Minden, amit 2025 előtt tudni kell a vállságálló üzleti tervezésről

A kormány gazdasági támogatásai, a KKV-k számára elérhető beruházásösztönző kezdeményezések fontosak, azonban az igazi válságállóság az üzleti modellek tudatos átalakításából, a nemzetközi gyakorlatok adaptálásából és az emberi erőforrások fejlesztéséből fakad – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Bár a kormány gazdasági támogatásai jelentős segítséget nyújtanak a hazai kis- és középvállalkozásoknak, az inflációs kockázatok ismét előtérbe kerülhetnek, és a várakozások szerint a következő év eleje is nehéz lehet. Ez a helyzet különösen fontossá teszi a válságálló üzleti modellek alkalmazását, amivel akár 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel maradhatnak versenyképesek.

A KKV-k 2025-ben is farkasszemet nézhetnek az inflációval

Az MNB 2025-ös előrejelzése szerint Magyarországon az infláció fokozatosan csökken, de még mindig nem ér el stabilan alacsony szintet. 2024-ben az infláció ismét a toleranciasávba mérséklődött augusztusban, a fogyasztói árak éves összevetésben 3,4 százalékkal emelkedtek. Éves átlagban az infláció idén 3,5–3,9 százalék között, 2025-ben 2,7–3,6 százalék között, 2026-ban pedig 2,5–3,5 százalék között alakulhat. „Az infláció alakulása jelentős hatással lehet a vállalati üzleti tervezésre, hiszen befolyásolja az árképzést, a beszerzési költségeket és a fogyasztói keresletet. Ez persze csak egy tényező, amit tervezéskor érdemes figyelembe venni." – egészítette ki Nagy Béla, a Comline Budapest tulajdonosa és vezető trénere.

Válságálló üzleti modellel nyerhetnek a felkészült vállalkozások

A McKinsey kutatása szerint azok a KKV-k, amelyek sikeresen alkalmaznak forgatókönyv-alapú tervezést és képesek gyorsan alkalmazkodni a piaci változásokhoz, 20 százalékkal nagyobb eséllyel maradnak versenyképesek a válságos időszakokban. A válságálló üzleti modellek kialakítása az olyan eszközök bevezetésével válik lehetővé, mint a valós idejű pénzügyi elemzési platformok, amelyek lehetővé teszik a gyors döntéshozatalt. Automatizált ügyfélkapcsolati rendszerek, amelyek biztosítják a folyamatos kommunikációt és szolgáltatásokat a bizonytalan időkben is. Rugalmas munkavégzési modellek, mint a távmunka-támogató rendszerek, amelyek segítik a vállalatok munkaerő-megtartását és a hatékonyság növelését.

Az emberi erőforrás fejlesztése 2025-ben kulcsfontosságú lesz

A Comline Budapest szerint a vállalkozásoknak nemcsak a technológiai fejlesztésekre kell összpontosítaniuk, hanem a munkavállalói készségek fejlesztésére is. A tréningek és képzési programok beépítése az éves üzleti tervezésbe olyan kompetenciákat biztosít, amelyek elengedhetetlenek a változó piaci környezethez való alkalmazkodáshoz, ezt erősíti a McKinsey tanulmánya is, amelyből kiderül, hogy a készségfejlesztésre és képzési programokra fókuszáló cégek esetében 30%-kal nőtt a munkavállalói elkötelezettség és termelékenység.  „A tudatos humánerőforrás-fejlesztés nemcsak a produktivitást növeli, hanem a dolgozók lojalitását és a vállalkozás hosszú távú stabilitását is erősíti" – emelte ki Nagy Béla. A sikeres 2025-ös felkészüléshez a vállalkozásoknak már most érdemes időt és energiát fordítaniuk a stratégiai tervezésre, amely egyaránt magába foglalja a pénzügyi stabilitást, a technológiai fejlesztéseket és a csapat folyamatos képzését.

Hirdetés átugrása →