Közhely, hogy Olaszország korántsem egységes etnikailag
 és nyelvileg, de ismétlés a tudás anyja! Dél-Olaszország eleinte sokkal inkább görög, semmint latin befolyás alatt állt, már ami a tengerparti sávokat illeti. Az iskolában is tanult háborúkat, amiket a görög városállamok indítottak egymás ellen (Athén és Spárta), gyakran mintegy „kihelyezett tagozatként” az „anyavárosok” helyi gyarmatai is megvívták, a hellén kultúra mellé a hellének háborúját is importálva a vidékre. Ezt megelégelve a szárazföld belső területein, a gyakran kétezer méteres hegyek közé visszaszorult, nem görög ajkú törzsek gyakran háborúztak a görögökkel, amihez az északon megerősödő latinok, vagyis Róma segítségét is igénybe vették. Ma már tudjuk, hogy a több száz éves periódusból Róma került ki győztesen.

Barlanglakások labirintusában

A történelmi gyorstalpaló azonban nem biztos, hogy utazásra serkenti az embert, tehát felvetődik a kérdés, miért érdemes két napig vezetni egy Isten háta mögötti olasz tartományba, ha Encsen, a Hernád völgyében is jó a pizza? Nos, elsősorban Matera városa miatt! A Cività 1993-ban megkapta az UNESCO világörökségi címet, leginkább azért, mert a központja nem más, mint barlanglakások labirintusából álló negyedek komplexuma. Tényleg hihetetlen élmény a városka utcáin sétálni, főleg ha azzal is tisztában vagyunk, hogy az 1950-es években még tízezrek éltek a barlangokban, szörnyű körülmények között, áram, csatorna és vezetékes ivóvíz nélkül.

Olaszország legnagyobb nyomornegyedét végül felszámolták, és a terepet átvették a régészek, akik több mint hatvan barlangtemplomot tártak fel, köztük a Cripta dei 100 santit, ahol is 42 négyzetméternyi freskó került elő a VIII-IX. századból. A helyet egyes művészettörténészek csak a Sixtusi-kápolna hegyi verziójaként emlegetik!

Tészta és még tészta

Ha pedig eljöttünk idáig, nyilván nem csak régi házakat és festett falú barlangokat akarunk nézegetni (persze azt is), hanem enni-inni akarunk és jól érezni magunkat, ami Olaszország déli részén talán nem is olyan egetverően nehéz dolog. Itt van például a Dimora Ulmo étterem, a város talán legjobbja, ahol igazi fine dining élményben lehet részünk, ami pedig a borlapot illeti, a feketeöves sommelier-k is dobnak tőle egy hátast, azt garantálom!

A tipikus étkezés Basilicatában biztos, hogy tele lesz tésztával. Mindenki úgy gondol az olaszokra, mint a legtöbb tésztát fogyasztó népre, de az még engem is sokkolt, amikor megtudtam, hogy az olaszok átlagos tésztafogyasztásának (24kg/fő/év) majdnem a duplája fogy (42kg/fő/év) a régióban! Persze nem csak úgy magában, a klasszikus paradicsomos mártások mellett kedveltek......

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin őszi lapszámában jelent meg.

Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő: