Gyönyörű táj, nyugalom, minimális forgalom – ezt kínálja az Őrség azoknak (is), akik két keréken akarják felfedezni Magyarország dél-nyugati szegletét. Ha lenne kiépített infrastruktúra, biciklis pihenők, biciklibarát helyek, akkor nagyszerű célpont lenne. Így csak egyszerűen jó, ahova érdemes elmenni.
Utazni ugyan egyelőre nem nagyon lehet, de azért nem lesz ez mindig így. Egyszer vége lesz a lezárásoknak. Addig is bemutatunk pár potenciális célpontot, hogy könnyebben teljen az idő a határok megnyitásáig.
Némi előkészítés után, sorrendben immár negyedik biciklitúránk célpontjának kiválasztása során sokáig két hely maradt versenyben. Az Ybbstal kerékpárút, melyen a Duna menti Ybbs városától egészen be az Alpok közé a Lunz am see-ig haladhatunk, illetve a mi Őrségünk, ahol eddig csak átutazóban jártunk. Végül maradtunk itthon. A választásban minden bizonnyal közrejátszott, hogy dimbes-dombos vidékre vágytunk – de ezekről a dombokról majd később –, a korábbi évek sík terepeivel ellentétben, mint a Balaton vagy a Duna menti biciklis út Ausztriában.
Pénteken reggel indult a túra, de mi úgy döntöttünk, odamegyünk már csütörtök késő este, hogy ne az utazással teljesen az első nap első fele. Jó döntés volt: 260 kilométer az M7-es felől megközelítve, azért ez bizony három óra. Szállásunk a Vadása-tó partján volt. Sabaria Vadása Panzió, nagyon korrekt szállás, a reggeli is bőséges, csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A Vadása-tavat egyébként a hasonnevű patak felduzzasztásával hozták létre, és bár másfél éve egy hatalmas árvíz következtében elmosta az iszap, idén már újra alkalmas a fürdőzésre.
Pajta a színház
Első nap úgy döntöttünk, Őriszentpéter felé vesszük az irányt, mégiscsak az az Őrség központja. Kis kitérővel indultunk, útba ejtettük Viszákot, ahol a Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja által egy évtizede életre hívott Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria – Tündérkerteket látogattuk meg. A kis falu messze földön híres a nyári színházi, zenei és más kulturális programokról. Aztán Pankaszon (a falu nevezetessége az Őrség jelképének számító szoknyás harangláb), majd Kisrákoson és Nagyrákoson keresztül (itt még fellehető a hagyományos szeres településszerkezet) megérkeztünk Őriszentpéterre.
Gyakorlatilag mindenhol alsóbbrendű úton haladtunk (ez a túra egészére igaz). Külön bicikliutak nincsenek, hiszen itt olyan kicsi az autóforgalom, hogy abszolút nincs rá szükség. Annál inkább szükség lenne biciklis infrastruktúrára, pihenők, kerékpárbarát helyek gyakorlatilag nincsenek. Nem is meglepetés, hogy biciklisek sem tekernek tömegével itt az utakon. Talán ha áldoznának az infrastruktúra kiépítésre, és lenne egyéb sportolási, kikapcsolódási lehetőség, akkor többen jönnének; érdemes lenne elmennie Ausztriába egy tanulmányútra annak, aki a biciklis fejlesztések felelőse...
Pajta a bisztró
Őriszentpéteren egyébként a legfőbb nevezetesség az Árpád-kori templom. Na meg a Pajta Bisztró. Ez a környék gasztronómiai csúcsa, olyan, mint Északkelet-Magyarországon az Anyukám mondta. Mindenki azt mondta, akinek meséltük, hogy az Őrségbe készülünk, nehogy kihagyjuk a Pajtát. Az őrségi tájba illeszkedő, de mégis különleges és modern épületegyüttes (U. Nagy Gábor Ybl díjas építész tervezte) és a pazar kilátás az, amivel elsőként találkozunk. Szezonális és többségében helyi alapanyagok, kevés, de igazán jól megkomponált étel, őrségi menüsor. Gyakorlatilag az ételek kétharmadát kipróbáltuk, és tényleg minden első osztályú volt. Természetesen az árak is. Átlagos étvágyúaknak az adagok sem nevezhetők kicsinek, mondjuk, aki biciklivel túrázik, annak azért kevés, de ez cseppet sem az ő hibájuk.
Indulás aztán tovább Szalafő felé, elég dombos már az út, de még éppen jó. Kis pihenő a Hársas tónál. Nagyjából ez jellemzi talán az egész Őrséget. Gyönyörű természeti táj, de gyakorlatilag olyan az egész (minimális infrastruktúra, egy büfé) mintha a 80-as évekbe ugranánk vissza. Mindegy mi tényleg biciklizni jöttünk, így indulunk is tovább és Magyarlak, Csörötnek, Kondorfa irányba tekertünk. Végeláthatatlan legelők, szeres faluk, csak itt ott találkozunk egy-egy nagyobb emelkedővel. Este 8-kor még beülünk Őriszentpéteren a Centrum vendéglőbe, a mi falunkban este 9-kor amikorra odaérnénk már nincs nyitva semmi - megkérdeztük. A vendéglátó-ipari egység pont olyan kívül belül mintha 1987-ben lennénk, és olyan a konyha is. De éhesen nem lehet tekerni, nem nyafogunk. este 10-re érünk a Vadása melletti szállásunkra, 80 kilométer 18-as átlag, nem is rossz.
Hármas a határ
Másnap irány az Őrség déli része, amit igazából már Vendvidéknek neveznek. Szentgotthárdról Szakonyfalu felé indultunk, illetve indultunk volna. A nem tökéletes útjelző tábláknak köszönhetően Apátistvánfalvára keveredtünk. Az őrségi biciklis utakat egyébként 1-től 6-ig számozzák, és többségében korrekt az útbaigazítás – kivéve ahol nem. Na, itt már a dimbes-dombos út helyett inkább hegyen-völgyön haladtunk, a kaptatók azért erősen próbára tették a társaságot. De nem adtuk fel, és Kerkafőn átlépve a szlovén határt Felsőszölnök felé vettük az irányt. Magyarország legnyugatibb falvában útba ejtettük a Szlovén Mintagazdaságot, ahol egy nagyon korrekt étterem is található. Aztán irány a hármas határ, a határkövet a trianoni döntés után, 1922-ben állították. Majd immár lankás terepen indultunk vissza Alsószölnökön át Szentgotthárdra.
A túrát mindenkinek tudjuk ajánlani, akit vonz a gyönyörű táj, a nyugalom. Akinek ez kevés, és élménydúsabb kikapcsolódásra vágyik, annak egyelőre nem. De talán egyszer sikerül majd az Őrségnek is megtalálnia a helyét a 21. század turisztikai desztinációi között. Ehhez azonban tudatos koncepció, na meg komoly fejlesztések kellenének.