A rendszerváltás óta alakult kisvállalkozások közül sok nagyra nőtt, komoly középvállalat lett, alapítóik ugyanakkor azzal a kérdéssel szembesülnek, kinek adják tovább a vállalat irányítását. Ha a gyermekeik nem vállalják a feladatot, van egy remek megoldás: a cég értékesítése egy ambiciózus, dinamikus külső menedzsernek.
A hazai vállalkozások egy része immár 25-27 éve fejlődik, de a tulajdonosaik nyugdíjaskorba értek, itt az ideje átadni a kormányrudat. Ha a családtagok nem jönnek szóba, kinevezhetnek egy igazgatót, aki a céget irányítja, de az alapító tulajdonjoga megmarad. Emellett el is adhatják a társaságot, és mindezeken túlmenően jön szóba a menedzsmentbevásárlás, angol rövidítéssel az MBI.
Az MBI lényege,hogy nemcsak a tulajdonos változik, hanem a vezetés is, és az alapító hozzáértéséhez mérhető, szakértő kezekbe kerül. Ez megvalósulhat egy ember, de akár egy menedzsmentcsapat érkezésével is. Ezek a menedzserek a céget megfelelően intézményesített formába hozhatják, kiépíthetik a szükséges adminisztrációt, megszervezik a középvezetői réteget, és megfelelő motivációs rendszert is vezethetnek be, így a cég igazi, jól szervezett vállalattá alakulhat. Emellett preferáltan új vevőkapcsolatot is hoznak, tapasztaltak az értékesítésben, piacszerzésben.
A szóba jöhető cégeknek, vagyis a kínálati oldalnak is szigorú kritériumai vannak. Exportképes, jó és kiegyensúlyozott pénzügyi teljesítményt és erős mérleget felmutató társaságok jöhetnek szóba, hisz ezek jelentik a további növekedés alapjait a nemzetközi piacokon. Lényeges kérdés, hogy mi módon talál egymásra a potenciális vásárló és a megfelelő állapotú, átvételre váró cég. A közvetítésben és az ügyletek lebonyolításában nagy tapasztalatot szerzett Concorde MB Partners két sikeresen levezényelt ügyletét mutatjuk most be.
ISVH
Az első ügylet még 2012-ben zárult, amikor egy magas eredménnyel, jó vevőkörrel rendelkező budapesti gépipari szolgáltató cég került eladósorba. A vevők végül korábbi Rába-vezetők lettek: Steiner László, aki azelőtt a Lear Corporation kelet-európai igazgatója is volt, illetve Lengyel Péter, aki a Rába pénzügyi igazgatása mellett banki vezetői tapasztalatokat is szerzett. A vevők a saját tőke mellett pénzügyi befektetőt is bevontak a Docler Investments személyében, és bankhitelt is felvettek. Az első évben a vezetői feladatokat is átvették, a céget modern vállalattá szervezték, szakértő alkalmazottaira és azóta társtulajdonossá tett vezetőire építve felpörgették az eredményességét.
Az árbevétel a már átvételkor is piacvezető pozíció dacára öt év alatt több mint harmadával nőtt, időközben pedig a Steiner és a Lengyel család ki is vásárolta a szintén elégedett pénzügyi befektetőt. A Concorde MB Partnerst az eladó bízta meg, az ő tranzakciós tanácsadója volt, de a vevők megtalálásán túl a finanszírozás megszervezésében is aktív szerepet vállalt, így végigkísérte a teljes ügyletet. Papp László, a Concorde MB Partners igazgatója elmondta, hogy a potenciális vevővel szemben követelmény az is, hogy a személyes vagyonához mérten jelentős pénzügyi erővel vegyen részt a kivásárlásban, vagyis vállaljon személyes kockázatot. Ebben az esetben bízni fognak benne a pénzügyi befektetők, kockázati tőkések vagy akár a kivásárlási hitelt nyújtó bankok is.
CNC Rapid
A másik tranzakció most zárult: ez a CNC Rapid Kft. eladása volt. A győri telephelyű cég ugyancsak gépipari tevékenységgel, precíziós fémalkatrész megmunkálással foglalkozik, milliárdos exportteljesítményben hasznosulnak az általa nyújtott gyártási szolgáltatások. A társaság fő tevékenysége szivattyúk, vasúti fékberendezések és számos egyéb ipari berendezés alkatrészeinek megmunkálása, több vevő esetében európai szintű, akár stratégiai beszállítóként. A társaságot az esztergályosmesterként kerek 30 éve vállalkozást indító Szórádi József alapította, és fejlesztette, oldalán külföldi pénzügyi tulajdonostársakkal az elmúlt évben közel 3 milliárdos árbevételt ért el kis- és közepes sorozatú, nagy pontosságú és komplexitású alkatrészek gyártásából.
A vevői konzorcium élén Csoma András közgazdász áll, aki korábban a Raiffeisen Befektetési Alapkezelőnél volt vezető állásban, majd a Biggeorge’s-NV-nél lett az alapkezelő vezérigazgatója. Több éves tapasztalatot szerzett tőkepiaci tranzakciók lebonyolításában, kereskedelmi ingatlanok fejlesztésében és értékesítésében, vezetőként megtapasztalta a nemzetközi, illetve a magyar magántulajdonú vállalatok működésének sajátosságait egyaránt. Ezek után már saját vállalkozást szeretett volna a termelőszektorban.
A szándék megfogalmazását követően pedig mindössze néhány hétig tartott megtalálnia a megfelelőnek vélt céget. A CNC Rapidra esett a választása, korábbi pénzügyi befektetőtársakkal és bankhitellel vette meg a céget. Csoma András ismerte az ISVH tranzakciót, és látta azt is, hogy a gépiparban jó lehetőségek vannak. A cég szépen működik, máris új megrendelései vannak, új beruházásokba kezdett, és zajlik a hosszú távú növekedés alapjainak lerakása is.
A Concorde MB Partners a fenti példák alapján bátorítja a negyvenes-ötvenes menedzsereket és felsővezetőket arra, hogy ha éreznek affinitást az önálló cégvezetéshez, tulajdonláshoz, akkor nyugodtan gondolkozzanak cégvásárlásban, hiszen a megállapodott vételár finanszírozásában a saját, akár családi és baráti befektetőtársakkal kiegészített pénzügyi erőnek csak részben kell rendelkezésre állnia, és akkor a bankok is szívesen finanszíroznak ilyen, egyébként kockázatosnak minősülő strukturált ügyleteket.
Ingatlanpiacról a gépiparba
A CNC Rapid ügylettel kapcsolatban Csoma András elmondta, hogy bár az elmúlt években már tulajdonostársként részt vészt ingatlanprojektekben, de szeretett volna egy önálló vállalkozást. Az ingatlanpiacról úgy gondolta, hogy a továbbiakban már nem lesz olyan jó kockázat–hozam arány, mint az elmúlt 20 évben, ugyanakkor az sem tetszett neki, hogy az ingatlanprojekteket az elkészültük után nem lehet tovább fejleszteni, egy projektértékesítést követően pedig mindent a nulláról kell újra kezdeni. Olyan iparágat keresett, amelyik magas hozzáadott érték és szaktudás mellett középtávon is jól tervezhetően működik, akár generációkon át folyamatosan fejleszthető, és egy idő után folyamatosan jövedelmet termel. Ráadásul az országkockázat is mérsékelhető az exportorientáció, az európai ellátási láncokba való bekapcsolódás révén.
Eredetileg egy 30-40 cégből álló listát vizsgált, amit leszűkített a fenti kritériumok szerint, és nagyon hamar a CNC lett a favorit. Miközben a CNC Rapid technológiai képességei európai szintűek, a nemzetközi vevőkör kiszolgálásában, fejlesztésében, a szervezetfejlesztésben nagyon jelentős hatékonysági, illetve növekedési tartalékokat azonosított. De a cég már akkor is méretes volt, így befektetőtársakat és banki finanszírozót kellett találni, emellett az eladókkal is meg kellett egyezni a feltételekről, mindez közel másfél évet vett igénybe.
A vállalkozás már érett stádiumban van, de továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak előtte, így az új tulajdonosok igazi nagyvállalatot szeretnének formálni belőle. Csoma András célja az is, hogy a tulajdonostársak könnyedén eldönthessék, ki akarnak-e szállni, ehhez pedig likviddé kéne tenni az üzletrészeket, vagyis a társaságot tőzsdeképessé kell fejleszteni. Egy jó vállalat a tőzsdén akár a dupláját is éri annak, amit tőzsdén kívül. Csoma András egyébként hosszú távon sem tervezi a részesedése eladását, sőt a bővítésen, bel-, majd külföldi akvizíciókon gondolkozik, tőzsdeképes és aztán tőzsdén jegyzett cégként ezek a lehetőségek is sokkal jobbak. Így nem véletlen, hogy hét magyar vállalat egyikeként a CNC Rapid a BÉT és a londoni tőzsde közös ELITE programjának első csoportjában vehet részt, határozott lépést téve ezzel is a tőzsdei megjelenés előkészítése felé.