Magyar deep tech startupok jelentkezését is várja a párizsi HelloTomorrow Global Challenge
Budapest, 2019. augusztus 26. - Tavaly összesen közel 18 milliárd dollárnyi (5310 milliárd forintnyi) magánbefektetés áramlott világszinten a tudományos technológiai, más szóval deep tech vállalkozásokba. A hosszas és költséges tudományos kutatáson és fejlesztésen alapuló, legtöbb esetben kimagasló társadalmi hatással bíró termékek és szolgáltatások iránt tehát egyre nagyobb az érdeklődés a globális piacok részéről. A Hello Tomorrow nevű non-profit szervezet magyar deep tech vállalkozásokat is nemzetközi piacra segítene, Global Challenge nevű programjukra 2019. szeptember 13-ig lehet jelentkezni.
A deep tech az új tech – mondhatnánk, hiszen az utóbbi néhány évben egyre inkább felértékelődnek azok az innovatív vállalkozások, melyek mögött jelentős tudományos kutatás-fejlesztési tevékenység áll. A nemzetközi piacok érdeklődésének élénkülését jól jelzi, hogy 2014 óta éves szinten átlagban több, mint 20%-kal nő a deep tech startupokba áramló magánbefektetések volumene, melynek összértéke tavaly már megközelítette a 18 milliárd dollárt (5310 milliárd forintot).
A Hello Tomorrow nevű nemzetközi non-profit szervezetet üzleti háttérrel rendelkező kutatók alapították 2011-ben Franciaországban. A szervezet célja, hogy megfelelő eszközökkel vértezze fel a vállalkozó szellemű innovátorokat és összekapcsolja őket az állami döntéshozókkal, inkubátorokkal, nagyvállalatokkal, befektetőkkel és véleményvezérekkel a 21. század legnagyobb kihívásaira megoldást nyújtó tudományos projektek globális piacra vezetésének érdekében.
„A Hello Tomorrow jelenleg 8 országban, köztük hazánkban is közvetlen képviselettel rendelkezik, azonban kapcsolati rendszerünk több, mint 110 országra terjed ki. 200 neves egyetemi és inkubátor partnerünk bevonásával minden évben közel 5000 tudományos projektet toborzunk a globális deep tech startup versenyünkre” – hívta fel a figyelmet Dr. Csatári István a Hello Tomorrow Hungary vezetője.
A startup versenyre való jelentkezésre szeptember 13-ig magyar deep tech startupoknak is lehetősége van. 2018-ban két magyar innovatív vállalkozás, az AerinX és a TurbineAi világszinten 4.500 pályázóból jutott be kategóriájuk legjobb hat startupja közé a párizsi fináléban.
A deep tech startup versenynek is helyt adó Hello Tomorrow Global Summit csúcstalálkozó 2020. március 12-13-án kerül megrendezésre Párizsban. A nagyszabású eseményen a szervezők 1.100 nagyvállalati vezető, 1.000 deep tech vállalkozás alapító, közel 1.000 kutató és tudományos innovátor, 250 vezető befektető, illetve 150 nemzetközi újságíró részvételére számítanak.