Az egészségbiztosítás lehet az egyik leghatékonyabb eszköz a munkavállalók megtartására, új munkaerő-toborzására és a dolgozók egészségének megőrzésére, ezáltal a betegségek következtében történő munkaerőkiesés csökkentésére is. A 2015-ös adatokat nézve 100 ezer főre vetítve a korai halálozás következtében a Magyarországon élők megközelítőleg 6000 évet vesztettek el.
A munkaerőhiány évek óta a magyar gazdaság egyik legégetőbb problémája. Szektortól függetlenül szinte az összes cég érzi, egyre nehezebb megtartania a munkavállalóit és egyre nehezebb megtalálni a megfelelő munkaerőt a betöltetlen pozíciókra. A kérdés az ipari, az adminisztrációs, a kereskedelemi, a szállítási, raktározási valamint az IT szektorban a legsürgetőbb. A helyzetet tovább nehezíti, ha megvizsgáljuk milyen a munkaképes korú magyar emberek egészségi állapota: a Magyar Nemzeti Bank Növekedési jelentéséből kiderül, hogy az aktív korban bekövetkező halálozás számottevően csökkenti a munkaerőállomány szintjét. A 2015-ös adatokat nézve kiderül, hogy 100 ezer főre vetítve a korai halálozás következtében a Magyarországon élők megközelítőleg 6000 évet vesztettek el.
Az UNIQA Biztosító kifejezetten a magyar emberek egészségi állapotára reagálva fejlesztette ki új, vállalati szektort célzó termékét, amely széleskörű szolgáltatást nyújt az egészségbiztosítás területén, így megfelelő eszköz lehet a munkavállalók megtartására és egészségben tartására, legyen szó a kis- és középvállalkozásokról vagy akár a multinacionális cégekről. Az új termék különböző speciális szolgáltatások beépítésével, például pszichológiai konzultációval valóban az egészségmegőrzést támogatja.
Az UNIQA a piac igényeire szabta legújabb vállalati termékét; a kisebb vállalkozások számára fix csomagokat kínál, míg a nagyobb vállalatok számára azt is lehetővé teszi, hogy a lehető legszélesebb szolgáltatási portfóliót válogassák össze munkavállalóiknak. Az eddigi tapasztalatok szerint az SSC-k (szolgáltató központok), az IT cégek, a jogi irodák mindenre kiterjedő egészségbiztosítást keresnek, míg a kisebb vállalkozások a szűrővizsgálatokat és az anyagi lehetőségeiknek jobban megfelelő szűkített járóbetegellátást tartalmazó csomagokat részesítik előnyben.
A most bevezetett új termékkel kapcsolatban Szabó Katalin, Vállalati Személybiztosítások területvezető elmondta: „Országonként eltérő a biztosítási piac, ez fokozottan igaz az egészségügyi biztosításokra. Úgy gondolom, most egy igazán a magyar piac igényeire reflektáló termékkel sikerült előállnunk. A Med 4 Group olyan szolgáltatásokat tesz elérhetővé, amelyekre tapasztalataink szerint hatalmas az igény itthon. Ugyanakkor azt is szeretnénk tudatosítani ezzel a termékkel, hogy mennyire fontos orvoshoz fordulni már az első tünetek megjelenésekor, hiszen egy időben észlelt betegség sokkal jobban kezelhető. Talán közhelynek tűnhet, de a megelőzés a legfontosabb munkáltatói és munkavállalói szempontból is.”
A MED 4 Group egészségbiztosítási csomag keretein belül többek között 24 órás orvosi call center, online asszisztencia, szakorvosi ellátás, laborvizsgálat, diagnosztika, ambuláns műtét, egynapos sebészeti beavatkozás, gyógytorna, fizikoterápia, gyógymasszázs, dietetikai tanácsadás, pszichológiai konzultáció is elérhető. Illetve a különböző endoszkópos vizsgálatok altatásban való elvégzésére is van lehetőség, akkor is, ha orvosilag ez nem indokolt, de a beteg szeretne élni vele. A biztosítás olyan szempontból is rugalmas, hogy egy-egy már megszokott szakorvos szolgáltatásai az ellátásszervező hálózattól függetlenül is igénybe vehetők a MED 4 Group-on keresztül.