Csődbe ment állami gazdaságból piacvezető pincészet

Egy hajdani szocialista állami gazdaság pincészetét megvásárolva, majd fejlesztve lett az ország egyik legnagyobb borászata a Varga Pincészet. Már a méretből adódóan is elsősorban tömegpiaci termékkel vannak jelen, de az utóbbi évtizedek fejlesztése révén megvetették lábukat a felső kategóriában is, több boruk is rangos borversenyt nyert

Varga Péter, aki feleségével és kisebbik fiával tulajdonosa a cégnek, büszke budafoki gyökereire. Azt meséli, annak idején az ország 8–10 legnagyobb pincészete közül három budafoki volt, ahol több ezer embert foglalkoztattak. Tulajdonképpen minden budafokinak volt valami köze az ottani pincészetekhez és persze a borhoz. Péter nemcsak hogy beleszületett ebbe a hagyományba, de 1986 és 1990 közt gazdasági igazgatóként dolgozott az ottani Hungarovin vállalatnál. A cég 1400 dolgozója évi 80-90 millió palack bort és pezsgőt készített, ami elég szép szám, ha összevetjük azzal, hogy ma az egész bor-
ágazat nagyjából 120 millió palackot állít elő.

„Azt szoktam mondani, hogy az első fiam, Bálint csinált belőlem vállalkozót, mert az ő születése után jöttem rá, hogy egy kezdő kutató közgazdász fizetéséből nem lehet eltartani három embert – kezd mesélni Varga Péter. – Így alapítottam először mellékállásban gmk-t.” Az építőipari vállalkozást könyvelő–adótanácsadó iroda követte, a rendszerváltozásig azonban megtartotta főállását.

Meglátni és megszeretni

Az önállóvá válás nem sokkal azelőtt kezdődött, hogy 1993-ban meghirdették eladásra a Badacsonyi Állami Gazdaság pincészetét. „Bár az üzem annak idején rendkívül rossz műszaki állapotban volt, a meglátni és megszeretni tipikus esete játszódott le. A gyönyörű környezet, az előttünk feltáruló panoráma azonnal megfogott” – emlékszik vissza Varga Péter. És sikerült is 180 millió forintért megvásárolniuk.

Egy tömegpiaci terméket készítő szocialista borkombinátról volt szó, annak megfelelő termelőeszközökkel, menedzsmenttel, termékkínálattal. Legelső feladatként minél gyorsabban nyereségessé kellett tenni a céget. Mivel a már elkészült borok minőségén érdemben nem tudtak változtatni, egy akkor talán öngyilkosnak látszó árcsökkentést hajtottak végre, hogy több bevételhez jussanak. Az első évben már kétszer annyi, azaz 800 ezer palack bort adtak el, mint előtte az állami gazdaság, a másodikban háromszor, a harmadik évben pedig már ötször annyit.

„1995-re kifizettük a pincészet teljes vételárát és egyben fölkerültünk a térképre. Igaz, hogy még mindig csak a falu harmadik legnagyobb pincészete voltunk, de már számoltak velünk. Ráadásul megnyílt a lehetőség csúcsszak-
emberek igazolására is, és innentől kezdve a nyereséget műszaki fejlesztésre fordíthattuk, elkezdhettünk a borászati technológia fejlesztésével is foglalkozni. Ennek egyik feltétele az volt, hogy jelentős saját forrás és uniós támogatás segítségével hozzákezdtünk a pincészet korszerűsítéséhez, bővítéséhez. Akkoriban ismertem meg Csiszkó Gábor személyében a borászat átalakítására és nagyarányú fejlesztésére legalkalmasabb szakembert is. A következő öt év a minőség javításának jegyében telt, és végül a palackos értékesítésünk kétmillióról csaknem öt és fél millióra nőtt.” (Ma már évi tizennégymillió palackról van szó, ami a teljes magyar termelés több mint 10 százaléka.) „A növekedés legfontosabb motorja az áruházláncok bolthálózatának bővülése volt. Pincészetünk megértette az áruházláncok jelentőségét, és minőségben, illetve árban is kedvező ajánlatot tudtunk adni.”

