A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk - derül ki a Duna House adataiból. Egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető. A Velencei-tónál sem különb a h...
Az emberek 95 százaléka utazott kikapcsolódás céljából az elmúlt egy évben, háromnegyedük belföldön, 55 százalékuk pedig külföldön töltött pihenéssel legalább pár napot. A fő úti cél idén is a vízpart – derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából. Míg tavaly minden harmadik ember ...
A tavalyihoz képest is többen érkeztek hazánkba és több magyar család utazott belföldön idén áprilisban. Az élénkülő belföldi forgalmat a húsvét és a tavaszi tanítási szünet hatása, illetve a jelentős, 30 százalékos SZÉP-kártyaforgalom növekedés is támogatta. Az új digitális adatszolgáltatási ren...
A WWF és partnereinek tanulmánya szerint az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami egy bankkártya súlyának felel meg. A mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatásáról még nem sokat tudunk, a WWF szerint azonban a természet és saját védelmünk é...
Ha Olaszország, akkor sem kell mindig nagyvárosba vagy a tengerpartra menni. Mi Como felé vettük az irányt, és egy remek hosszú hétvégét töltöttünk ott. Nagyjából értjük már, miért vesznek itt házat a sztárvilág emblematikus szereplői.
A keleti blokk egykori autómárkái, már amelyek nem tűntek el a süllyesztőben, bámulatos átalakuláson mentek át az elmúlt húszegynéhány évben. Egy letűnt kor szomorú képviselőiből a modern fogyasztói társadalom elvárásait értő, alkalmazkodni képes, sikeres brandekké váltak.
Töretlen a magyar turisztikai szektor növekedése a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb mutatói szerint. Még több vendég, stabilan erős belföldi forgalom, magasabb bevételek, és jelentősen bővülő Szép-kártya forgalom jellemezték februárban az ágazatot. A dinamikusan fejlődő, biztonságos Magy...
Bár az üzleti életben óriási változások zajlanak, a tisztelet iránti vágy továbbra is megmaradt. Számos módja vannak annak, hogy kicsit lazábbnak mutassuk magunkat, a farmer azonban továbbra sem része az üzleti megjelenésnek.
A sakkozás számtalan kiváló sport tulajdonságait ötvözi: a taktikát, a tervezést, a bátorságot és a kockázatvállalási képességet. Megtanít arra, hogyan kezeld a nehéz helyzeteket, mentálisan fejleszt, és még beszélgethetsz is egy jót a parti után.