A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) támogatási szerződést írt alá a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) a hazai kis- és középvállalati szektor hatékonyságának növelése érdekében. A magyarországi kkv-k olyan vissza nem térintendő támogatást vehetnek igénybe a BÉT-től, amely a tőkepiaci finanszírozáshoz szükséges tudás megszerzésére, továbbá a tőzsdei megjelenés költségeinek a finanszírozására fordítható.
A Széchenyi 2020 keretében GINOP-1.1.7-17-2017-00001 azonosító számú, a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” tárgyban jelentetett meg felhívást 2017-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium. A BÉT 2016-2020-ra meghirdetett stratégiájában megfogalmazottak indokolták, hogy a magyar tőzsde pályázatot adjon be, amit az NGM elfogadott és támogatásra érdemesnek talált. Ennek köszönhetően 2018. február 6-tól a BÉT GINOP mentoring programja keretében támogatásért fordulhatnak a Budapesti Értéktőzsdéhez a meghatározott nemzetközi képzésben részesülő-, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek támogatásához a hazai kis- és középvállalatok.
A GINOP mentoring projekt két részből áll. Az első projektelem révén a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k támogatása, a második projektelem keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program jön létre.
A projekt első felében a BÉT célja egy európai képzési, mentoring szolgáltatásokat nyújtó együttműködés elindítása és közvetítése a célcsoport cégek számára. A nemzetközi együttműködésben résztvevők olyan komplex képzési/mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a legfelkészültebb tanácsadóktól szerezhetnek új ismereteket és bővíthetik a kapcsolatrendszerüket. A program emellett lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy a legkedvezőbb finanszírozási formát megtalálják: legyen az hitel- vagy tőkeági, akár a BÉT-en keresztüli, forrásbevonás.
A projekt második elemének célja a középvállalatok tőzsdei felkészülésének támogatása, illetve a tőkepiacon keresztül történő forrásbevonás ösztönzése abban az esetben, ha a középvállalatok a pénzpiacokon egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz. A célcsoportot itt azok az érettebb középvállalkozások jelentik, amelyek nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, de anyagi vagy tudásbeli hiányosságok miatt nem vállalkoztak a tőzsdei felkészülési folyamat megkezdésére.
A BÉT GINOP mentoring projektjének egésze kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre és/vagy vonzó befektetési lehetőséggel bírhatnak hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.