Hosszú távon érdemes részvénybe fektetni, a kilengések kiegyenlítődnek, a gazdaság nő, a részvénytársaságok nyeresége, osztaléka emelkedik – mondja sok vagyonkezelő. Megnéztük néhány magyar és külföldi tőzsdeindex, valamint néhány részvény és deviza 20 éves teljesítményét, az eredmények eléggé különbözőek voltak.

Mindegyik megnézett index emelkedett, kivéve a japán mutatót, amely eléggé rendesen csökkent. A külföldi indexek közül viszonylag szépen felment a német DAX és az amerikai S&P 500, kevésbé a francia CAC-40. A forint több évtizede gyengül tendenciájában szépen lassan, de biztosan, így ez, ha forintban számolunk, a külföldi részvények hozamához hozzátesz évi 2-3 százalékot is.

Az is kiderül a számokból, hogy pusztán devizában tartani a pénzünket bármiféle kamatozás, osztalékbevétel vagy plusz árfolyamnyereség nélkül hosszú távon aligha érte meg. Az egykori német márka és francia frank értéke mára forintban körülbelül másfélszeresére, az 1996-os dolláré 75, a jené 88 százalékkal ment fel. Ez azonban nem igazán volt kiemelkedő hozam két évtized alatt, éves szinten csak 2,0-3,2 százaléknak felel meg. Ennél mindenféle bankbetét, lakossági állampapír többet hozott ez idő alatt.

 

Mozgalmas két évtized

Igazán szépen teljesítettek a vezető magyar részvények és kötvények. Nem is csak azért, mert az árfolyamuk felment – pedig az is eléggé impozáns –, hanem az idő közben kifizetett osztalékok miatt is. Korábban, a kilencvenes évek közepén még 20 százalék felett volt az infláció, éppen vizsgálódásunk kezdetének évében, 1996-ban esett végleg évi 20 százalék alá. Néhány tőzsdei cég is szépen fizetett osztalékot, az inflációs nyereség fogalma is létezett. Az állampapírok hozama is gyakran meghaladta az évi 15-20 százalékot akkor még, és csak a 2000-es évek elején esett stabilan egy számjegyűre.

Így nem csoda, hogy a BUX magyar tőzsdeindex, illetve a MAX magyar kötvényindex egyaránt évi tíz százalék felett teljesített. Az OTP Bank részvénye majdnem 39-szeresére, a Mol 14-szeresére, a Richter közel tízszeresére növelte árfolyamát. Aki pedig 100 forintot tett magyar állampapírba 1996 végén, az most 620 forinttal gazdagabb.

Az infláció ez idő alatt 209 százalék volt, azaz a pénz elveszítette értékének hozzávetőleg harmadát. Ez éves szinten 5,8 százalékos pénzromlás volt, amit egyedül a japán részvények nem tudtak utolérni. Elvileg. A számításban ugyanis különbségek vannak az osztalék beszámításánál. A német DAX indexbe, az amerikai S&P 500-ba és a magyar BUX-ba ugyanis beleszámolják a kifizetéseket, azaz az indexet felfelé módosítják a befolyó osztalékok értékével. A francia CAC 40 és a japán Nikkei 225 indexek értékét ezzel szemben nem növelik osztalékokkal, csak a részvények árfolyamváltozása számít. Ez is oka lehet annak, hogy jóval rosszabbul teljesített e két utóbbi mutató.

Az Investopedia szerint egyébként az S&P 500-ban 1932-ben volt a legmagasabb az osztalékok aránya (az osztalékhozam), 13,8 százalék – nem sokkal a nagy világgazdasági válság kitörése után, az összeomlásban. (Ám ez után minden bizonnyal az osztalékok értéke is visszaesett.) A sok éves átlag 4,41 százalék, a minimumot pedig 2000 augusztusában érték el 1,1 százalékkal, valamikor a „dotkom-lufi” kipukkadása előtt. Az osztalék azonban csak az egyik eleme a részvényeken elérhető nyereségnek az árfolyamnyereség mellett.

 

Masszív emelkedés

Az sem mindegy, hogy a számításoknál milyen két időpontot választunk ki. A Magyar Telekom például, amely nem szerepelt még 1996-ban a tőzsdén, volt 2500 forint is, de 1000 körül is sokáig ingadozott, ma ez utóbbinak is csak kevesebb, mint fele. Aki akkor vette meg, annak a vásárlás valószínűleg máig sem térült meg. Még úgy sem, hogy a részvény évi 70-74 forint osztalékot is kifizetett korábban.

Másrészt pedig a kilencvenes évek közepén viszont már volt egy hatalmas felfutás a magyar részvényárakban, az OTP papírja 1995 augusztusa és 1996 októbere között már felment több mint duplájára, a mostani névértékre vetítve 110 forint közeléből 270 forint közelébe. Ha ezt is beleszámoltuk volna, akkor még szédítőbb emelkedést ért volna el a részvény.

A magyar kötvényekről pedig annyit érdemes tudni, hogy régen sok évig az intézményi befektetőknek, nagybefektetőknek kínált sorozatok fizettek többet. Afféle „nagy tételben olcsóbb” alapon. Az utóbbi években viszont a kisbefeketőknek kínálnak magasabb hozamot, kamatot, mint az intézményeknek, ez azonban, még ha meghaladja is az inflációt, viszonlyag alacsonyra süllyedt.

Röviden összefoglalva, erősen megérte részvényeket, kötvényeket vásárolni hosszú távra az utóbbi két évtizedben. A magyar eszközök pedig többségükben csúcsbefektetésnek bizonyultak. Hogy a következő évtizedekben is így lesz-e, azt természetesen nem lehet ebből előre megmondani.