Több mint egy év telt el a koronavírus-járvány miatt bevezetett első korlátozások óta, a mostani zárás viszont egy más típusú sokkhelyzetet okoz a vállalatok életében, ugyanis a korlátozásokban való kiszámíthatatlan működés nem engedi feljönni őket a helyzet okozta gödörből. A vakcináknak köszönhetően már látszik a fény az alagút végén, de az újranyitásnak minden cég esetében kidolgozott stratégiára lesz szüksége. Magdó Emil kommunikációs stratéga szerint újra kell gondolni a kommunikációt, és a járvány idején aktuális üzeneteket kell megfogalmazni a partnerek, ügyfelek, vásárlók felé.
2020 márciusa óta élünk korábban elképzelhetetlennek tűnő korlátozások között, de a cégeknek egy év elteltével sem sikerült teljesen alkalmazkodniuk az új normálishoz. A vállalatok visszafogottan kommunikálnak, a biztonságra játszanak, miközben a stratégiájukat sok esetben nem sikerült a kihívásokhoz illeszteniük.
Magdó Emil kommunikációs szakember szerint a tavalyi zárást egyszer túl lehetett élni, de a mostani helyzet jóval keményebb; mély gödörbe kerültek a cégek, és egyelőre nem tudni pontosan, mikor lehet abból kimászni.„Más típusú sokk érte az idén márciusban bevezetett szigorú intézkedésekkel a cégvezetőket. Minden megváltozott körülöttünk, ezért azt is újra kell gondolni, hogyan kommunikálunk. Azok a sikeres kampányok, amik korábban még működtek, teljesen átíródtak. Ha valaki abban bízik, hogy a múltbéli sikereire alapozva érhet el áttörést, csalódni fog. A bevett szokásokat, a rutint el kell felejteni” – értékelte a helyzetet a szakértő.
Hírértéke van annak, ha egy cég nyitva tart
A Grafcom Media Kft. ügyvezetője elmondta: az újranyitásra egy átfogó kommunikációs stratégiával kell készülni, nem elég csak megfordítani a zárva táblát a kirakatban.
Mint mondta, egy vállalkozás két pillanatban van különösen nagy veszélyben: amikor elindul és amikor újraindul. Utóbbit általában egy jelentősebb átalakulásnál éli meg egy cég, de most a zárlatok feloldásával egy más jellegű újraindulás következik be mindenki életében.
„Arra nincsenek felkészülve a vezetők, hogy nem a válságos időszak rejti igazán a veszélyt. Sokan épp az újrakezdésnél kerülnek olyan helyzetbe, amit már nem tudnak kezelni, ellenben megfelelő stratégiával akár előny is kovácsolható belőle. Stratégia nélkül folytatni olyan, mintha kimennénk a pályaudvarra, és felülnénk az első piros vonatra. Attól, hogy a szerelvény múltkor is piros volt, az útvonaltervünket ez még nem határozza meg, csak céltalanul haladunk valahová. Egy válságban csúnyán visszaüt, ha a régi kommunikációs eszközökre támaszkodunk. Ez pedig hatványozottan igaz egy járványra, amikor a hétköznapjaink is alapjaiban megváltoztak” – fogalmazott Magdó Emil.
Arról is beszélt, hogy aki csak a marketing trendeket követi, az lehet zseniális szakember, de nem építi a kommunikációját és folyamatosan veszít a hatékonyságából. Hangsúlyozta: a szakember státusz azt is jelenti, hogy valaki jól teljesít a szakmájában, viszont nem feltétlenül van felkészítve az ügyfelek megtartására és az új partnerek szerzésére.
Magdó Emil példaként említette, hogy akármennyire is egyértelműnek tűnik, ma már hírértéke van annak, ha egy vállalkozás nyitva van. Pusztán ez az újdonságként ható tény is fellendítheti rövid távon például egy üzletnek a forgalmát – ha jól van kommunikálva
Hiba csak a Facebookra építeni
A szakértő szerint az online kommunikáció felerősödése a Facebookhoz köthető, amire a bezárás csak ráerősített. Ugyanakkor nem elég csak a közösségi oldalakra építeni. „Érdemes olyan szabályt hozni cégen belül, hogy legalább három felületen kommunikáljunk következetesen. A Facebook mellett jól beválhat az e-mail típusú kommunikáció, adatbázis alapján. Jó üzeneteket lehet megfogalmazni direktben a vásárlóknak, az ügyfeleknek arról, milyen megoldásaink vannak a járvány idején, amik nekik segíteni fognak. Harmadik kommunikációs lábként pedig az offline tér is ajánlott, hiszen akár szórólapokkal, akár önkormányzati újságokban elhelyezett hirdetésekkel is meg tudjuk szólítani azt a közönséget, amelyet célcsoportunknak tekintünk” – fogalmazott a Grafcom Media Kft. ügyvezetője.
Az újranyitásra való felkészülésben elengedhetetlen szerepet játszik a bizalomépítés is. Fontos együtt élni az ügyfelekkel, együtt gondolkozni velük, és gyors, kielégítő válaszokat adni a felmerülő kérdéseikre.
Magdó Emil szerint a kommunikációs stratégia felépítése a kis- és középvállalkozások esetében sokszor túl nagy falat – vagy azért, mert nincs kompetenciájuk benne, vagy azért, mert nem tudnak erre időt szakítani. Ilyen esetekben fontos szakértők segítségét kérni. Az újranyitás ugyan mindenkinek hatalmas lehetőséget teremt az újbóli szárnyalásra, a kommunikációs malőrökkel viszont nagyon gyorsan le is lehet szakadni a versenytársaktól.