évtizedekben, azt talán a Potsdamer Platz átalakulása mutatja a legjobban. A 20-as években még Európa egyik legforgalmasabb kereszteződése volt itt, állandó nyüzsgés jellemezte, majd a második világháborúban szinte minden itteni épület elpusztult. 1961-től, a berlini fal megépítésétől kezdve elhagyott felvonulási területként árválkodott a két elkülönített város között.

De az újraegyesítés után gombamód nőttek ki a földből a hipermodern üvegpaloták. Érdemes megnézni a félbevágott henger alakú Bahn Towert, a német vasutak központját, a Sony Centert ebben többek között a német film múzeuma is helyet kapott, vagy felmenni a Kolhoff toronyba, ahova gyorslift visz fel, és döbbenetes fentről a kilátás.

Irány a zöld

Jó volt az idő, és akár egy egész napos kirándulásra is ajánlja mindenki a Wannsee nevű tavat. Nekünk ugyan nem volt erre egy egész napunk, de azért nekiindultunk, S-Bahnnal könnyen megközelíthető, és ideális, hogy kipihenjük a városnézés fáradalmait. Lehet strandolni, jókat enni, inni. Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha 100 évvel ezelőtt egy német tengerparti üdülőhelyen lettünk volna. Homok, napernyők, büfék és a jellegzetes német strandkosarak. A Strandkorb egy rostocki kosárfonó 19. század végi találmánya, védelmet nyújt a szeles hűvösebb strandokon a napozóknak. Jól láthatóan a tó a berlini vitorlások és szörfösök Mekkája is, de mi csak a kompot próbáltuk ki. Ezzel keltünk át a Páva-szigetre (Pfaueninsel). A parányi sziget igazi mesevilág. A kéttornyú kastély egykor II. Frigyes Vilmos porosz király kedvenc nyári rezidenciája volt, körülötte ma méltóságteljesen sétálgatnak a pávák.

Közlekedés Berlinben

Csak az AB szektorra érvényes vonaljegy 2,8 euró, ami a külső C szektorra is érvényes, az már 3,4. Érdemes napijegyet venni 7 euróért, de spórolhatunk a csoportos napi jeggyel is, mely 5 főig csak alig több mint 20 euró. A taxi a budapestinél is jóval drágább. Érdemes venni Berlin Welcome Cardot, a 48 órás kártya 20 euró, és nemcsak ingyen lehet vele közlekedni, de mintegy 200 múzeum, nevezetesség belépőjéből is kapunk vele 25-50 százalék kedvezményt. Rengetegen bicikliznek Berlinben, és kifejezetten sok és jó minőségű út is van. Így érdemes kipróbálni a biciklibérlést is.

Hirdetés átugrása →