Versengtek a kkv-k

A zsűri megítélése alapján 107 munkahely bizonyította a Szerethető Munkahely Díj során, hogy érdemben tesz munkavállalói megtartásáért. Több mint 400 hazai cég indult a megmérettetésen, az eredmények szerint a technológia ipari kisvállalkozásokban a legjobb dolgozni itthon. A bemutatott jó gyakorlatok egyedülálló ötletgyűjteményül szolgálhatnak a kollégák megtartásáért harcoló hazai vállalkozásoknak.

A magyar kis- és középvállalkozásoknak egyre inkább küzdenek a munkaerőhiánnyal egy nemrégiben közzétett kamarai elemzés szerint. A megfelelő munkatársak megtalálása és megnyerése mellett, a vállalatvezetők 60 százalékának1 a dolgozók megtartása okoz nehézséget.

 

A DreamJo.bs állásportál szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahely Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon százával vannak olyan cégek, amelyek tesznek azért, hogy hosszabb távon is sikeresen tartsák meg munkatársaikat. A versenyre többszáz, 250 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozás nevezett. A pályázatok elbírálásában bárki részt vehetett, aki jelentkezett zsűritagnak a díj weboldalán.

 

Az elbírálás alapjai azok a bemutatkozók voltak, amelyekben a cégek munkatársai arról meséltek, milyen náluk a munkakörnyezet, milyenek szakmai fejlődési lehetőségeik, mennyire terheli a munka a magánéletüket, hogyan tudnak együttműködni a főnökeikkel, mik azok a mozzanatok, amelyek a közösséghez kötik őket, illetve miért maradnak ott a piaci csábítások ellenére is. A zsűri – az egyenlő esélyek szem előtt tartása érdekében - 10 véletlen szerűen kiválasztott képes- szöveges önjellemzés alapján osztályozhatta ötös skálán, mennyire lehet öröm az adott cégnél a munka.

 

A majdnem 600 fős önkéntes zsűri, közel 3000 leadatott szavazata alapján a legtöbb pontot kapott – az eredetileg tervezett 100 helyett, pontegyenlőség miatt - 107 cég nyerte el és használhatja egy éven keresztül a Szerethető Munkahely címet. Néhányan a győztesek közül:

 

Bortársaság – a legjobb borok gyűjtőhelye

Budapesti Fesztiválzenekar – Magyarország egyik legnépszerűbb komolyzenei együttese

Hosszúlépés. Járunk? – Budapest arcait bemutató városséták szervezője

JóSzaki – a megbízható szakember kereső

Nanushka – a magyar divatmárka

Hajtás Pajtás Futárszolgálat – szmog mentes biciklis futárszolgálat

 

„A győztes cégek legnagyobb része, közel 60 százaléka 50 főnél kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozás. Nagyon örülünk, hogy a versenyen keresztül ők is be tudtak mutatkozni, hiszen ahogy a legfrissebb kamarai adatokból is látszik, éppen számukra okoz különösen nagy problémát a munkaerőhiány” – értékelte az eredményeket Németh Anna, a DreamJo.bs társalapítója. „A versenyre benyújtott pályázatokkal a hazai vállalakozások bebizonyították, hogy több olyan munkahely is van Magyarországon, ahová még hétfőnként is érdemes bejárni dolgozni. Bízunk benne, hogy a szerethető cégek jó gyakorlataiból ötletet meríthetnek a hazai vállalkozások, így egyre több cég teremthet olyan környezetet, ahol hosszútávon is szívesen maradnak a kollégák”– tette hozzá.

 

A verseny eredményei szerint az ország legszerethetőbb munkahelyeinek 41 százaléka a technológia ipar szereplője, de kerültek a legjobbak közé mások mellett a szolgáltatás, az építészet, ingatlanpiac és az oktatás területén tevékenykedő vállalkozások is.

 

A verseny még nem ért véget, hiszen a november 24-ei ünnepélyes díjátadón a Coca Cola Magyarország, az Invitel, a CIB Bank a Café PR és a CX-Ray képviselőiből álló szakmai zsűri négy különdíjat és értékes nyereményeket oszt ki a Magyarország 107 legszerethetőbb kis- és középvállalkozása között.

 

Hirdetés átugrása →