Elsősorban a lehetőségek kihasználása kell a sikerhez a 15-19 éves tinik szülei szerint, akik a kemény munkát szinte egyáltalán nem, a diplomát és a jó szakmát pedig harmadannyira tartják fontosnak manapság, mint azt, hogy valaki élelmes legyen – derül ki az UniCredit Bank reprezentatív felméréséből, amely a felnőttkor küszöbén álló nagykamaszokat (Z generáció) és szüleiket (X generáció) faggatta a sikeresség és boldogság kérdéséről.
A szülők 66 százaléka szerint a siker első számú kulcsa, ha valaki él a kínálkozó lehetőségekkel, míg jó szakma vagy diploma mindössze a válaszadók harmada (33, illetve 27 százaléka) szerint szükségeltetik a sikerhez. A kemény munka jelentősége a szülők szerint eltörpül: mindössze 6 százalékuk véli úgy, hogy sok munkával sikeres lehet a gyermeke. A lehetőségek ügyes kihasználása után a szülők a legnagyobb fontosságot annak tulajdonítják, hogy gyermekük okuljon a saját hibáiból, valamint azt, hogy megtanuljon a pénzzel bánni (57-57%).
Ezzel szemben a Z generációs magyar fiatalok többsége szerint az lehet igazán sikeres, aki jól tud bánni a pénzzel és az emberekkel: a válaszadók 71, illetőleg 56 százaléka nyilatkozott így. A megkérdezett fiatalok harmada véli úgy, hogy vállalkozóként sikeres lehetne (33%), ám ezzel mindössze a szülők 12 százaléka ért egyet. A megkérdezett tinik a szüleiknél jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szakmaválasztásnak és a felsőfokú tanulmányoknak is: 51 százalékuk szerint egy jó szakma, 43 százalékuk szerint egy diploma sikeressé teheti őket a jövőben.
Nem elég, hogy alaposan eltér a Z generációs fiatalok és szüleik sikerről alkotott véleménye, de a szülők a sikernek is jóval kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint a boldogságnak: míg 55 százalékuk szerint az a legfontosabb, hogy a gyermekük boldog legyen, a sikerről már csak mindössze 7 százalékuk gondolja ugyanezt.
Boldog az, aki szabad és akit szeretnek – ebben minden megkérdezett generáció egyetért
Hogy melyik négy dolog kell manapság leginkább ahhoz, hogy boldogok legyünk, abban teljesen egyetértenek a mai tinik és szüleik. A felmérés szerint ma tíz szülőből és nagykamaszból nyolc úgy véli: az boldog igazán, aki azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret csinálni. A szerető családot, mint a legfőbb boldogságforrást a második helyre sorolta a szülők 80 és a gyerekek 77 százaléka.
Mindkét csoportnál harmadik helyre került a „szabad, kötöttségek nélküli élet", amit a gyerekek fontosabbnak tartanak a boldogságuk szempontjából (48%), mint a szüleik (40%). Szintén egybehangzó módon, a negyedik helyre sorolták a harmonikus párkapcsolatot mindkét korcsoport tagjai, a gyerekek némileg magasabb arányban (43%) mint a felnőttek (39%).
A boldog élet további építőköveiről azonban már eltér a szülők és a gyermekek véleménye: előbbieknél a párkapcsolatot rögtön a családalapítás és gyermeknevelés követi a rangsorban (28%), míg a fiatalok nagyobb fontosságot (39%) tulajdonítanak annak, hogy sok pénzük legyen.
Míg tehát a pénz szerepe és a pénzügyi tudatosság több kérdés kapcsán is kiemelt szerepet játszik a gyerekek életszemléletében, addig a szülőknél a pénz, mint „a boldogság egyik forrása" a ranglétra legalsó fokára került: mindössze 14 százalékuk szerint fontos a boldogsághoz az anyagi jólét. Meglepő, de ezzel kapcsolatban alig van különbség a nehéz anyagi körülmények között élő szülők és a jómódúak között: előbbieknek mindössze 17 százaléka, és utóbbiaknak is csak 12 százaléka szerint kell sok pénz a boldogsághoz.
Szülőnek lenni nehéz – főleg akkor, ha a gyermekük jövőképe bizonytalan
Amellett, hogy a szülők többsége mindenek felett boldognak szeretné látni a gyermekét, a megkérdezett szülők kétharmada abban is egyetértett, hogy sokkal nehezebb szülőnek lenni most, mint azt annak idején gondolta volna. Ez kiemelten érvényes azokra a szülőkre, akik szerint a gyermeküknek nincs szilárd jövőképe (46%), illetve azokra, akik úgy vélik, a gyermekük nem jól bánik a pénzzel (58%).
Az UniCredit Bank „Re-Power Your Future!" oktatási programjának keretében készült reprezentatív felmérésből kirajzolódik, hogy a saját szülői szerepüket sokkal felhőtlenebbnek és problémamentesebbnek élik meg azok a szülők, akik így vagy úgy, de el tudták juttatni gyermeküket a pénzügyi tudatosságnak egy általuk megfelelőnek ítélt fokára – még azzal együtt is, hogy többségük szerint a sikernél fontosabb a boldogság, ehhez pedig sokkal inkább szeretet és szabadság kell, mint pénz.