„A fotózás előtt jól elbeszélgetünk, nevetgélünk, de amint beáll az illető a fényekbe, teljesen megváltozik az addigi hangulat. Hiszen ez nem egy természetes közeg, ezért a legtöbben zavarban vannak, amit különböző módon igyekeznek feloldani magukban.” – meséli Balázs.

Az emberek 15 százaléka pózol és megpróbálja átvenni az irányítást a fotóstól. A világítástól kezdve a kamera magasságán át a megjátszott műmosolyig mindent ő akar kontrollálni. Tízből 7 ember szégyenlős és feszeng: kényelmetlenül érzi magát a kamera előtt, hamar túl akar esni ezen a megpróbáltatáson. Nem szereti a saját fénykép arcait, és gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával teljesen rábízza magát a fotósra, mondván, hogy ebből úgysem lehet jót kihozni. Nagyon gyakran ez azért van, mert egy-egy apró hibának vélt jellegzetességre koncentrálnak az arcukon, ahelyett, hogy a teljes kisugárzást figyelnék a fotóikon. Minden 20. ember pedig menekülne, meg sem akarja nézni a róla készült portréfotókat. Ők azok, akiknek, ha a cége nem írná elő, akkor maguktól sosem mennének el egy fotóshoz, mert a portré fényképezés puszta gondolatától is futkos a hátukon a hideg. Az emberek mindössze tíz százaléka az, aki látszólag nem jön zavarba a kamera előtt.

„A közhiedelemmel ellentétben nem kell szupermodell külsővel rendelkezni ahhoz, hogy az emberről előnyös üzleti portré fotó készüljön.” – avat be a titkokba a fotós – „Sokkal inkább az kell hozzá, hogy akit fotózunk, képes legyen elfogadni önmagát, és jól érezni magát a bőrében. Nem a tökéletesen szimmetrikus arc, hanem a kisugárzás az, ami széppé varázsolja az embereket a fotókon. A legtöbben úgy érzik, hogy egyedül nekik nem komfortos a helyzet, amikor fotók készülnek róluk. Pedig az igazság épp fordítva van, az embereknek csak egy kis hányada szereti, ha fényképezik.”
A profi portréfotós képes rá, hogy a kamera előtti megváltozott viselkedésű embert visszaállítsa a természetes kisugárzására. Sokszor elég ezt csak a másodperc tört részéig is elérni, amíg lenyomja a gombot. Ettől lesznek olyan megnyerően sugárzóak az arcok a fotóikon. Balázs híres arról, hogy addig senkit nem enged ki a stúdiója ajtaján, amíg élete legjobb fotóját el nem készíti róla. Az általa készített portrékép státusszimbólum lett. Saját technikája van arra, hogy oldja a feszültséget és élménnyé tegye a fotózást.

„Hiszem, hogy a viccek és a poénkodás a közös nyelvünk.” – magyarázza a fotós – „El kell érnem, hogy fel tudjon oldódni az illető a kamerám előtt és erre a humor a legjobb eszköz. Az emberek – kivéve a pózolós típus – hálásak érte, hogy instruálom őket, segítek megtalálni az előnyös oldalukat és még a ruhájukra, frizurájukra is odafigyelek közben. A fotózás során egy nagy képernyőn közösen visszanézzük a nyers képeket és helyben válogatjuk őket. A pozitív megerősítésben hiszek, ezért válogatáskor nem a kevésbé jól sikerült képekre helyezem a hangsúlyt, hanem a jókat emelem ki. Ez segíti a bizalom kiépítését köztem és az ügyfél között. Akkor vagyok a legboldogabb, amikor figyelem az ügyfelem nyers fotói láttán felcsillanó szemeit, mert rájön, hogy róla is lehet előnyös fényképet készíteni.”