A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében – ismertette Joó István, a tárca export növeléséért felelős helyettes államtitkára.
A kis- és középvállalatok jelentik a legnagyobb rizikót az IT biztonság terén, így nem meglepő, hogy a számítógépes bűnözők is egyre inkább őket támadják, nem utolsósorban azért, hogy rajtuk keresztül eljussanak a nagyobb vállalatokig. A G DATA szakértői szerint idén tovább szaporodnak a kártékon...
Az exporttevékenységet folytató európai kkv-k több mint fele nagyobb forgalomra, közel harmaduk foglalkoztatás-bővülésre, minden második cég pedig piaci részesedésének növekedésére számít. A magyar kkv-k ennél valamivel visszafogottabb várakozásokkal bírnak – jelezte a kkv-k exportfejleszté...
Mely vállalkozásoknak lehet előnyös a faktorálást választani a banki hitel mellett vagy helyett? Miben tér el ez a banki hiteltermékektől, és mikor költséghatékonyabb a faktorálás? Erről kérdeztük Garamszegi Tamást, a Takarék Faktorház vezérigazgatóját.
Megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, má...
A forint többször történelmi mélypontra jutott az euróval szemben az idei évben, és egyelőre semmi sem szól amellett, hogy megtörne a gyengülő trend. Erre tekintettel a befektetőknek is érdemes némi euróalapú eszközt tartaniuk a portfóliójukban.
Május-június óta a magyar befektetési piacot a szuperkötvénynek is nevezett MÁP Plusz uralja. Ennyire jó, vagy csak elsőrangú a marketingje? Van egyáltalán alternatívája? Kiderülhet-e róla, hogy mégsem olyan jó, és ha igen, mit lehet majd tenni?
Magyarországon megéri vállalkozni, az adórendszer támogatja a kis- és középvállalkozásokat – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az idősebb modellek üzemeltetését jelentősen megnehezítheti a vállalatok számára a 2020. január 1-től bevezetett, E10-es (95-ös) jelzésű új üzemanyag. Főként azok a cégek érintettek, ahol városi üzemben használják és házon belül kezelik a cégautókat.
A hazai kkv-k kezdik felismerni az online világot, tízből hét cég rendelkezik ugyanis saját weboldallal, egy jelentős részük pedig már a legnépszerűbb közösségi média felületen is jelen van – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A céges honlapot túlnyomó többségük általán...