Egyre magasabbra

Ekkorra már egy jól működő, méretgazdaságos, nagyüzemi pincészetté
váltak. A tömegpiaci igények miatt vállalták, hogy félédes fehér- és vörösborokat is készítenek, ez olyan kategória, amit a hazai borászok és a borivók egy része is lebecsül. Varga Péter szerint ennek az az oka, hogy többnyire nem elég jó minőségű félédes borokkal találkoznak.

A piaci részesedésük már nagy volt, de alapvetően az alsó és a középső kategóriában lehetett megtalálni a boraikat. A 2021-es 5,3 milliárd forintos árbevétellel számolva a termelői ár áfa nélkül még ekkor sem érte el a 400 forintot palackonként. A minőség javításához többek között arra volt szükség, hogy növeljék a saját, azaz ellenőrzött minőségű, terméskorlátozott szőlő termelését. „2005-ben szüreteltünk először saját ültetvényeinkben, első lépésként 86 hektáron, majd 200 hektárra növeltük a telepítést. Az első termésből indítottuk útjára 2006-ban az Aranymetszés prémium borcsaládot. Ahogy a szőlészek szokták mondani a borászoknak: a minőséget a Jóisten a szőlőben teremti meg, ti csak megőrizhetitek, ha el nem rontjátok. A megőrzéshez persze méregdrága technikára van szükség, de ha már megvan, akkor igaz az a mondás is, hogy ugyanannyiba kerül a szőlőből jó bort csinálni, mint rosszat.”

Beigazolódott, hogy tudnak felsőkategóriás bort is készíteni. A 2022-es Vinagora nemzetközi borversenyen két boruk is megkapta a Champion-díjat, az Aranymetszés Sauvignon Blanc 2021 a csendes fehérborok, az Aranymetszés Töppedt Szürkebarát a természetes édes borok kategóriájában. Ez a siker kivetül az egész pincészet piaci megítélésére.

A legfontosabb termékinnovációjuk a 1,5 literes betétdíjas, csavarzáras Ház Bora lett. Tizenegy év alatt 5,4 millióról megduplázták az értékesítést, és ezzel piacvezetők lettek. A pincészet történetének legkockázatosabb és legfontosabb stratégiai döntése a saját betétdíjas rendszer kialakítása, a Varga palack bevezetése volt. 2013-ban azonban 1,5 millió palackkal csökkent az értékesítés, a kereskedelmi partnerek egy része ugyanis nem akart még egy új betétdíjas palackkal dolgozni. A fogyasztók viszont jól fogadták az újítást, és ez megmutatkozott a következő négy év növekedésében is, amikor 4,5 millió palackkal nőtt az értékesítés.

A 2022-es szüret után 18 millió kg szőlőt dolgoztak fel, ami nagyjából fele-fele arányban oszlik meg az egri borvidéken 2014-ben átadott feldebrői és a balatoni telephely között, és többségében felvásárolt szőlő. A két covidos év ugyan hozott némi visszaesést, de Vargáék nem panaszkodnak. „Elég nagy bortartalékunk van, egy körülbelül 20-25 százalékos átmenő készlet és jelentős, szintén ugyanannyinak megfelelő a lédig, azaz a tankautós értékesítés, amit könnyebben elengedünk, ha egy-egy évben kevesebb a termés. E két stabilizáló tényező miatt biztonságban tudható a 13-14 millió palack bor évente.”

Nagyobb piacon nagyobb verseny

„Reagálni kell arra a tendenciára, hogy a borfogyasztás a felére csökkent – veszi át a szót a kisebbik fiú, Varga Máté Péter, aki a marketinggel és kereskedelemmel foglalkozik a családi cégben. – Ennek okai összetettek: az autóvezetés miatt is csökken az alkoholfogyasztás, de a gasztronómiában előre törő egészségtudatosság is hozzájárul, a fiatalok pedig szeretnek minden újdonságot kipróbálni, így megoszlik az érdeklődés. Összességében egyre kevesebb csak boros ember van. Így már nemcsak egymással versengünk, hanem egy jóval nagyobb piaccal. Ehhez teljesen más stratégiákra van szükség. Pozitív üzenetekre például, ezért változtattuk meg a szlogenünket is: »Örömmel tölt fel!« De figyelni kell a változó trendeket is, mint a könnyed, természetes, gyümölcsös borok mostani divatját vagy akár az ökotudatosságét.”

 

Hirdetés átugrása →