A hazai kis- és középvállalkozások mindössze 15 százalékát foglalkoztatja az utódlás kérdése, és ebből csupán 7 százaléknál zajlik már a folyamat – derült ki a Budapest Bank kutatásából. A jelenlegi vezetők zömmel családtagjukban, főképp gyermekükben látják a cég jövőjének letéteményesét, ez azonban nem minden esetben valósítható meg, így sokan kénytelenek alternatívát keresni.
A hazai kis- és középvállalkozások jelentős részét a rendszerváltás utáni években, azaz 20-25 éve alapították, így a vezetők elérték, vagy lassan elérik a nyugdíjkorhatárt. Ennek ellenére az átlagosan 10-49 főt foglalkoztató, nettó 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező kkv-k körében egyelőre kevesen törődnek az utódlással. Főleg a 100 százalékban családi tulajdonban lévő vállalkozások foglakoznak a kérdéssel: mintegy 30 százaléknál van napirenden, és ebből 17 százaléknál már megkezdték a folyamatot.
Szektorok szerinti bontásban a mezőgazdasági vállalkozások járnak élen: 37 százaléknál vetődött fel a téma, és 15 százaléknál zajlik az átadás. Fontos leszögezni, hogy utódláson nemcsak a klasszikus, családon belüli átörökítést értjük, hanem azt is, amikor külső szakember veszi át az irányítást, vagy a cég értékesítés folytán kikerül a család tulajdonából.
Csak 60 felett aktuális?
A felmérés szerint a cégvezetők kivárnak az utódlás kérdésének rendezésével: leginkább 60 éves kor felett látnak neki, míg az 50-60 év közötti korú vezetők közel kétharmada még nem tartja aktuálisnak a kérdést. Utóbbi korosztályban érzik úgy a legtöbben, hogy nem is lenne idejük ezzel foglalkozni.
A megkérdezett kkv-vezetők 39 százaléka által említett időhiány mellett az utód megtalálása (29%), illetve a megfelelő szakember kinevelésének túlzott időigénye (15%) jelent nehézséget. Visszaköszönnek a bank kutatásának korábban közzétett eredményei, amelyek szerint a hazai kkv-vezetők többsége egyedül irányítja a céget. Emiatt leterheltek, illetve olyannyira pótolhatatlanok, hogy szabadságolásuk esetén a vállalatok tizedénél elhalasztanak folyó munkákat és döntéseket. A vállalatok többségénél nem jött létre olyan vezetői réteg, amelyből fokozatosan kinevelődhetne a megfelelő utánpótlás.
Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin legfrissebb számában olvasható. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!