Weblapfejlesztőből Adwords-király

A 2000-es évek elején elég jól lehetett keresni Magyarországon weblapok készítésével. Végzett szoftvermérnökként Gandera Balázs is ezt a trendet használta ki. Elsőként vette észre a lehetőséget a Google AdWords kampányokban, ebből pedig néhány év alatt több száz milliós árbevételű céget épített.

Ez a nagyok játszótere lesz – gondolta Gandera Balázs 2004-ben, amikor először találkozott a Google hirdetési rendszerével, az Adwordsszel. Aztán eltelt egy év, eltelt még egy, és szép lassan kiderült, hogy a marketinges iparág nagy nemzetközi szereplői csak nem akarnak „lehajolni” érte. Ő huszonévesen ekkor weblapok készítésével foglalkozott egy cégben. „Még nagy szám volt, hogy szerkesztesz egy weblapot, és az bejön a www.akármi.hu-n” – meséli. A weblapos cég ekkor elkezdett részben AdWordsszel is foglalkozni, az ügyfeleknek bedobták, hogy ha van még pénzük, segítenek, hogy jobb helyre kerüljön az adott oldal a Google találati oldalán.

Amikor kiderült, hogy kereslet van bőven, konkurencia meg alig, elmondta az ötletet két kollégájának, Győri Alexnek és Földi Zsuzsának: dobjanak el minden mást, és csináljanak saját, online hirdetésekkel foglalkozó céget. Így lett az Intren. Eleinte még csináltak néhány weblapos munkát, de Balázs koncepciója hamar bizonyított, és egy év után kimondhatták: ebből élnek.

 

Ha Google, akkor Intren

Mivel nem nagyon mutatkozott hazai konkurencia, és a magyarországi Google-iroda is elég kicsi volt, gyorsan tudtak növekedni. Nagyon okosan már az elejétől Google-partnercégként pozícionálták magukat, részt vettek a cég oktatásain és tréningjein, mindent megtanultak az Adwordsről, amit lehetett. Mivel a Google egy magyar vállalkozó számára akkor elég távoli dolognak tűnt, és senki nem akart írországi alkalmazottakkal levelezni, az Intrenhez fordultak. „Aki hirdetni akart, elkezdett úgy gondolkodni, hogy akkor a google-s dolgokkal minket kell keresni” – idézi fel.

Az együttműködés azóta is tart, az Intren prémium partner, a munkatársak nagy részének van Google-tanúsítványa. Az ügyfelek szemében ez is garancia arra, hogy az Intren alkalmazottai nagyjából mindent ismernek, ami Google-hirdetésekkel kapcsolatos. Cserébe segítséget is kapnak: ha szükséges, a partneri programon belül a világcég iparági anyagok beszerzésével, lefordításával segíti őket. Arra azért felhívja a figyelmet, hogy bár a Google-nél költenek jelenleg a legtöbbet, ez egyáltalán nem a partnerségi viszonyból ered. „Az ügyfelek oldalán állunk, nem a médiatulajdonosokén” – hangsúlyozza. Láthatóan büszke arra, hogy az Intren teljes mértékben maga dönt arról, hol hirdet.

 

Negyvenklilenc százalék

A Facebookos őrülettel a Google-hirdetések mellé hamar feljött a közösségi médiás üzletág is, amihez már teljesen más képességgel rendelkező emberek kellettek. Míg az adwordsös hirdetési üzletág kicsit „kockajellegű” (számok, százalékok, adatbázisok), a közösségi médiában a stílus, a kreativitás a fontos. Ide már humán területről érkező szövegírók kellettek főleg, csökkent az Excel-elemzők túlsúlya a cégben. A social media sajátosságai, valamint a hirdetési piac átalakulása miatt szükség lett grafikus és szoftverfejlesztő részlegre is a cégen belül, hogy kiszolgálják az első két üzletágat. „Soha nem mondtuk magunktól, hogy csinálunk weboldalt is, de volt, hogy kiderült, egy normális honlap nélkül a hirdetési kampánynak sincs sok értelme” – meséli. Visszakerült tehát a tevékenységek közé a weblapkészítés, de egészen máshogy: míg korábban ebből éltek, ma már az a feladata, hogy támogassa az Intren hirdetési tevékenységét.

Az elmúlt pár évben a hirdetéskezelésen belül egyre fontosabbá vált annak az elemzése, hogy az adott oldalra ellátogató felhasználók mit csinálnak az oldalon. Ez ugyanis nem mindegy: nagyobb adathalmazból kihámozható, hogy a ténylegesen pénzt költő látogatóknak mi az érdeklődési körük, milyen oldalakon találták az adott hirdetést. „Ha ezer látogatóból kettő helyett négy vesz karórát, az már 100 százalékos növekedés” – mutat rá egy példával. Ez a tevékenysége mára már olyan mély igényeket támaszt, hogy tavaly külön üzletágba választották le az üzleti analitikát.

A cégnek 51 százalékban német tulajdonosa van 2012 óta. „Mi kerestük a megoldást arra, hogy ne egy ilyen hárommilliós cég legyünk, amit aztán elfúj az első szél” – idézi fel Gandera Balázs. Féltek attól, hogy ha esetleg nem fizetnek ki nekik egy sokmilliós projektet, akkor tönkremehetnek. Nem a tőkeigény miatt kellettek, csupán biztosítás jelleggel, nem is szólnak bele a napi működésbe. „Az Intren fejlődéséhez jelenleg nem pénz kell elsősorban.”

 

A bőrükön érzik, ha jó a kampány

Az Intren első ügyfelei kis- és középvállalkozások voltak, de ma már dolgoznak a legnagyobb hazai cégeknek is. A különbség, hogy ha jó egy kampány, azt a kkv-k a bőrükön érzik, az ügyfélnek ugyanis lényegesen több pénze lesz. „Ez óriási bizalmat épít” – mondja. Kkv-knak a tévés hirdetési árak miatt amúgy is sokkal jobban megérheti néhány célzott online kampányra költeni az éves marketingbüdzsét. Ez Magyarországon egyébként nem annyira vagy-vagy kérdés, mint tőlünk nyugatra: ott egy cégnek sokszor tényleg annyi a döntési pályája, hogy vagy csinál sok online kampányt, vagy egy darab tévészpotot. „Paradox módon az hajtaná a mi malmunkra a vizet, ha a tévé még drágább lenne. Mert más piacon ez így van” – mondja.

Hogy mi volt a versenyelőnyük? Gandera szerint az, hogy időben felismerték, a multikkal szemben nem a konkrét szakmai tudás, hanem a folyamatos alkalmazkodás az, amivel ki tudnak emelkedni. „Nem arra kell céget építeni, hogy felveszed a legjobb adwordsöst és (akkor még) iwiwest, hanem arra, hogy a szervezet hamar felismerje, és termékké formálja az új lehetőségeket” – mutat rá. Tényleg ez lehet a kulcs, ami miatt az Intren sikeres tudott maradni: a ma már több mint húsz embert foglalkoztató, 2008-ban alapított cég ott van az élvonalban, 2015-ben az Év Marketing Partnere lett az Országos KKV Marketing Díj rendezvényén. Három évvel ezelőtt sem azt csinálták, amit ma, és három év múlva sem azt fogják. Ezzel pedig tökéletesen tisztában vannak.

Hirdetés átugrása →